New York-i hajsza

29. •Hannah Morgan•

- Jól. - a fejem még lüktet, de az csak a vágás miatt van.

- Nem fázol, nincs meleged? - kérdezi és közben a homlokomra teszi a kezét.

- Mi nők nem dőlünk úgy ki egy kis náthától, mint ti férfiak.

- Tisztelet a kivételnek. - mutat saját magára.

- Szerintem te sem vagy kivétel. Szinte teljesen biztos vagyok, hogy te totálisan kidőlsz, ha lázad lenne.

- Ha egy lövést túl élek, akkor egy kis nátha semmi.

- Oké. Mondod ezt te. - bököm mellkason.

- Mondom ezt én. - bök ő is mellkason. - Milyen nyomod van?

- Szerintem anyám életbe van.

- Miből gondolod? - ellököm magamtól és leugrom a pultról. A hálóba sietek és magamhoz veszem az aktát.

- Ebből. - dobom le elé. Összehúzza a szemét, majd a kezébe veszi.

- Ezen az van, hogy inaktiválva.

- Lapozz bele. Negyedik oldal. Bal felső sarok. - úgy tesz. A negyedik oldalra lapoz, majd megnézi a bal felső sarkot.

- Ez apád kézírása?

- Igen.

- Ez egy nagyon jó nyom Sarah. Ő segíthet lecsukni az apádat.

- Tudom. - mondom mosolyogva.

- Elképesztő vagy. Még betegen is. - ezen csak mosolygok. Közelebb lép és megölel. - Jobb vagy, mint mi Paul-al összeségében.

- Csak szerencse. Ha nem teszem Clara táskájába akkor ez se lenne.

- Amint meggyógyulsz megkeressük.

- Ne kezd te is. Jól vagyok. Attól fogok meggyógyulni, ha lecsukjuk apámat. Vagy felelőségre vonhatom anyámat.

- Azt hittem hiányzik, de ez most úgy hangzik, mintha haragudnál rá.

- Chris, az anyám elhagyott. Egy olyan férfi kezébe hagyott, aki... - engedem el. - Aki rossz ember. Nagyon rossz.

- De biztos van magyarázata.

- Ne védd te is! - kerülöm meg a pultot és a leggingsemért indulok, amit azóta se sikerült felvennem. Chris utánam jön, de megáll az ajtóban.

- Én nem őt védem, hanem téged.

- Nem. - fonom keresztbe a kezem. - Ezzel nem engem védesz.

- De igen. Viszont, ha te azt mondod, hogy rossz, elhiszem neked. - jön közelebb és magához ölel. A fejemet a mellkasára hajtom ő pedig a fejem búbjára teszi az állát.

- Köszönöm.

- Szíveim megjöttem! Hoztam finom kötszert! - halljuk meg Paul hangját, majd azt is, hogy bezáródik az ajtó. - Oh, ne elvérzett. Ne Sarah! Ne... - kisétálunk a hálóból és látjuk, hogy Paul a pultra támaszkodik és sírást imitál. Ez nagyon hülye. Mikor meghallja a lépteinket felnéz. - Szellem! - kiált fel és a szívéhez kap.

- Elmehetnél színésznek. - sétálok mellé és elveszem az elsősegély dobozt, amit hozott.

- Áh. - legyint. - Már próbálkoztam. Nem sikerült. - felnyitom a dobozt és előveszem a kötszert. Chris mellém lép és óvatosan letekeri a kezemről a vérrel átitatódott rongyot.

- Nem kell összevarrni. - állapítja meg, majd kiveszi a kezemből a kötszert. Betekeri vele a kezemet, majd megkötve megpuszilja. Én pedig csak lesem minden mozdulatát.