New York-i hajsza

45. •Mary•

- Beszélnünk kell. – mondom Chris-nek és Paul-nak.

- Sarah, épp egy kihallgatás közepén vagyunk. – szólal meg Steve. Chris felállni készül, de Steve megfogja a kezét és megrázza a fejét. Összehúzom a szemem Steve-re, majd kimegyek a szobából. A mellette lévő ajtón viszont bemegyek. Oda, ahol végig tudom hallgatni a kihallgatást, anélkül, hogy tudnák, hogy itt vagyok. A hangszigetelt üveg patyolat tiszta. Egy folt, vagy karc sincs rajta. A kis mikrofonhoz hajolok, majd kettőt köhögve megnyomom a gombot.

- Chris Morgan-t és Paul Wayne-t várjuk az irodájukba. – torzítom el a hangomat. Paul felnevet, Chris pedig a vállába üt. Steve nagy levegőt vesz, majd kinyújtva a karját jelez a két fiúnak, hogy menjenek. Időm se volt átmenni az irodába, mert már be is léptek a kihallgató azon részébe, ahol én tartózkodom.

- Ez meg mi volt? – kérdezi Paul.

- Szükségem lenne a telefonomra.

- Ezért hívtál ki egy kihallgatásról? – kérdezi Chris.

- Pontosan ezért. És kérlek jelentkezz bele az emailed-be.

- Miért?

- Mert kaptál egy üzenetet.

- Honnan veszed, hogy... - elhallgat, én pedig fél mosolyra húzom a számat. – Mi ez?

- Az aduászom. – válaszolok, majd kikapom a kezéből és ki is indulok a helyiségből.

- Hé! – kiált utánam Chris. – Mi ez az egész?

- Elmondom, ígérem. – adok egy puszit a szájára. – Sietek vissza, szeretlek. – ezzel pedig kiviharzom az őrsről, vissza Chris kocsijához.

- Annyira siettem utánad, hogy begörcsölt a vádlim. – panaszkodik Clara az autónak támaszkodva.

- Szállj be! – siettetem, majd beszállok az autóba.

Ha Bella Rose nem húzott el New York-ból, akkor 2 perc múlva fog kisétálni a hátsó kijáraton. Az ülésen hátra döntöm a fejem és várok. Clara ugyanígy tesz, csak ő lejjebb is csúszik.

- Tudod, el kéne mennünk páros randira. – szólal meg hirtelen a húgom.

- Páros randira? – húzom össze a szemöldökömet. – Nem hiszem, hogy ez nekem való.

- Szerintem élveznéd.

- Sok páros randin voltunk már. – jegyzem meg még mindig az étterem kijáratát szuggerálva.

- Nem is voltunk még. – húzza el a száját.

- De. Mikor lementünk iszogatni.

- De az nem számít. Négyünkből egy ember teljesen biztos, hogy ki volt ütve annyira, hogy azt sem tudta, hogy hol van.

- Akkor mire gondolsz? Menjünk drága étterembe, mint a sznobok?

- Nem. – rázza meg a fejét. – Menjünk drága étterembe, mint a normális emberek. Sarah, muszáj visszahozni az életedbe a normális dolgokat. Ha az egy páros randi a húgoddal, akkor az egy páros randi a húgoddal.

- Nem hozhatom vissza a normális dolgokat az életembe, míg apa szabad. – mondom egy halvány mosollyal.

- De miért? Én is tudtam rendes életet élni eközben.

- Clara, téged nem köröztek gyilkosságért. A múltról pedig ne is beszéljünk. – teszem fel a kezemet.

- Ja tényleg! – csapja meg a combját. – Elfelejtettem, hogy te mindent vagy semmi típusú ember vagy. – megvárja míg felé fordítom a fejem, majd csak azután folytatja. – Aki nem tudja csak úgy élvezni a dolgokat. Vagy a múltra hagyatkozol, vagy csak a jövőre tudsz gondolni. A jelen jelentését pedig elfelejtetted. Vagy nem is tudtad, hogy létezik.