Későre járt, az óra lassan tizenegy órát ütött. A szürke utca szélén lévő padról halk szuszogás hallatszott. Egy nő feküdt rajta hanyatt, nagyjából 36 éves lehetett.A pad lábánál egy eldőlt whiskysüveg, melyből lassan andalgott az alkoholos ital. A nő koszos volt, körülötte a levegőt mélyen átható alkohol bűze járta át. Látványa szánalommal töltötte volna el az embereket, de valamiért egy lélek sem járt a városban, egy férfit kivéve. Cipője lassan kopogott az esőáztatta macskaköves úton. Igencsak magas termete volt, nagyjából 188 cm magas lehetett. Egy vajszínű köpenyt viselt, amely alatt a jobb vállánál egy nagy púp éktelenkedett, mintha a teste groteszk eldeformálódása lenne. Ezüstös hajában gyönyörűen csillogtak az esőcseppek, mintha apró ékkövek lennének. Mikor meglátta a nőt és megérezte a körülötte elterülő bűzt, elöntötte az undor és a megvetés, ennek ellenére odalépett hozzá, és érdeklődni kezdett.
- Mi történt magával kedves, jól van?
A nő nem reagált a férfi kérdésére. A férfi felnyitotta szemhélyait, üveges szürke szemek bámultak vissza rá. Eszméletlen volt. Úgy döntött, hogy elviszi a hotelbe ahol épp megszállt, elszállásolja egy éjszakára, vagy amíg rendbe nem jön. Szerencséjére nem lakott messze, a hotel csak 4 saroknyira volt a helyszíntől, így nem kellett sokáig cipelnie a nőt. Mikor beléptek a hotelbe, az idős, már-már aludni látszó portás elmosolyodva megkérdezte a férfitől:
-Uram, maga minden alkalommal más nővel tér vissza?
A férfi szájára is halvány mosoly ült ki, és csak ennyit mondott:
-Kötelességemnek érzem az emberek átjuttatását a nehéz időszakokon.
Beszálltak a liftbe, egyenesen a negyedik emeletre mentek. Itt már nem mosolygott a férfi, a tükörben nézte az eszméletlen nőt akit magával hurcolt, a hányinger kerülgette tőle. Végül elértek a folyosó végén lévő 4-es szobához. A férfi óvatosan leültette a nőt egy székre, majd elkezdett vizet engedni a fürdőkádba. A nő lassacskán kezdte visszanyerni az eszméletét, rengeteg kérdés járt a fejében. Hol van? Hogy került ide? Ki ez a férfi aki vele szemben ül és mosolyogva nézi?
Fel se kellett tennie a kérdéseit, a férfi elkezdte magyarázni hogy mi is történt.
-Azt hiszem értem. - felelte kicsit zavarodottan a nő. De mégis miért segített rajtam?
-Nekem elveim vannak kedves, nem hagyhatok ott egy segítségre szoruló nőt az utcán. - mondta a férfi selymes, megnyugtató hangján. Azt hiszem le kéne fürdenie, engedtem magának vizet. Segítek megmosakodni, azt hiszem nincs olyan állapotban hogy ezt egyedül el tudja végezni. A nő vonakodva bár, de elfogadta a férfi ajánlatát. Szégyellte magát amiért más segítségére szorul, de jelen esetben tehetetlen volt. Miközben a férfi mosdatta a nőt, elkezdtek beszélgetni.
-Megkérdezhetem hogy hogyan került ilyen állapotba? - kérdezte a férfi.
A nő kifejezéstelen szeme ezt hallva könnybe lábadt.
-A férjem és a lányom két hete meghaltak egy autóbalesetben. - mondta, majd zokogásban tört ki.
-Részvétem.
-Azt hiszi hogy egy vadidegen részvétnyilvánítása segít valamiben?! Talán visszahozza őket az életbe?! - ordította a nő.
A férfi kiment a fürdőből, becsukta maga után az ajtót. Szájára vigyor ült ki,szemei azt sugallták:
-Igen, pont erre vágytam!
Nem sokkal később, mikor a nő kijött a fürdőből, a férfi nem volt ott, viszont odakészített neki egy pizsamát. Kicsit később visszatért, egy tálcával és öt csésze feketeribizlis-citromos teával.
-Hoztam egyet Önnek is! - mondta kedvesen.
