New York-i hajsza

33. •Több személyiségű•

- Ha New York-ba van, akkor fel kellett vennie egy új személyiséget. Az után pedig egy személyit kell csináltatnia.

- És te tudsz olyat, aki ezzel foglalkozik? – kérdezi Paul, mikor leülök mellé.

- Szerinted, hogy lettem Hannah Williams? – kérdezek vissza.

- Hogy hívják?

- Nem tudom.

- Nem tudod?

- Elfelejtettem. De az biztos, hogy ketten dolgoznak.

- Ezzel nem könnyítettél a dolgunkon. – vigyorog rám Paul. Felemelem a középső ujjamat.

- Theo Webster. – jut eszembe a neve. – Így hívják.

- Láttam, hogy nagyon gondolkodsz. – szólal meg Paul. – A homlokodon az a vékony kis ér is kidagadt.

- Meg foglak verni.

- Gyere rám. – tárja szét a karját.

- Erre még visszatérünk. – emelem fel az ujjamat ő pedig bólint.

- Bent utána tudunk nézni. – mondja Paul visszarántva magát a munkába.

- Bent? – kérdezek vissza.

- Igen. Grace miatt be kell mennünk. Ma jönnek az eredmények a csikkről.

- Grace is lehet egy tanú, nem? – fordulok a másik oldalamra, Chris felé.

- De. Ezért kell megkeresnünk. Paul-al bemegyünk és elrendezzük ott a dolgokat.

- Közben megpróbálok valami másik módszert, hogy bejussunk a nyilvántartásba. – dobol a laptopon Paul.

- Mit csináljunk addig? – kérdezi Clara. Ha ő nem kérdezte volna meg, akkor én megtettem volna.

- Theo Webster. Ha egy hónappal ezelőtt sikerült, akkor most is megtalálod. – mutat rám Chris. Arra számítottam, hogy azt mondja, hogy maradjunk itt nem csinálva semmit. Meglepett. – Clara-val pedig végképp, úgyhogy rákeresnünk sem kell. Ha baj van, vagy elakadtok, akkor pedig felhívtok. – mondja egy mosoly kíséretével, majd megfogva az egyik dobozát, bemegy a szobájába.

- Rendben. – válaszol Clara, én pedig Chris után megyek.

- Mi volt ez? – állok meg az ajtóban keresztbe tett kézzel.

- Mi, mi volt?

- Ez. Azt hittem azt mondod majd, hogy maradjak itt, mert köröznek.

- Lehet későn, de rájöttem, hogy te meg tudod védeni magad. – veszi le a pólóját. - Persze ne hidd azt, hogy én nem foglak.

- Igen, ez hiányzott. – ülök le az ágyra. – Köszönöm.

- Mit? – kérdezi, közben elkezdi begombolni az ingjét.

- Hogy bízol bennem. – Chris kezem megáll az egyik gombnál, majd rám néz.

- Hm... – mondjak, mintha gondolkodna. – Elég megbízhatónak tűnsz. – folytatja a gombok begombolását. Felállok és elé állva segítek neki.

- Komolyan mondtam.

- Ahogyan én is. – nyom egy puszit a homlokomra.

- Úgy érzem anya kereséses nem egy hét lesz.

- Nem. Nem egy lesz. – ért velem egyet.

- Apukádról már beszéltél. De anyukádról még soha.

- Anyukámról nem tudok sok mindent mondani. – nézek fel rá az ing begombolása után. – Még kiskoromba meghalt.

- Részvétem. Nem akartam tapintatlan lenni.