New York-i hajsza

8. •Chris, el szeretném mondani•

- Nem a jó fiúk. - állok fel a kuka mögül.

- Sarah...

- Mit akarsz Chris? Mit mondjak?

- Mondjuk az igazat. Kik voltak ezek?

- Lényegtelen. - indulok meg kifelé a sikártorból. De Chris utánam nyúl és a könyökömnél fogva maga felé fordít.

- Ha elmondanád akkor tudnék segíteni.

- Nem, nem tudnál.

- Miért vagy ennyire biztos ebbe?

- Mert... - mintha kimosták volna a gondolataimat. Egyetlen egy érv sem jut eszembe, pedig két másodperccel ezelőtt vagy ezret tudtam volna felsorolni.

- Szóval? Vagy egyszerűen már nem tudod érvekkel alátámasztani ellenvetésedet? Hányszor kell még megmutatni neked, hogy nem mi vagyunk az ellenséged?

- Chris én megmondtam, hogy nem bízom senkibe és azt is mondtam, hogy ne is várjátok el.

- Igen, tudom. De az információk nélkül nem jutunk előrébb. Se a te ügyeddel, se az én ügyemmel.

- A te ügyeddel? Mármint, hogy le akarod csukatni az apámat?

- Az előbb... Várjunk... Nate, az ex. - engedi el végre a könyökömet. - Ez információ Sarah. Olyan információ, amire szükségem van. Nem azt kérdeztem, hogy mi a legnagyobb félelmed. Sőt még a múltad után sem kérdeztem.

- Igen Chris. Nate az exem. Az exem, akit meglőttem. - forgatom meg a szememet és végleg elindulok a főútra. Mielőtt kilépnék szétnézek és, miután megbizonyosodtam arról, hogy Troy és Nate nincs a közelbe a hotel felé veszem az irányt.

- Te meglőtted? - sétál mellém Chris.

- Igen. Vigyél be. - nyújtom felé a csuklómat. De ellökve maga elől átkarolja a vállamat.

- Te nagyon értesz a figyelem felhívásra.

- Így most mit fogsz csinálni? Velem. - kérdezem suttogva. - Mert már nem illik rám az ,,ártatlan" jelző.

- Önvédelem volt?

- Nevezhetjük annak is. Attól függ milyen szempontból nézzük. - vonom meg a vállam.

- Lehetőleg a törvényes oldalról. - nyitja ki a hotel ajtaját, majd maga elé engedve belép utánam. Nem mondok semmit csak csöndbe a lifthez sétálok. Néma csöndbe állunk egymás mellett és várjuk, hogy leérkezzen a felvonó. Majd miután a kisebb tömeg kiszállt, mi is belépünk a liftbe.

- Chris. - fordulok felé. - Nate nem az első ember volt, akit meglőttem.

- Hány embert Sarah? Hány embert lőttél már meg? - mély levegőt veszek.

- Nem tudom. - lábad könnybe a szemem. Nem, nem, nem és nem. Nem juthatnak felszínre az érzelmek. Muszáj vissza letuszkolnom őket. Vissza oda, ahol szépen el voltak temetve. Mert, ha nem, akkor Chris Morgan saját két szemével fogja végig nézni, ahogyan összetörök előtte. Lehúzva a kézfejemre a pulóverem ujját megtörlöm a szememet, még mielőtt észreveszi ezt a kisebb megzuhanásomat. De késő. Látta. Végig nézte.

- Saccold meg. - mondja teljesen felém fordulva.

- 50. - vonom meg a vállamat. Tényleg nem tudom, hogy mennyi az annyi. Nem mondd semmit.

Már a lakosztálya ajtaját zárja, de még mindig nem mondd semmit. Vagy letartóztat, vagy erősítést hív vagy fegyvert ránt rám.

- Mi történt Sarah? Mi történt az elmúlt években a családoddal? Miről tudsz? Kellenek az infók, kérlek. - nem. Nem tudom megadni a kérdéseire a választ. Nem. Nem tudom... Nem lehet... Nem hozhatom fel a múltat. Nem. Megrázom a fejem. - El kell mondanod.