Aranyálarc /Befejezett/

17. A szabadság ígérete

A kapuban elengedte Shymal kezét. Épp elég lesz, hogy mindenki megbámulja a puszta jelenléte miatt, na, meg az álarctalansága okán, nem kell, hogy még emiatt is a szájukra vegyék. Sajnálkozó pillantást küldött a férfi felé, de ő megértően biccentett.

Hera szíve a fülében dobogott, ahogy belépett az udvarra. A várbéliek nyomban lefagytak. Néhány szolga elejtette a vizes vödröket, az istállófiú vasvillája hangosan csörrent a térkövön, az áthaladó úri népség szoborrá dermedt, az őrség kikerekedett szemmel meredt felé. Mindenki őt bámulta. Egy ember kivételével. Az őrség parancsnoka éppen valamit magyarázott a beosztottainak, a többiek döbbenetére viszont csendben maradt. De nem fordult meg. Megkövülve állt hosszú másodpercekig, míg végül csatlakozott a többiekhez.

– Hera. – Ajkáról leheletként gördült le a szó, Hera mégis tisztán értette. A férfi tett egy tétova lépést, mint aki maga sem tudja, mit akar, majd megszaporázta a lépteit, és kitárta a karját.

Hera nem gondolkodott, amikor futásnak eredt, és az apja ölelésébe ugrott. Mindkettejüket zokogás rázta, miközben úgy kapaszkodtak egymásba, mintha a másik bármikor eltűnhetne.

– Hera – ismételte meg az apja. Eltolta magától a lányt, és tetőtől talpig végigmérte. – Mégis hogy?

Hera szégyenlősen vállat vont.

– Az Erdő elvette az emlékeinket – hazudta. Méghozzá jó hangosan, hogy ezt már mindenki hallhassa. – Csak néhány foszlány van meg, de hogy mit kellett odabent csinálnunk, hogyan éltük túl, arra nem emlékszünk.

Valaki a közelben felhorkantott.

– Biztos az Erdő sem akarta, hogy örökké téged kelljen bámulnia. – Nila volt természetesen, ahogy Hera megjósolta előre.

Hera magabiztosan fordult a másik lány felé. Soha többé nem hunyászkodik meg. Se előtte, se más előtt.

– Ne aggódj, neked sem kell többé nézned. – A mondandója további felét az apjához intézte sokkal kedvesebb hangsúllyal. – Csak búcsúzni jöttem. Shymallal megyek.

Az apja egy pillanat alatt lefehéredett.

– De hát... de hát most kaptalak vissza – hebegte. – Mégis miért?

A király ekkor ért ki az udvarra. Éppen időben. Ám mielőtt Hera megszólalhatott volna, két másik férfi lépett mellé.

– Shymal – szólította meg a magasabbik, szőke férfi.

A Halál Hírnöke biccentett.

– Zachery.

– Mégis mi a jó büdös életet csináltál? – kérdezte Shymalt. – A kiválasztásra küldtelek el, nem a próbára. Ki a jó rohadalom mondta, hogy menj be az Erdőbe?

Shymal könnyedén vállat vont.

– Szeretek meglepetést okozni.

Ezzel egy időben a harmadik férfi, a vörös hajú, Shymal nyakába ugrott.

– Oh, te mocskos rohadék! Azt hittem, sosem foglak újra látni! – Kicsit eltávolodott Shymaltól, és az arcába nézett. – Hát tényleg ronda egy pofád van, mit ne mondjak.

Shymal felröhögött.

– Én is örülök, hogy látlak, Reed.

A király Herára pillantott, mint aki maga sem hiszi el, hogy a lány előkerült. Hera ezt a pillanatot választotta a vallomásra.

– Azért megyek el, mert a kiválasztás csalás volt – mondta fennhangon. – Shymal hallotta, hogy valakik kicserélték az urnát. Csak az én nevem volt benne, amikor a király húzott. Nem maradok olyan helyen, ahol már kétszer ártottak nekem.

– Tessék? – hördült fel a király. Még jobban megnyúlt a képe, mint amikor Herát meglátta. – Mégis ki volt az a szentségtelen, aki be merte mocskolni ezt a tiszta hagyományt?

Hera pillantást váltott Shymallal.

– Az lényegtelen – felelte a lány. – Én nem vagyok áruló.

– Ez akkor sem maradhat büntetlen – dühöngött a király. – Őrség! Most azonnal elkezdik a kivizsgálást, értve vagyok?

A király tovább üvöltözte a parancsokat, de Hera már nem figyelt rá. Megfogta az apja kezét.

– Annyira sajnálom – mondta sírástól fojtott hangon. – Nem akarlak itt hagyni, de nem maradhatok.

Az apja gyengéden végigsimított a lány arcán.

– Megértem, amiért menni akarsz, és elfogadom... egy feltétellel.

– Bármit megteszek – vágta rá Hera gondolkodás nélkül.

Az apja szája mosolyra húzódott.

– Legalább egy hétig maradj még itt – kérte. – Most kaptalak vissza, nem veszíthetlek el újra. Csak egy kis időt kérek még a lányommal.

– Egy hét – ismételte meg Hera. – Azt hiszem, azt még Shymal is ki fogja bírni – nevetett.

Az apja szorosan magához vonta a lányt, és úgy ölelte, mintha sosem akarná elengedni. Hera is hasonlóan érzett. De a férfi egyszer csak eltolta magától.

– Biztos jól meggondoltad? – kérdezte. – Ha nem jó itt neked, akkor elmehetünk ketten is. Nem kell vele menned.

Hera gondtalanul elmosolyodott.

– Shymal mellett végre szabad lehetek. És boldog.

*******

Köszönöm mindenkinek, aki végigolvasta, remélem, tetszett, és jó érzéssel váltok meg a történettől! ^^

Külön köszönöm azoknak, akik a csillagozásaikkal és kommentjeikkel tudtomra adták, hogy mit gondolnak a történetről, mindegyik nagyon jól esett! :)

Ha gondoljátok, nézzetek be hozzám további történetekért, talán találtok még olyat, ami tetszeni fog! ^^