Aranyálarc /Befejezett/

12. Ki is az átkozott?

Válaszolj, ha hozzád szólok!

A farkas alig pár lépésre járt már tőlük, és bár nem szólt, Shymal tudta, hogy meg akarja enni őket. Bármennyire irtózott ettől a lépéstől, egyetlen esélye maradt. Inkább ítélje el Aranyálarc, csak maradjon életben.

Az állat ugrásra szánta el magát, mire Shymal felemelte az egyik kezét. Tenyeréből vörös fény áradt, ahogy valószínűleg a szeme is ilyen árnyalatban kezdett világítani. Mindig ez történt ilyenkor.

– Állj! – vicsorgott rá a farkasra, mire az megtorpant. – Ül és beszél! Mit akarsz?

Az állat a hátsójára huppant, és ha egy farkas tud vigyorogni, akkor ő bizony elvigyorodott.

Teljesítetted a próbát, bestialis. Most már engedj el.

Előbb válaszolj néhány kérdésre.

A farkas megrázta a fejét.

Lehet, parancsolhatsz nekem, de az Erdő nagyobb úr. Nem mondhatok neked semmit.

Shymal dühösen felmordult. Tudta, hogy az állat igazat mond.

– Tűnj innen – parancsolt rá.

A farkas felpattant, elrohant, Shymal pedig Aranyálarchoz fordult. A lány tátott szájjal bámult rá.

– Bestialis vagy – lehelte.

A férfi komoran bólintott.

– Téged hívnak átkozottnak, mégis én uralom az átkozottak erejét.

Hisz milyen korcsok lehetnek azok, akik állatokkal társalognak? Milyen velejéig romlott emberek, akik a halálisten képességét örökölték? Állatokhoz tartozó, embertelen, vérengző fenevadak. Így szokták jellemezni őket.

– Ezért csúfoltak, ugye? – kérdezte.

– Is. – Keserű epe tódult Shymal torkába, ahogy az emlékek visszatértek. – A kölykök állandóan bedobták az ablakunkat egy-egy téglával. Kajára nem volt pénzünk, nemhogy új üvegre. – Végignyalt kicserepesedett ajkán, és szégyenszemre a könnyeivel küszködött. Azt hitte, ha beáll lovagnak, az anyja rendben lesz. Békén hagyják, ő pedig küldi neki a pénzt... – Miután beálltam zsoldos lovagnak, megölték az anyámat. – Mély, reszketeg sóhajt hallatott. – Kábé fél éve távoztam, amikor történt. Sötétben indult haza, de sosem érkezett meg. – Megrázta a fejét, mintha azzal megszűnhetne a kín, ami a mellkasát feszítette. Rosszabb volt, mint amikor ténylegesen pengét mártottak belé. Az a fájdalom elmúlt, csak egy heg van az oldalán. Ez a fájdalom viszont örök, és szűnni nem akaróan kínozza. Ha gyerekként kordában tartotta volna magát, ahogy az anyja kérte... – A falusiak szerint egy átkozott gyereket, egy bestialist, csakis a halálisten szajhája szülhet. Agyonverték az erdő szélén.

Aranyálarc a szája elé kapta a kezét.

– Annyira sajnálom, Shymal...

– Ne tedd – vágott közbe gorombán a férfi. – Ők sem tették.

Muszáj volt elfordulnia. Nem bírta elviselni, hogy a lány őt nézi, és hogy ő majdnem sírva fakadt. Aranyálarc átkozottsága egy régi babonából eredt, a legtöbb helyen már el is feledték. Az övé viszont valós volt. Mindenki gyűlölte a bestialisokat, a legtöbb tartományban üldözték is őket. Ő tényleg átkozott volt, nem úgy, mint Aranyálarc. És ő tényleg tehetett az anyja haláláról, nem úgy, mint Aranyálarc.

A lány odalépett Shymal elé, a tenyerét a férfiébe csúsztatta.

– Shymal, nem te tehetsz az emberek kegyetlenségéről – mondta gyengéden. – Engem miért mentesz fel, amikor magadat nem?

– Mert ez teljesen más! – El akart lépni Aranyálarctól, de a lány szilárdan tartotta. Shymal ki sem nézte volna belőle, hogy ilyen erős.

– Nem az – jelentette ki határozottan Aranyálarc. – Shymal, te egy nagyszerű ember vagy. Hallani a hangodon, mennyire szeretted az édesanyádat, és hogy mindent megtettél volna érte. Aki így képes szeretni, az rossz ember nem lehet. És te voltál az egyetlen, aki kiállt az igazságtalanságért. Értem. Ha más megtudta volna, hogy csak is egy csel miatt vagyok itt, akkor sem jött volna velem. Te már akkor feláldoztad magadat értem, pedig nem is ismertél. Hívjanak nyugodtan bestialisnak, a Halál Hírnökének, vagy aminek akarnak, de a lábad nyomáig sem érhetnek.

Shymal önkéntelenül elmosolyodott. Aranyálarc olyan hévvel beszélt, hogy egészen elhitte, igaza van.

– Túl jó szíved van – sóhajtotta. Ami becsületre méltó a múltjával. Shymal a helyében már megkeseredett volna, és még csak nem is keresné a jót. Főleg nem egy olyan emberben, mint amilyen ő.

– Nem. Csak felismerem, ha egy igaz ember áll ellőttem.

Aranyálarc felcsúsztatta a kezét Shymal arcára, és lejjebb húzta magához. Mégsem csókolta meg. De nem az engedélykérés miatt, jött rá a férfi, hanem mert még sosem csinált semmi ilyesmit. Megszeppenve bámult fel rá.

Shymal nem gondolkodott, amikor megszüntette az ajkuk közti távolságot. Finoman, puhán csókolta a lányt, úgy, mint még soha senkit. A karjával utat tört magának a hátizsák alá, ujjaival Aranyálarc derekába markolt. Élvezte minden egyes pillanatát.

De akkor bevillant neki, mit kockáztat ezzel. Mindenáron ki akarja innen jutatni a lányt, és ha ezt megteszi, nekik nincs jövőjük. Aranyálarc hiába nem ítéli el őt, mások megteszik. A lány pedig nem juthat az anyja sorsára.

Ellökte magától Aranyálarcot.

– Ezt akkor sem tehetjük – szögezte le. – Inkább táborozzunk le. – Levette a hátizsákját, és nekilátott előkészülni, nehogy beszélniük kelljen.

*******

Ha tetszett a rész, csillagozz és kommentelj bátran, vagy kövess be! ;)