Csended vagyok

HARMADIK

- Hogy felejthettem el? - hitetlenkedek - Az egyik kedvencem... Na mindegy. - vetem bele magam a könyvekbe és elkezdek jegyzetelni. Az internetről simán kimásolhatnánk az egészet, de Watts pontosan tudja, hogy a fél osztály ezt fogja tenni, így alapból nem ad nekik hármasnál jobb jegyet. Nekem pedig ötös kell. Ha látja milyen sok időt fektetünk bele és megnevezzük az összes forrást, biztos, hogy értékeli majd.

Már egy ideje csendben dolgozunk, mire a nyomrom korog egy hatalmasat. Fogalmam sincs mikor ettem utoljára... Talán tegnap. Újra és újra megismértlődik, mire már kezdek zavarba jönni. Daxton engem figyel.

- Sajnálom, nem sokára elmúlik - mondom zavartan, majd előkapok a táskámból egy nagy üveg vizet és jól meghúzom. Remélem ezután bekussol.

Daxton egy jegyzettömböt dob felém. Talán enned kéne - áll rajta fekete tintával. Milyen szépen ír, azt hiszem erre szokták azt mondani, hogy gyöngybetűkkel.

- Ettem - jelentem ki - De ennyierővel beszélhetnél is hozzám, nem mondom el senkinek. - nézek vele farkasszemet, de csak komoly tekintetet kapok válaszul. A gyomrom újra korog, időközben a telefonom is megszólal. Kezdem azt érezni, tényleg jobb a csend. - Picsába már!

Daxton a telefonomra kapja a tekintetét, amin a Nathan név villog, hamar karbafonja maga előtt a kezeit és várja mikor veszem már fel.

- Szia - előtte vettem egy mély levegőt, a hangom két oktávval feljebb szólal meg.

- Szia, kincsem - szólal meg, nem tűnik dűhösnek - Sajnálom a tegnap estét, szeretnélek kiengesztelni. - egész nap volt lehetősége arra, hogy ezt elmondja, de pont most hív, amikor tudja, hogy Daxtonnal vagyok. Ennyire hülyének néz?

- Én is sajnálom, az én hibám volt, túllőttem a célon - mondom bűnbánóan, igazából bánom is meg nem is. Egyszerűen nem akarok vitát.

- Akkor vacsorázzuk együtt és beszéljük meg - mondja - Nem akarok feszültséget köztünk.

- Én sem - mosolyodok el - Hogyan öltözzek fel?

-  A piros ruha, amit múltkor együtt vettünk tökéletes lesz - jelenti ki. Utálom a piros színt, csak a kedvéért választottam azt a ruhát. Nem figyelek eléggé, ezért az arcomra is kiül az utálat, Daxtontól újra csak egy szemöldökfelhúzás a válasz. - Hétre értedmegyek.

- Rendben, kész leszek.

Még elmondja, hogy szeret, biztosítom, hogy én is, majd bontom a vonalat. Mintha ez a beszélgetés meg sem történt volna, újra kezembe fogom a tollat, de nem tudok koncentrálni, mert a gyomrom még mindig nem halkul el és a fiú velem szemben lyukat éget a homlokomba.

- Mi az? - pillantok rá, mikor mar feszélyezve érzem magam - Nem tudok koncentrálni, ha bámulsz. Hagyd abba. - fordulok vissza a jegyzeteimhez.

Nem tesz eleget a kérésemnek, ezért inkább úgy döntök, keresek még forrást az esszémhez. Hirtelen felpattanok, de megszédülök, ezért ugyanolyan gyorsan vissza is ülök szememet lehunyva, mert forog velem a világ. Basszameg, miért pont most? Mire kinyitom a szemem, hogy a vizemért nyúljak, Daxton-nak csak a hűlt helyét látom. Mégis hova az istenbe tűnt? Beleiszok a vízbe, mélyeket lélegzek, így kezdek kicsit jobban lenni. Időközben megtanultam kontrollálni a rosszulléteimet, de mindig utálom, ha van szemtanú. Általában mindig sikerül bemenekülnöm a mosdóba.

Lépteket hallok, Daxton alakja rajzolódik ki előttem miután befordul a sarkon. Mielőtt visszaülne a helyére, ledob elém egy szatyrot.

- Mi ez? - nem tudom, minek beszélek hozzá egyáltalán, úgyis tudom, hogy nem válaszol. Szétnyitom a szatyrot, amibe egy előrecsomagolt pulykás szendvics van, egy banán és egy doboz kóla. Kizárt, hogy ezeket bevigyem a testembe. - Kedves vagy, de nem sokára úgyis vacsorázni megyek, nem akarom előtte tele enni magam. - hárítok és visszatolom elé a szatyrot.