Torn / Törés

37

A személyes problémáim egy idegesítő ördögként kocogtatták meg a vállam.
Egész nap ügyesen megfeledkeztem mindenről és nem is gondolkodtam, hiszen folyamatosan dolgom volt, de amikor a Romban az emberek között kiszúrtam azt a srácot már megint, aki egyszer itt volt Harryvel, aztán New Yorkban és utána a parkolóban rémisztett meg. Egyből rossz érzés keletkezett bennem, eszembe is jutott, hogy amikor a parkolós eset történt én idióta elfelejtettem Harrynek megemlíteni. Zayn szülinapja óta amúgy is félénkebb vagyok, hagyott bennem egy erős nyomot az az este és azóta feltűnt magamon, hogy néhány helyzetben jobban pánikolok mint korábban.
Ez most is így volt.
Nem volt szimpatikus ez a pasas és az sem volt ahogy erősen méregetett engem a távolból. Tökre egyedül éreztem magam. A szüleim nincsenek itthon, Harryt sem hívhatom fel, hiszen most nem olyan helyzetben vagyunk és a csapat sem volt bent. Már haza indulni készültem, de féltem. Nem akartam egyedül kimenni, de nem tudom hogyan mondhatnám Robertnek, hogy kísérjen ki, biztosan paranoiásnak nézne. Jobb híján félredobtam az önbecsülésemet és a kezembe vettem a telefont, hogy írjak Harrynek egy üzenetet. Jobb ötletem nem volt, le kell nyugodnom kicsit mielőtt hazamegyek az üres házba egyedül.

Én: a pasas, aki new yorkban is ott volt és veled itt a romban egyszer, egy barátod?

Reménykedtem, hogy az lesz a válasza, hogy igen. Nem tudom miért, de valahogy azt gondoltam akkor nyugodtabb leszek valamivel és eltűnik az a gombóc a torkomból amiért egy épületben vagyok vele épp.

Harry: nem, miért?

Én: még tavasszal leszólított éjjel a parkolóban és egy baromként viselkedett. elfelejtettem mondani, de most megint itt van.

Harry: úton vagyok, ne menj sehova.

Wo, arra nem számítottam, hogy ide is jön. Egyből pánik fogott el, hiszen mi van akkor, ha az a srác nem is rossz ember és Harry most majd miattam, ok nélkül műsort rendez vele? Amúgy sem álltam készen még találkozni vele a tegnapi után.

Rendszerint a szemeimet lesütve pásztáztam végig a helyen a pult mögött állva, viszont akár hányszor tettem beleakadtam a pasi tekintetébe. Ott állt a bejárattól pár méterre, kezében ital volt, de csak állt. Semmi mást nem tett. Félelmetes volt.
Alig öt perccel később Harry lépett be az ajtón. Egyből összeakadt velem a tekintete és felém tartott a pulthoz. Figyeltem, ahogy a hosszú lábai miatt alig pár lépés kell neki csak és máris odaér a pult oldalához, ahol én is voltam.

- Hol van? - kérdezte, s az emberek felé fordult hozzám hasonlóan, hogy körbenézzen. Én egyből a pasi irányába néztem, viszont már csak a hűlt helyét láttam.

- Ott állt eddig a bejárattól nem messze, de eltűnt - ráncoltam össze a szemöldököm. Harry feszültnek tűnt. Egyből dühösen a hajába túrt és a mellkasa megemelkedett a mély levegővétele miatt.

- Kikísérjelek? - nézett a szemembe. Rég láttam itt a Romban. Szinte az emlékek rám zúdultak a fejemben amint a neonfények az arcán játszottak. Ott volt előttem mikor először láttam, a beszélgetéseink, az első csókunk a raktárban. Annyi emlékünk van itt.

Csak bólintottam. A mai után nem igazán tudtam hogyan viselkedjek. Ha nagyon dühösnek tűnnék azzal azt mutatnám, hogy érdekel ami történt közöttünk, viszont ha nem törődőmként adom elő magam? akkor talán úgy tűnik nekem sem ért semmit az egész. Színésznek kellett volna mennem.
Miután elköszöntem mindenkiről Harryvel csendben sétáltam a hátsó kijárat felé, majd ez a csend a parkolóban is megmaradt. A kinti lámpák fénye tompa volt, nyárhoz megszokottan a fülledt meleg még most is jelen volt, talán maximum egy kicsit elviselhetőbben mint eddig.
Rendszerint a cipőmet bámultam miközben sétáltunk egymás mellett. Zavarban voltam, de leplezni próbáltam, viszont így, hogy Harry itt volt mellettem már nem volt bennem legalább félelemérzet. Már távolról láttam, hogy most is ott parkolt a kocsijával az enyém mellett. Egészen addig uralkodott közöttünk a csend, míg az autók mellé nem értünk és Harry meg nem törte azt.