Bevezető

26 0 0
                                    

Üdvözöllek olvasó. Ahhoz, hogy nagyjából értsétek, hogy mi történik leírok ide nektek egy kis ismertetőt a világunkról.

A világunkban minden ember képes irányítani egy elemet a négy közül. A tüzet, a vizet, a földet vagy a levegőt. Nagyon ritka esetben egy ember képes kettőt is irányítani, de ilyen emberekből csak 9 létezik. És az egyik pont az apám. Senki nem tudja, hogy ezek a képességek honnan jöhettek, vagy hogy hogyan működnek. A tudósok kitalálhatnak mindenféle kacifántos szót a magyarázathoz, de ezek is mind csak feltételezések.

Én Selena vgayok. Jelenleg 13 éves, szőke hajú, magas lány és vízmágus. Múlt éven jelentkeztem a világ legjobb elemi iskolájába, a Telluronba, ahol (Itt jön a csavar) Az apukám dolgozik. Éljen! Egész eddigi életemben vele voltam, és most még 6 évig egy helyen leszünk. (azok kedvéért akik nem értenék nem értenék nem. Nem örülök neki) Szerencsére két másik jóbarátomat is felvették ide. Danielt és Ann-t. Daniel földmágus ezért van esély, hogy egy csoportba kerülünk, de Ann sajnos szintén vízmágus mint én, úgyhogy lehetetlen, hogy együtt legyünk. Egy dolog van még amit nem mondtam el. Ez pedig az én nagy titkom. Már gyerek koromtól kezdve nem csak a vizet tudom irányítani, hanem valamiért a fényt és a sötétséget is. Ez a két elem nem tartozik a megszokottak közé. A szüleim sem hallottak még senkiről aki ezeket irányítaná, ezért úgy döntöttünk, hogy nyugodtabb lenne az életem, ha ezt eltitkolnám. Így is tettem. Egyedül egy internetes barátomnak beszéltem róla. Azt sem tudom, hogy ki ő! Akkor mégis miért mondanám el neki? kérdezhetitek sokan. Itt a válasz. Azért mondtam el neki, mert ő is képes irányítani egy hasonló elemet. Azt mondta, hogy a föld eleme mellett tudja az emberek elméit irányítani. Még így online is, de nagyon jó barátok lettünk. Az iskolai évnyitó ünnepség és a csoporraosztás holnap kezdődik, úgyhogy most sietnem kell pakolni. Addig is ha találkoznátok Luna barátnőmmel, adjátok át üdvözletemet.

A kívülálló elem - A tűz bizalmatlan gazdájaWhere stories live. Discover now