Belenéztem a tükörbe majd sóhajtottam egyet. Melyik legyen, a kád vagy a zuhanyzó?

Igaz az előbb mondtam azt hogy gyors leszek de most igazán jól esne forró vízben relaxálni.

Így engedtem a kádva forró vizet majd tettem bele fürdőhabot is. Levetkezőztem majd beleültem a kádba és ellazítottam az izmaimat.

-Ahh... végre -a jó érzésre muszáj voltam felsóhajtani. Sok stressz ért engem az utóbbi időben, ennyit azért én is megérdemlek.

Igaz, sokkal jobb lenne ez a relaxáció ha Changbin is itt lenne velem, de sajnos nincs itt.

Kis idő múlva elkezdtem fürdeni is. Olyan bő fél óra múlva pedig kiszálltam a kádból majd a testem köré tettem a törölközőt, tudjátok mint amikor a lányok szokták.

A bal kezemmel megtarottam a törölközőt, hogy ne essen le rólam a másik kezemmel pedig kihúztam a dugót majd leeresztettem a vizet.

Oda sétáltam a szekrényhez ami a falon volt és kinyitottam. Mivel fürdés után szeretem megcsinálni az arcápolásom és letörölni a sminket az arcomról, így felnyúltam a kellő termékekért.

De ezzel egy probléma volt...

Nem értem fel odáig. Fogadok ez is Hyunjin műve, szereti elvenni azt ami másé majd pont egy olyan helyre rakni  ahol baszottul nem éri el az ember ebben az esetben én.

Annyira próbálkoztam, hogy észre se vettem hogy éppen valaki bejön a fürdőszobába és engem néz.

Changbin

Éppen a stúdióban ülök Channal és Jisunggal. Úgy döntöttünk ma dalokat fogunk írni mivel kellenek új 3RACHA dalok vagy éppen solo számok.

Valamiért a vége fele nem igazán volt már ötletem.

Amikor épp egy dalon dolgoztam Channal, Jisung megszólalt.

-Srácok, én haza megyek. Rohadtul fáradt vagyok és Minhoval akarok lenni.. -mondta Jisung mire mindketten oda kaptuk a fejünket.

-Rendben Ji, menj csak majd megyünk mi is. -mondta Chris

-Ne sokáig maradjatok. -mondta Sung, majd el is hagyta a helyet de előbb babrált valamit a telóján.

Nos, ezután el is érkeztünk arra a részre olyan bő egy óra múlva, hogy teljesen káó voltam. Nem tudtam már rendesen a dalra figyelni.

-Changbin, menjünk haza szerintem. Látszik hogy fáradt vagy és azt se tudod hol vagy. -mondta Chan a végét elnevetve

Bólintottam majd mindketten elpakoltunk magunk után és kimentünk az épületből.

-Felhívod a menedzsert? -kérdeztem Chantól

-Nem, direkt mondtam neki, hogyha itt az egyik autót. Gyere, én vezetek. -mondta mire kicsit azért megörültem, hogy nem kell várni ugyanis attól még, hogy jön a tavasz még este lehül a levegő.

Beültünk az autóba majd haza vettük az irányt. Amint a ház elé értünk mindketten bementünk a meleg lakásba.

Chan felment az emeletre Seungminnal közös szobájukba, és én is így tettem.

Ahogy beléptem a meleg szobába, nem láttam a szerelmemet. De azért oda mentem a szekrényhez és kivettem egy nadrágot és egy pólót meg persze egy boxert is.

Lementem a lépcsőn majd benyitottam a fürdőbe nem is sejtve, hogy Felix bent van.

Nem is ezzel lenne a baj, hogy bent van hanem azzal, hogy egy olyan látvány fogadott amire kevésbé is számítottam.

# 𝑺𝑻𝑹𝑨𝒀𝑲𝑰𝑫𝑺 ||  𝑜𝑛𝑒 𝑠ℎ𝑜𝑡'𝑠 ; 🔞Where stories live. Discover now