Ránéztem Jisungra majd oda mentem a cipős szekrényhez majd egy olyan bakancsot vettem ki aminek a sarka nagyon kicsit magassabb volt s a színe pedig ugyan úgy fekete.

Lehajoltam majd felvettem a bakancsot.

-Jöttök? Csak mert ha így néztek el fogunk késni a francba -néztem rájuk mikor már végeztem a dolgommal

Mindketten elindultak felém majd én kinyitottam az ajtót majd gyorsan Chan kocsijához siettem.

Valamiért kínosan érzem magam.

Lehet azért mert most tudta meg Chan az egyik titkom? Hát így egyből levágja a másikat is.

Amint ideértek ők is, Chris kinyitotta az ajtót majd beültem az anyós ülésre míg ő a volán mögé.

-Srácok, én Minhoval megyek majd a suliban találkozunk!

-Hát de azt mondtad, hogy.. -be sem tudtam fejezni a mondatom mert azonnal mondta hogy 'sziasztok'.

-Paraszt -dünnyögtem az orrom alatt

Becsatoltam a biztonsági övem majd a táskámat a lábamhoz helyeztem aztán pedig megigazítottam a szoknyát.

Csend állt be köztünk, miközben Chan már elkezdett menni az iskola felé.

Oda fordultam felé majd néztem egy kis ideig alakját ahogyan vezet. Majd előre néztem ki a fejemből s jöttek a gondolatok, mi van ha,

ha azért nem szól hozzám mert kínos helyzetben van.

ha gusztustalannak talál az öltözetem miatt.

ha elitél mert a saját nememhez vonzódok.

ha többé nem akar a barátom lenni ezért.

ha mindenkinek szétkürtöli ezzel is megalázva engem.

ha csak azért visz el most engem mert muszáj, a gondolataiban meg halálra átkoz?

Nos, tudni illik, hogy Chan elég népszerű az iskolában mind lány és fiúk terében viszont az utóbbival még nem volt. Nem is értem, hogy lettem a barátja. Viszont, elkövettem azt a hibát, hogy beleszeretettem amit igazán nem kellett volna. Hisz, egy hetero kettő mégis az egyik legjobb barátom.

Chan egész után hozzám se szólt úgy ahogy én sem, így tartottam jónak. Ha majd a nap végén se fog hozzám szólni és foglalkozni velem akkor majd beszélek vele.

Gondolkodásomból kizökkenve azt vettem észre, hogy ott vagyunk az iskola parkolójában. Őszintén, félek. Rettentően félek, soha nem féltem így mint most. Mivel most mindenki megfogja tudni a másságom és nem igazán szeretném ha halálra verne valami homofób banda.

-Mi a baj? -kérdezte nemleges hangon Chan

-F-félek -mondta ki félve még ezt a mondatot is miközben a szoknyám alját birizgáltam

-Ha felmerted venni ezt az öltözetet akkor legyél merész bemenni az iskolába is -mondta kissé bunkó hangon mire nekem szinte lehetett hallani ahogy összetörik a szívem, hogy így beszél velem

Tényleg undorító vagyok, hogy nem a lányokat szeretem és így öltözködök titokban?

Ő már kiszállt az autóból, nekem pedig könnyek szöktek a szemembe.

Jól van Chris... Akkor merész leszek bemenni -gondoltam magamba majd még mindig könnyes szemekkel szálltam ki az autóból majd becsapva magam után ajtót kezdtem el sietni a suli kapuja felé.

# 𝑺𝑻𝑹𝑨𝒀𝑲𝑰𝑫𝑺 ||  𝑜𝑛𝑒 𝑠ℎ𝑜𝑡'𝑠 ; 🔞Where stories live. Discover now