A nő meglepődött az öt csésze teán, de fontosabbnak tartotta hogy elnézést kérjen.
-Köszönöm! Ne haragudjon amiért az előbb kiabáltam, tisztában vagyok azzal hogy most nem tudok ésszerűen gondolkodni. Egyébként ki maga?
-A nevem Khada Jhin, zeneművész vagyok.
-Maga egy együttesben játszik?
-Ó nem, én egyedül dolgozom. Más zenészek csak hátráltatnának engem. Mikor megtaláltam Önt, épp egy koncertemről jöttem vissza a szállásomra. Tudja, aféle utazó művész volnék.
-Hát ez remek, kedvelem az öntelt művészeket. - vetette oda a nő kedvtelenül.
-Kérem, jöjjön el a koncertemre, és garantálom hogy lélegzetelállító élményben lesz része.
-Na persze. Egyébként, mi az a dolog ott a vállánál?
-Ez itt életem főművének a kelléke. Magának mi a becses neve?
-Lydia vagyok.
-Milyen gyönyörű név! - mondta lelkesen Jhin.
Jhin bekapcsolta a TV-t, ahogy minden este szokta, hogy meghallgassa az aznapi híreket. Valóban nagyon is jól tudta hogy miről fog szólni a híradó. Még mindig nem kapták el a Virtuóz néven garázdálkodó sorozatgyilkost, aki rettegésben tartja a várost. Egy pszichopata és nárcisztikus bűnöző, aki más emberek meggyilkolásában találja gyönyörét. Számára a halál az élet kiteljesedése, a legszebb pillanat. Magát egy meg nem értett zseninek tartja, az áldozatait pedig a műveinek nevezi. Ezt már lassan minden helyi tudja, azonban valamiért a rendőrség tehetetlen, képtelen a gyilkos elfogására.
-Nem értem hogyan képes valaki ilyen dolgokra! - szörnyülködött el Jhin.
-Minden bizonnyal egy szörnyű ember. - helyeselt Lydia.
Jhinnek ökölbe szorult a keze, s ezt nem is próbálta leplezni. Arra gondolt:
-Mennyire jól esne most megcsinálni, de nem lehet! Kizárólag a tökéletes munka elfogadható.
Nem szabad engednie a csábításnak, ebben rejlik a zsenialitása.
A hírekben egy újabb halálesetről számoltak be, ami feltehetőleg aznap esett meg, mivel vérnyomok frissek voltak. A Virtuóz jellegzetessége a négyes szám, a tetthelyein mindig elhelyezi a védjegyét.
Lydia meredten bámulta a TV-t, elmerült a gondolataiban. Végül Jhin megtörte a komor csendet:
-Későre jár, ideje lefeküdni, mert különleges nap lesz a holnapi. Koncertem lesz, nagyon örülnék ha Maga is eljönne, kedves Lydia!
-Ám legyen. - enyhült meg végül Lydia.
Úgyis régen hallgattam minőségi zenét.
Jhin megágyazta a másik ágyat Lydiának. Még szerencse hogy kétszemélyes szobát vett ki.
Bezárkózott a szobájába, ahol átöltözött.
Elővett egy régi bakelitlemezt, ráhelyezte a lejátszóra, majd lekapcsolta a villanyokat. Jhin hegedűszóra szokott elaludni, ez nyugtatja meg.
Másnap reggel korán felkeltek, Jhin készített reggelit. Miután ez megvolt, elvonult felöltözni. Ma is ugyan azt a kopogós cipőt, fekete nadrágot, és a felső testét eltakaró vajszínű köpenyt vette fel.
-Mivel egyedül dolgozom, ezért színpadot és a nézőteret is nekem kell előkészítenem, most mennem kell. A ruháját kimostam, a fürdőben van. A koncert este nyolckor lesz, a belépő ingyenes. Kérem, az alkalomhoz illően öltözködjön.
-Rendben. -válaszolta fáradt hangon a másnaposságtól meggyötört Lydia.
Jhin becsukta maga mögött az ajtót, majd elhagyta a hotelt.
Egy cetlin hagyta a koncert pontos helyét.
Lydia még délelőtt hazament, elvégre nem maradhatott a hotelben, nem is volt sem étele, ruhája is csak a tegnapi, Jhin pedig megkérte hogy szépen öltözködjön.
