New York-i hajsza

11. •Sarah!•

Ugyan már... Ez olyan abszurd. Jelenleg ő az, aki a legtöbbet tud rólam. Rólam és a múltamról. És úgy gondolja, hogy nem tudom megvédeni magam? Egyszerűen csak idegesít.

Idegesít, hogy meg akar védeni. Hogy azt hiszi sebezhető vagyok. Hogy meséltem neki a múltomról. Hogy megnevettet. Hogy piszkosul jól áll rajta az öltöny. Hogy hosszú idő után ő az, aki érdeklődik irántam és a, hogylétem felől. És nagyon idegesít, hogy érdekel mi van vele. Ez a pár nap amióta itt vagyok úgy tűnt, mintha évek óta itt lennék.

Nem tudom eldönteni, hogy ő azért mesélt az apjáról, mert úgy érezte, hogy azt KELL tennie. Vagy azért, mert megbízik bennem. Ugyan kérlek... Megmondtam neki, hogy ne bízzanak bennem. Se ő, se Paul, Azt is megmondtam, hogy nem fogok benne megbízni. De minden porcikám csak azt suttogja: Benne bízhatsz. De az agyam nem engedi elfogadni ezt az érzést. Mert a porcikáim közé tartozik a szívem, ami már több, mint egy éve darabokban hever. Kezdjek el benne bízni? Lépésről lépésre. Lassan, de biztosan és meglátjuk mi lesz...? Vagy tűnjek el. Húzzak el New York-ból, ezzel nem érdekelve, hogy mit fognak Paul-al csinálni. Megint lesz 2 napom, míg kifújom magam, majd kezdődik minden elölről. Egyszer pedig feladom... És lesz, ami lesz...

De nem tudom ezt megtenni. Nem tudom őket itt hagyni. Úgy érzem tartozom annyival Chris-nek, hogy segítek lecsukni az apámat. Hisz az én apám miatt halott az ő apja. Nem ismert engem, de a családom tönkretette. Tönkretettem, pedig nem ismertem. A könnyeim, újra patakokban hullanak az ölembe. A kormányra hajtom a fejem és próbálom összeszedni magam. Egy éven át építettem egy falat, amit Chris Morgan Különleges Ügynök pár nap alatt le is rombolt. Szánalmas vagyok. Szánalmasnak érzem, amit tettem. Hogy leittam magam és csak úgy beszéltem neki a múltamról. Fogalmam sincs mit fog kezdeni ezzel. Felhasználja, eltipor, kinevet vagy esetleg ellenem fordítja. Nem tudom. A paranoia, ami egyre csak nő bennem nem engedi, hogy normálisan végig gondoljak valamit. A régi Sarah kitörni készül belőlem. Aki megbízna Chris Morgan-be. De ez a Sarah? Elhúzna a francba. A kettő együtt? Érzelmi összeomlás.

Pár perc után összeszedem magam, és elindulok a hotel felé. Útközben igyekszem elterelni a gondolataimat. Chris miért egy hotelbe száll meg, mikor ő New York egyik legjobb rendőre? Miért szórja a pénzt? Mert ahol ő megszállt ott nem kevés pénzt fizet. Miközben ezen elmélkedtem nem figyeltem az utat. Beparkolni készültem, de tovább nyomtam a gázt és véletlenül a kukáknak ütköztem, feldöntve azokat. Remek.

- Maga eszénél van? Majdnem elütött! – szólal meg egy öreg nő hüledezve.

- Talán nem a kukák között kéne keresnie a protkóját. - válaszolok a lehúzott ablaknál. Nincs erőm még ezekkel is foglalkozni. Bőven elmúlt már éjfél tehát semmi keresni valója sincs az utcán. Főleg nem a kukák között.

- Milyen szemtelen maga. - sétál a kocsi mellé.

- Köszönöm, ha megbocsát most beparkolnék.

- Panaszt fogok tenni a rendőrségnél a jogosítványa miatt.

- Oh, ha gondolja személyesen tudom ajánlani Chris Morgan-t. A nevem Hannah Williams. H-a-n-n-a-h... - kezdem el betűzni a nevemet.

- Tudom, hogy írják. Holnap fel is jelentem.

- Köszönöm hölgyem. - majd biccentve felé egyet, szélsebesen megfordul és beviharzik a hotelbe. Paul telefonjára pillantva jut az eszembe, hogy fogalmam sincs mi a kódja. Tehát míg haza nem jön, addig semmit sem fogok tudni. Sem azt, ha Chris-el minden rendben lesz. Sem azt, ha meghal.

Idő közben felértem Chris-hez. Miután bezártam a bejárat ajtaját a kulcsot felakasztom. A pulthoz sétálok, amire leteszem Paul használhatatlan telefonját, majd leülök oda. Fáradt vagyok. Kimerített a hajnali történések. Még sem tudom rávenni magam, hogy aludjak. Hajam kócos, a szemem piros és tutira fel van dagadva a sok sírástól. A sminkem, ami már nem is tudom hány óra óta van fent az arcomon szétkenődve.