How I met with them

Prológus

-Gyerünk srácok!-mondta Adél, s mondandóját nyomatékosítván az asztalra csapott.

Kiléptünk a bázisként szolgáló konténerből a bruggei "szakemberekkel" együtt. Szakemberek, avagy kollégák volt a hivatalos megnevezése annak a két bruggei nyomozónak, akik, helyiek révén, csatlakoztak a csapatunkhoz.

-A felszerelés előttünk van, kb 50 méterre-tájékoztatott minket és a kollégákat angolul Adél. Az infó stimmelt, láttuk a fényszórókat és a gyéren megvilágított páncélozott autót.

-Te Bálint- böktem oldalba az egyik csapattagot, akit a gimi óta a legjobb barátomnak mondhatok.
-Mondjad szivem-vigyorog rám, és közben behelyezi a tárat a pisztolyába.
-Miért van az, hogy Bruggeben nincs egy valamire való nyomozó és kommandós, de S.W.A.T-nál használatos páncélozott autó meg igen?
-Mert ez Brugge. És mert ez egy szar hely.
Erre csak hümmögni tudtam.

Az összes felszerelésünk, tehát a sisakok, a golyóálló mellények és a gépkarabélyok mind az előttünk lévő autóban voltak. 10 méter választott el minket a holmijainktól, mikor a pasas, akiért jöttünk, tüzet nyitott ránk. Az információink szerint nem voltunk lőtávolságban. Semmilyen kézi fegyverre nézve. Senkin nem volt védőfelszerelés. Persze egyből viszonoztuk a tüzet.

Készültem, lehasalni, ám ekkor hatalmas fájdalmat éreztem a térdem fölött.
-Ez telibetalált baszki-gondoltam, miközben a térdem összerogyott alattam. Majd ellenőrzésképpen oldalra néztem, hogy mindenki meg van-e. A kései óra, a fájdalom és a földet eltaláló lövések által felvert por miatt nem sokat láttam. De annyi bizonyos, hogy talpon már nem volt senki. Rászorítottam a kezem a térdemre. Megállíthatatlanul folyt belőle a vér, ami, érzés alapján, már a kézfejemen tört utat magának.
-Kurvajó-gondoltam, miközben azon voltam, hogy ne ordítsam el magam.

Végtelenségnek tűnő másodpercek alatt véget ért a tűzharc, és síri csend honolt egészen addig, míg egy helikopter hangja meg nem zavarta azt. Nem igazán volt erőm feltornázni magam ülőhelyzetbe, de egy kéz segített. Felnéztem és Bálint meggyötört arcával és könnyes szemeivel találtam szembe magam. A bal válla vérzett, de alig. Valószínűleg csak súrolte egy golyó.

-Veszteségek?-tettem fel a kérdést, amitől rettegtem.
-2 halott, és veled együtt 4 sebesült-válaszolta szemét lesütve.
-Kik?
-A sérültjeink te, én és a két helyi. Az áldozatok az eredeti célpont és-elcsuklott a hangja. Megrázta a fejét, vett egy nagy levegőt, majd folytatta- és Adél. Három golyót kapott.
-Hova?-csak ennyit bírtam kinyögni.
-Lép, máj és szív.
-Biztos halál-konstatáltam-legalább nem szenvedett.
Bálint erre már csak bólogatott.

Jöttek az orvosok, és amennyire csak lehetett, elláttak, és egy hordággyal beraktak a helikopterbe.

-Bálint-szóltam a mellettem álló sráchoz, akit az orvosok már idegesen tessékeltek kifelé- Legalább az a pasas volt, akit kerestünk?
-Igen-nyugtázta, majd kilépett a gépből.

Egy szúrást éreztem a bal vállamban, majd teljes sötétség