Délután, mikor Jhin befejezte az előkészületeit, visszatért a hotelbe. Az idős úr a portában örömmel fogadta, most először látta boldognak Jhint.
Jhin felment a szobájába, ahol összepakolta a dolgait a koncerthez. Elővett egy pisztolyt és fényesíteni kezdte. Megtörölte négyszer, majd eltette egy zsákba. Kezébe vett egy, a köpenyéhez illő maszkot, és szintén elkezdte megtisztítani. Négy törlés és kész is. Se több, se kevesebb. Pont tökéletes. A maszk is a zsákban landolt.Hegedűje makulátlan volt, nem szorult tisztításra. Gyakorolni kezdett. Játéka mesteri volt, lenyűgöző. Koncertjeiről azonban sajnos senki sem tudott beszámolni a nagyvilágnak.
Mikor befejezte, betette a hangszert a tokba, és összecsukta. A zsákot a jobb vállára vetette, felvette köpenyét, majd a hátára vette a hegedűt, és elindult.
-Uram, szeretnék kijelentkezni.
-Khada Jhin ugye?
-Pontosan.
-Mitől ilyen vidám ma? - kérdezte az idős úr kedvesen.
-Ma lesz életem eddigi legnagyobb koncertje, a fő művemet adom elő!
-Sok sikert kívánok! - bólintott a portás.
-Köszönöm! De most már mennem kell, vár rám a közönségem. - mondta, majd elhagyta a hotelt.
Idő előtt megérkezett a helyszínre, ahol nekilátott gyakorolni. Kisvártatva megérkezett Lydia. Egyedül találta Jhint, aki a terem közepén hegedült. Lydia odasietett a színpadhoz.
-Jhin, ez gyönyörű! De hol van a közönség?
-Tehát meghat a művészetem. Ezt öröm hallani. Ami a közönséget illeti, úgy tűnik ők lemaradnak az előadásról. Pedig meghívtam őket, de attól tartok, lehetséges hogy véletlenül egy későbbi időpontot adtam meg nekik. De ne is fecséreljük az értékes időt, kezdjük bele a koncertbe!
Most, hogy a prológusnak vége, kezdődjék hát az első felvonás!
-Lydia, lélegezd be ezt az atmoszférát! Érezd az egész testedben ennek a helynek a lelkét, és egyesülj velem!
Jhin ismét elkezdett játszani. A hegedű magas hangja betöltötte az egész teret, a helynek rendkívüli akusztikája volt.
A hegedűszó lassan elhalkult.
Kezdődött a második felvonás.
-Lydia, mit gondolsz rólam? Ne is válaszolj, úgysem tudnál kielégítő választ adni. Felemelkedtem a sárból és mocsokból. Most pedig mint a lótuszvirág, ragyogok. Én vagyok a gyönyör!
Harmadik felvonás.
-Gyere ide Lydia, szeretnék mutatni valamit.
Lydia kezdte érteni hogy mi történik vele, ezért megpróbált elmenekülni, azonban az összes kijáratot zárva találta.
-Milyen gyönyörű!
Látni a rettegést az emberek arcán, maga a megtestesült szépség.
Ezen a koncerten úgy kivirágzok, mint a lótusz a hajnali fényben. És a vérengzésben is.
Jhin kivette a zsákot a köpenye alól, elővette a maszkot és a pisztolyt. A pisztolyt Lydiára szegezte, és utasította hogy menjen oda hozzá a színpadra.
-Hadd mutassam be neked a Virtuózt.
Négy.
-Megihlettél Lydia! A történeted a családoddal kapcsolatban! De ne aggódj, én átsegítelek az életen, és megosztom veled a halál gyönyörét! Te vagy az én főművem Lydia, az én Requiemem!
A Virtuóz egy fehér fal mellé állította Lydiát, majd három golyóval meglőtte Lydia két lábát és a mellkasát. A sebhelyekből lassan, patakokban folyt a vér.
-Minden golyó egy dal.
A Virtuóz fegyverét Lydia fejéhez emelte, és kilőtte a negyedik golyót. Miként a golyó áthaladt Lydia fejét, a vért a fehér falra fröccsentette.
A Virtuóz odament a falhoz és nekiállt számolni.
-256!! 256 vérfolt!!!! Tökéletes művem voltál Lydia, életem Operája.
Minden alkalommal megesküszöm, hogy ez lesz az utolsó művem...de mindig hazudok.
