Azon a napon

Mindig. Csak neked.

Mindig is jó barátok voltunk mi így nyolcan. Bár ami igaz az igaz, az elején voltak fenntartásaink egymással szemben. Sőt, volt hogy egyenesen utáltuk egymást. Aztán egy napon, a pontos dátumot szerintem senki se tudja, minden megváltozott. Azon a napon vagy inkább napokban kezdtünk barátokból testvérekké válni. Néhányunk talán több ia volt a másiknak mint csupán legjobb barát vagy testvér. Nem kellett sok, hogy szerelmek szövődjenek, ahogy ahhoz sem, hogy furcsa "barátságok" alakuljanak. Mindemellett akadtak s akadnak látszólag boldog ám magányos alakok. Egy vagyok engem is ez utóbbiak közül.
- Ember, egyszer letöröd a farkam. - Wooyoung volt aki ismét túl hevesen vetette magát az ölembe. Szokásává vált ez egy ideje. Főleg akkor tette, teszi, mikor valami nem tetszik neki, valami bántja, vagy csak egyszerűen azt akarja hogy csak rá figyeljek. Kezdek belefáradni. S miért? Egyszerű a válasz. Sokkal többet érzek ez iránt a tökfej iránt mint mutatom s mint hiszi, mint bárki is hinné.
- Vigyázok azért rád. Nyugi. - nem volt elég neki az ugrás még mocorgott is ölemben - Foglalkozz velem. Megint úgy elvagy és nem figyelsz.
- Figyelek. - bár igazából nem tettem. Örültem, hogy pihenhetünk így fotózás közben kicsit.
- De nem is..
- Jól van na. - egy kicsit öleltem meg fejem hátrahajtottam s kicsit le is hunytam szemeim - Fáradt vagyok, nem tudok most figyelni másra.
- Úgyse megyek el, szóval... - mocorgott még - jobban tennéd ha nem aludnál el.
- Nem fogok. - derekára szorítottam - Jó lenne ha nem nyüzsögnél annyira. - lehet érezte a helyzet súlyát, de lehet csak fájt neki ahogy megszorítottam, mindenesetre nem mozgolódott tovább, csak nekem dőlt és úgy figyelte az embereket.
- Mondd csak Hwa, neked nem furcsa, hogy csak mi vagyunk szinglik a csapatból? - meglepett kérdése.
- Nem igazán. - próbáltam nem kimutatni mennyire kíváncsivá tett hirtelen - Egyszerűen csak még nem találtuk meg a megfelelő embert magunk mellé.
- Mi van ha azt mondom, hogy én azt mondom, hogy már megtaláltam? - egy pillanatra ledermedtem, de aztán úgy tettem mintha minden rendben lenne.
- Azt mondanam jó dolog. De persze csak ha nem bánt az illető.
- Nem tudja, hogy hogyan érzek. Nem tud semmit sem. Ő egy elérhetetlen személy számomra. - boldognak tűnt mégis elszomorított - De tudod azért boldog vagyok már akkor is mikor a közelében lehetek.
- Miért nem mondod el neki? - nem tudom miért teszem ezt, miért forgatok tőrt saját szívemben.
- Ez nem olyan egyszerű Hwa. - sóhajtott - Ő egy csodálatos ember, egy igazi férfi és...
- És? Te sem vagy elhanyagolható. Sőt. Ostoba lesz ha elutasít. - tovább sajnos nem tudtunk beszélgetni mert folytatnunk kellett a munkát, ami jelenleg egy fotózás volt ugyebár.
A munka éjszakába nyúló volt. Sajnos. Pihenni alig maradt időnk. Mindenki ott aludt el ahol éppen volt. A lakás minden pontján volt valaki. Igen, még a fürdőben is. Másnap kezdődött elölről minden és mi nem tudtuk folytatni sem befejezni Wooyoung-al a beszélgetésünket. Pedig igazán nagyon kíváncsi lettem volna, hogy ki az akibe belezúgott. Mert szavaiból nem tudtam másra gondolni.
Na de a mai nap más volt. Na nem azért mert kevesebbet kellett volna dolgoznunk, nem ám, inkább csak azért mert az estét nem munkával zártuk hanem egy kis ivászattal. Természetesen mindezt ottjon tettük, kivancsi tekintetek nélkül, néhány közeli barát társasagában.
- Gyere egy kicsit. - mindenkiben több volt már mint elég. Így bennem is és nem tudtam megálljt parancsolni magamnak. Magammal hívtam, vagyis inkább húztam Wooyoung-ot a Hong-al közös szobámba. Szobatársamnak az volt a Szerencséje, hogy nem volt bent. És ezután be se fog jönni. Remélem. Amint becsukódott a szoba ajtaja egyből lecsaptam Wooyoung hívogató ajkaira. Elragadott a hév, rögtön azután, hogy ő készségesen viszonozta egyre csak hevesesebbé váló, követelőző csókom. Nem is kellett túl sok ezután, hogy az ágyon kössünk ki. Sőt! Khm... Nos, nem igen részletezném mi mindent tettem Wooyoung-al illetve mit tettünk, csak az a biztos, hogy azon az estén, többször is, rendesen... szóval jól éreztük egymást. Főleg Wooyoung engem.
A reggel, a másnap reggel, vagy fene se tudja már milyen napszak volt illetve van, iszonyatos fejfájással jött el. Csak egyetlen egy volt a jó benne. Mégpedig az, hogy Wooyoung még ott volt mellettem. Olyan édesen szuszogott, hogy nem volt szívem felkelteni, ezért igyekeztem a lehető legóvatosabban kimászni mellőle, hogy mosdó ügyem mehessek elvégezni. Igyekeztem, így hamar megvoltam a dologgal. Hamar vissza is tértem, ám ekkor már Wooyoung is ébren volt. Piruldozott csak ahogy visszamentem hozzá, hisz egy szál semmiben flangáltam.
