Aranyálarc /Befejezett/

8. Fénymágus

Aranyálarc látványosan megborzongott.

– Inkább bele sem gondolok – mondta, miközben leült Shymal mellé.

A férfi száján hirtelen csúszott ki a kérdés:

– Nehéz életed volt?

A lány lehajtotta a fejét, és a felsője alját kezdte gyűrögetni. Shymal ekkor bánta meg, hogy megszólalt, azonban Aranyálarc mély levegőt vett, és válaszolt:

– Az... Mindenki kirekesztett, és azt szerették volna, ha eltűnök.

– Ocsmány népség – dünnyögte Shymal.

Aranyálarc megvonta a vállát. Mintha mit sem számítana.

– Csak régi babonákban hisznek.

A férfi idegesen a fejét rázta. Ez nem lehet magyarázat arra, amit vele tettek!

– Tudod, miért jöttem veled? – Itt volt az ideje az igazságnak...

– Ezt már régóta szeretném tudni – bólogatott Aranyálarc.

Shymal egy pillanatra beharapta a száját. Aranyálarcnak tudnia kell, el is akarja mondani neki... mégis fél, hogy megsebzi vele a lányt.

– Mert nem bírom az igazságtalanságot, főleg ha egy ártatlan nő ellen követik el. – Hát végül is ez is lefedte az igazság egy részét.

Aranyálarc kérdőn megdöntötte a fejét, az álarc alatt talán összevonta a szemöldökét.

– Ezt nem igazán értem – vallotta be, mire Shymal felsóhajtott.

– Jogod van tudni, de előre szólok, nem lesz kellemes...

– Mondd már! – szólt rá Aranyálarc türelmetlenül. Most először mutatta meg ezt a parancsoló hangját. Shymalt most először nem idegesítette ez a hangnem.

– A választás előtt hallottam, hogy miután ellenőrizték, hogy minden nevet beledobtak-e a lányok, kicserélték az urnát. Abban már csak a te neved volt az összes cetlin.

Aranyálarc reszketeg sóhajt hallatott, a könyökét a térdére, az állát a két tenyerébe támasztotta. Amekkora feneket kerített ennek Shymal, a lányt olyannyira nem viselte meg. Legalábbis látszólag.

– Sejthettem volna – motyogta. – Hallottam, hogy Nila valami tervről beszélt. Téged akart meggyőzni, hogy legyél a segítője, ha nem jönne be neki. De úgy tűnik, bejött.

Shymal összeráncolta a homlokát, ahogy az emlékei közt kutatott.

– Az a vörös hajú lány a vacsoráról?

Aranyálarc megvonta a vállát.

– Vörös hajú, de nem tudom, hogy beszéltél-e vele.

– Hát ő akart mindenáron meggyőzni, szóval gondolom, hogy ő lehet. Első ránézésre a hátam közepére sem kívántam – grimaszolt Shymal. – Remélem, rosszul lesz, ha megjelenünk mindketten a kastélyban.

A lány felkapta a fejét.

– Szóval bízol benne, hogy kijutunk innen? – kérdezte reménytelin.

Shymal tanácstalanul széttárta a karját.

– Fogalmam sincs, mit higgyek. De azt tudom, hogy mások már megtették, úgyhogy az utolsó leheletemig küzdeni fogok azért, hogy hazajussunk.

Aranyálarc felkelt a férfi mellől, és leheveredett a fűbe. Széttárta a karját, miközben úgy fordította a fejét, mintha a nap felé fordítaná. Az álarcán megcsillantak a napsugarak.

– Annyira más vagy, mint akiket eddig ismertem – mondta. Shymal kérdőn felvonta a szemöldökét. – Apámon kívül egyedül te nem tartasz átkozottnak. Még azután sem hagytál magamra, miután ezt megtudtad.

– Mintha lett volna más választásom – jegyezte meg a férfi, ám elszégyellte magát, amint kimondta. – Nem úgy értettem – visszakozott rögvest. – Tényleg nem érdekel, hogy átkozottnak bélyegeztek, és eszembe sem jutott volna emiatt lelépni.

Aranyálarc felült, felhúzott térdét átkarolta.

– Ki akarok jutni innen, de utána nem tudom, hova mehetnék – suttogta.

Shymal döbbenten előredőlt, alkarjával a combjára támaszkodott.

– Azt hittem, haza akarsz menni.

– Akartam... De már nem vagyok benne biztos, hogy keresnivalóm van ott. Eddig is tudtam, hogy nem kívánatos személy vagyok, de hogy egy több ezer éves hagyományba is belenyúltak, csakhogy elűzzenek... – A hangja elcsuklott, és szipogott. Sokkal rosszabbul eshetett neki a tény, mint korábban mutatta. – Apával mindenképp beszélek, ha kijutunk, de utána...

Shymal furcsa érzést tapasztalt a mellkasában, amit nem tudott behatárolni. Szorított, és nehezen kapott tőle levegőt. Talán rosszul lenne? Ami mégis a legijesztőbb volt, hogy a szavak maguktól buktak ki az ajkán:

– Majd segítek neked.

Aranyálarc ajka elnyílt.

– Tényleg? – Minden szavát átitatta a döbbenet.

– Annyira nehéz elhinni? – kérdezett vissza Shymal sértetten. Bár maga sem értette, miért esik rosszul neki.

– A Halál Hírnökéről valahogy nem ez jut eszembe. És ne értsd félre, bebizonyítottad, hogy helyén van a szíved, amiért mellém szegődtél segítőnek, de akkor is valamiért kaptad a nevedet.

Shymal megdörgölte a tarkóját. Miért zavarja, amiért Aranyálarc ilyeneket gondol róla?

– Igazság szerint nem nagy dolog. Ha darabokra szeded az ellenségeid, a pletyka magától szárnyra kél, és jól elferdítik. Én pedig nem igyekeztem megcáfolni, mert szeretem, hogy félnek tőlem. Legalább nem baszogatnak.

Aranyálarc felnevetett.

– Nem vagy túl nagy emberbarát, mi?

– Csodálkozol, miért nem?

– Nem tudom elképzelni, hogy téged bántottak volna. Miért utálod az embereket?

A férfinek mosolyognia kellett a lány naivitásán.

– Szerinted engem nem bántottak? – vonta fel a szemöldökét.

Aranyálarc végigmutatott rajta.

– Nehéz elképzelni.

– Mert szerinted a kinézet számít? Amikor bevertem néhány pofát, mert túl sokat szarakodtak velem, akkor már számított. Előtte nem.

A lány elgondolkodva bólogatott.

– És téged miért bántottak? – kíváncsiskodott tovább.

Shymal somolyogva megingatta a fejét.

– Talán majd egyszer elmondom – hárított. – Most viszont jobb, ha továbbindulunk.

*****

Ha tetszett a rész, csillagozz és kommentelj bátran! :D