Fél év

10.

De akkor is..... Nem, nincs akkor is. Ez az ember elmebeteg.

Meguntam a szemezést. Sóhajtva hajtottam hátra a fejem a kanapé támlájára.

-Meddig kell itt lennem?

-Ameddig azt mondom.-Válaszára megforgattam a szemem. Továbbra is a plafont néztem.

-Annyira jó beszélgető partner vagy! Biztosan imádnak az emberek.

Válaszul morgott egyet. Ez ilyen férfiösztön hogy mindenre így reagál vagy csak folyton ideges?

-A kertész beteg lett. Neked kell helyettesítened.-Szólalt meg végül.

Kikerekedett szemekkel kaptam rá a fejem. Ez most csak viccel ugye?

-Hát persze, takarítsam ki ezt a retkes házat és a bazi nagy kertet is tegyem rendbe! Most úgy őszintén, úgy nézek én ki mint aki ért a növényekhez?-Hát nem éppen-Egyszer volt egy kaktuszom akit egy hét alatt kinyírtam. Szegény pedig olyan cuki volt! Johni volt a neve mint az egyik emberednek. Apropó John...

-Elég már! Fejezd be! Nem bírlak elviselni!-Mordult fel idegesen.

Sértődötten néztem rá.
Én igenis elviselhető vagyok!

-Csak gereblyézz fel!-Támasztotta meg állat a kezével miközben az asztalra könyökölt.

-Oké, az menni fog főnök.-Nyomtam meg az utolsó szót gúnyosan.

-Tudod már rég meg kellett volna, hogy öljelek.-Gondolkodott hangosan.

-Jó hogy nem tetted meg.-Álltam fel. A ruhám szoknyarésze a combomnál kissé felgyűrődött. Tekintetét odavezette.
Összehúzott szemekkel néztem rá, de ő még mindig a combomat bámulta.
Férfiak! Idegesen simítottam le a ruhám.
Zavartan folytattam a mondatot, hogy végre a szembe nézzen.-Különbem nem lenne aki felgereblyézik.-Mosolyogtam bele az elsötétült szemibe.

Nem akartam tudni mitől változtattak árnyalatot. Inkább szó nélkül kisétáltam a szobából.

***

-Gyűlölöm!-Hajtogattam ahogyan az elképzelhetetlenül hatalmas udvaron gereblyéztem.-Gyűlölöm!-Miért kell ilyeneket csinálnom? Miért nem vesz fel egy másik kertészt? Biztos van rá pénze.
De nem, ő inkább engem szivat. Már két órája gereblyézek de csak az udvar töredékével végeztem. Sóhajtva töröltem meg a homlokom.
Éhes vagyok és fáradt. Nem vagyok én ilyenekhez szokva!

Felmerült benne több kérdés is.
Az első hogy mégis minek egy ekkora üres udvar? Jó, fák vannak benne de azon kívül teljesen üres. Mégis mit csinálnak itt? Gondolom nem a füvet szagolgatják. Mondjuk lehet, hogy.. áhh mégsem. Tényleg elképzelésem sincs.

Az is eszembe jutott hogy miért nem találkoztam a többi alkalmazottal. Az nem lehet hogy egy ilyen nagy házban csak én meg Alyssa dolgozik. A fiúkról tudom hogy Chrisnek dolgoznak. Azt viszont nem, hogy mit.
De akkor is! Kell, hogy legyenek itt még emberek.
Az is fura hogy a kertésszel még életemben nem találkoztam pedig elvileg az is van.

Hirtelen zajt hallottam. Fogalmam sincs honnan jött de valami megreccsent.
Körbe fordultam, sehol semmi. Még a kerítésnél lévő őröket sem láttam.
Ez gond. Elég nagy gond.
Némán letettem a gereblyét.
Lassan elkezdtem hátrálni, közben folyamatosan az udvart kémleltem.
Remélem nincs itt semmi.
Atyám! Én olyan beszari lettem ettől a sok elrablástól! Biztos csak képzelődtem. Nem hinném hogy bárki át tud jutni azon a kerítésen.
Bár nekem is sikerült. Erre megint megtorpantam.

Ha nekem sikerült másnak is sikerülhet.

Könyörgöm ne legyen itt semmi!

Ekkor újabb hangot hallottam.

Mostmár biztos, hogy van itt valaki! Rettegésemen próbtam uralkodni.
A szívem a torkomban dobogott.
Hátra néztem, sehol semmi. Már csak tíz méter és az ajtónál vagyok. Mire visszafordultam egy ismeretlen férfi lépett elém a semmiből.
Remegő lábaim összeakadtak a hátrálásban és hátra estem.

-Ha nem tévedek Amelia Morrinson.-Mosolygott rám az idegen. A mosolyában semmi emberi nem volt. Hideg szemei még Chrissét is lekörözték.

-Ki maga?-Álltam fel lassan.

-Az lényegtelen. Tudod nagyon meglepődtem amikor megtudtam, hogy itt vagy. Nem gondoltam volna, hogy itt rejtőztél el.-Közeledett felém.

Én hátráltam.

-Kitől kéne rejtőzködnöm?-Hangom megremegett amikor a férfi előhúzott egy pisztolyt.

-Az nem fontos. Már úgysem fogsz senkit sem zavarni.-Ujjával kibiztosította a fegyvert.

-Annak dolgozik akinek Logen is?-Egész testemen remegtem. A férfi rám szegezte a pisztolyát. Nem halhatok meg így! Már annyi mindent túlétem, nem végezhetem egy idegen udvarán!

-Logen csak egy idióta volt. Még csak nem is mondanám igazi játékosnak. Ő hibázott, én nem fogok-Vigyorgott betegen a férfi.-Szép álmokat!

Ekkor elsült egy fegyver. De nem az előttem lévő. Valaki más lőtt, méghozzá a vele szemben lévő kezére.
Az fájdalmasan felordított ahogyan a golyó átlyukasztotta a tenyerét. Kezéből kiesett a pisztoly amit gyorsan megragadtam majd fejbe vertem vele. Pontosan úgy ahogyan Logen tanította.
A férfi összeesett.

Kikerekedett szemekkel és száznyolcvanas púlzussal néztem a felénk sétáló Christ, a kezében egy pisztoly volt. Ő lőtt, ezzel pedig megmentett engem.

Lassan lehajolt a férfihez és megnézte az arcát. Én még mindig kábultam álltam és bámultam előre.
Az előbb.. én.. ez...
Chris lelőtte ezt a férfit. Habozás nélkül. Pontosan úgy ahogy engem akartak lelőni.
Mégis ki a franc Chris?

Lépéseket hallottam.
David állt meg melettem.

-Jól vagy?-Fogta meg a vállam. Meredten bólintottam.

Ezt látva ő is odament a férfihoz.

-Vidd a terembe.-Mondta neki Chris.
David bólintott majd a hátára csapva az idegent elsétált. Szemeimmel követtem őket.
Egész testemben remegtem. Ez akkor sem csillapodott amikor Chris lassan felém fordult.

-Ki vagy te?-Kérdeztem előre rettegve a választól.

Ő gondterhelten végigmért, azt mérlegelve hogy válaszoljon -e. Félelmemet látva végül megszólalt.

-Chris Harris.-A Déli maffia feje.