- Hogy érzed magad? - kérdeztem ahogy visszabújtam mellé.
- Jól... - zavartnak tűnt kissé - azr hittem álmodtam az estét mikor megébredve egyedül voltam. - mondta mikor vállára pusziltam.
- De nem álmodtad. - állam vállán támasztottam meg egy kis időre. Legalábbis addig míg el nem tolt magától.
- Tudni akarod még, hogy ki az akiről múltkor beszéltem neked?
- Nem. - vágtam rá azonnal. Fogtam őt, leterítettem, fölé kerekedtem s beférkőztem lábai közé és meg is csókoltam őt. Nem akartam hallani, hogy milyen boldog amellett a valaki mellett, nem akartam tudni semmiről.
- Pedig nagyon kedves és szexis is és.. - mikor levegőt hagytam neki csak folytatta. De én továbbra sem akartam hallani ezért ezúttal kezem szájára tettem.
- Nem érdekel. - mordultam rá - Menj és mondd el neki. - elengedtem és le is másztam róla - Én most megyek fürdeni. Javaslom majd tedd te is mielőtt mész vallani. - ott is hagytam őt és mentem, siettem a fürdőbe, még San-t is félre löktem, hogy aztán ott hűtsem le magam. Alig álltam be a zuhanyfülkébe máris bepofátlankodott valaki. Azt hittem, hogy San az, hogy kérdőre akar vonni, de nagyon nem ő volt az. - Tusolnék. Kimennél? - Wooyoung lepett meg. Tudom gonosz vagyok, de nem tudom, nem vagyok képes rendesen kezelni a kialakult helyzetet.
- Én is azért jöttem. - nyugodtságot mutatott, de láttam, hogy nem az igazából - Együtt hamarabb végzünk nem?
- De. - hátat fordítottam neki, megnyitottam jobban a csapokat, aztán csak vizeztem magam mosdás címén. Wooyoung is hasonlóan tett, csak ő valamiért mindig úgy fordult, hogy fenekével felém volt fordulva. Így ment míg le nem tusoltunk végül. Azután törölköztünk és... Wooyoung váratlanul utam állta mikor elsőként akartam elhagyni a fürdőszobát. Igaz háttal állt nekem, de akkor is.
- Te vagy az.
- Mi?
- Mondom te vagy az.
- Nem értelek Wooyoung.
- Az isten verjen meg Park Seong Hwa! - nagyon ritkán káromkodott, de így a közelemben s ilyen hangosan most először tette. Felém is fordult ezután és én ekkor láttam meg, hogy könnyezik. Mikor aztán megérintettem arcát, hogy letöröljem könnyeit ő hirtelen megcsókolt engem. - Mit nem értesz azon, hogy te vagy az? Hm? - nos, ezután, amint megvilágosodtam én kaptam le őt. De úgy istenigazából neki estem. Csókoltam míg levegővel bírtuk. Sőt, csókoltam volna tovább is ha hagyják.
- Jól van gerlepár.. - Hongjoong zavart meg minket - más is szeretné használni a fürdőszobát. - dörömbölt az ajtón - Ne odabent romantikázzatok már.
- Jól van már. - nyitottam az ajtót.
- Végre! - türelmetlenkedő Hong úgy tolt félre minket amint kiléptünk a fürdőből mint én nemrég San-t, akit mellesleg Hongjoong rántott be magával a fürdőbe és baszta be az ajtót, hogy véletlen se mehessünk vissza. Nem mintha akartunk volna.
- Ezek mióta? - kérdeztem Wooyoung-ot miközben az ajtó felé mutattam, fe közben őrá néztem.
- Pár hete. - mosolygott - Olyan kis vak tudsz néha lenni.
- Igen? - emeltem meg egyik szemöldököm.
- Igen. - jött a válasz, utána meg a nagy pirulás megint - Mi... Mi az?
- Oh igazán semmi... - mosolyom elégedettségem mutatta éppen - csak tetszik amit látok. - tovább pirult - Az is amit érintek. - fenekébe markoltam finoman. Vörösödött is már, főleg hogy fogtam és visszahúztam a Hong-al közös szobába, ahol aztán újra ajkaira tapadtam. Csókoltam míg az ágyhoz nem értünk, aztán mikor leültem csak néztem fel rá. Ölembe húztam volna, de nem hagyta. De nekem igyis jó volt, taperolhattam fenekét.
- Mondd Seonghwa mi most... mit csinálunk?
- Nem egyértelmű?
- Nem.. Úgy értem... Te meg én..
- Mi? - szegényem nem találta a szavakat, de lehet csak nem merte kimondani.
- Tudod, hogy hogyan érzek.
- Nem, nem tudom. - húztam az agyát - Elmagyaráznád? Mert azt tudom, hogy van valami pasi aki nagyon bejön vagy mi, de ezen kívül... - legnagyobb meglepetésemre egy kis heveskedő csókkal hallgattatott el engem, hogy közben az ölembe ült.
- Szeretlek... - kissé halk volt, de így is értettem őt. Szívem olyan őrült tempóra kapcsolt mint még soha. - elég régóta, hogy biztosan tudjam. Ha azt mondanám nem tudom mikor kezdődött akkor hazudnék. Pontosan tudom mikor és hol és mióta, ahogy azt is hogy tudtam sosem lenne esélyem. - hagyni akartam, hogy végig mondja, de igazán nehezemre esett olyan nagyon aranyos volt közben.
- Mindig is volt esélyed. - simítottam erős pírben úszó arcára - Mindig. Csakis neked. - szavaim nyomán hirtelen ölelt meg, bújt hozzám s így öleltem én is őt.