Mi Kis Titkunk

titokzatos érzés

"A szörnyek soha sem a
Sötétben éltek
És nem is olyanok mint a
Mesékben,hanem inkább
Olyanok mint mindegyik ember
Csak várják a tökéletes
Alkalmat mikor lecsaphatnak.".

Esős kora reggeli napra ébredtem.Még nem múlt el fél öt sem mikor kipattantam az ágyamban és az íróasztalomhoz siettem.
Az időnyerőm ott hevert az asztalon egy széttört kép társaságában.
A képre pillantottam,a széttört üveg alatt egy idős nő képe mosolygott, ekkor megtántorodtam és behunytam  a szemem mert egy nagyon erős fájdalom mardosta a mellkhasom.Éreztem,hogy a testem vészesen közelít a föld felé.Megint éreztem egy meleg érzést de az már nem fájdalmas hanem inkább kellemes volt,észre vettem  hogy megálltam az ésésben ismét bírtam mozogni.A szemem könnybe lábadt mikor megláttam a hálóingemen a vérfoltokat.Lassan elhúzatam a testére ragadt ruhadarabot és amit megláttam maga volt a rémálom.A bőröm szanaszét volt karmolva és itt ott még zúzódásik,véraláfutások is voltak rajta.

Nem mertem a képre nézni így hát lelöktem az asztalomról,egyenesen a kukámba.Nem akartam senkinek szólni ezért levettem az ingem és eldobtam.Mintha semmi nem történt volna vissza bújtam az ágyamban és nagy nehézségek árán de elaludtam.Reggel arra keltem hogy az apám kopogtat az ajtón.
-Megyek-mondtam majd a fejemre rántottam a párnám.Ettöl a mozdulattól eszembe jutott a kora reggeli kis kalandom a mellkhasam elkezdett égni és fájni.
Megint kopogattak

-Mindjárt!-kiáltottam egyre növekvő idegességgel.
-Most!-válaszolta egy számomra eltéveszthetetlen hang.A bátyám volt az.Nem akartam váratni mivel attól tartottam hogy még rám töri az ajtót.Így
hát megragadtam a tegnapi pólóm és a sáros gatyát.Kinyitottam az ajtót,lementem a konyhába ahol anyám olyan gyorsasággal forgott mint száz törpe.

-Tedd csak le magad édeském.-mondta anya mintha csak egy légynek se tudna ártani,közben pedig olyan mint egy megvadult farkasember telihordkor.Nem beszélve arról sem hogy hány ember haláláért felel.
-persze anya -feleltem és kikerülten az ölelő kezeit,tudtam hogyha akkor megölem akkor a sebeim elkezdenek fájni ismét.Levettetem magam apa székébe és felvettem az asztal alá relytett könyvet.

-Asztalnál nem olvasunk-mondta anya és egy pálca mozdulattal elröpítette a könyvet.Nem ellenkeztem mivel tudtam akkor mi vár rám.De már a fejemben ne nem a könyv járt hanem hogy mit fogok csinálni hogyha megint vissza megyek a Roxfortba,ekkor villant be Tom és az ő negédes mosolya.Mintha negérezte volna hogy rá gondolok,mintha...ne már Dorina ez táplálja őt.Mondtam magamnak mikor már kezdtek elkalandozni a gondolataim.