Aranyálarc /Befejezett/

6. Sebhelyes arc

Aranyálarc karba tett kézzel állt mellette.

– Az életemet tegyem erre a megállapításra?

– Vagy ez, vagy a szomjan halás – mondta Shymal, miközben visszaegyenesedett. – Akkor inkább kockáztatok. – Látta a lány testtartásán, ahogy leengedte a karját, hogy megadja magát, ezért folytatta. – Először töltsük meg a kulacsokat, de mindennel legyünk szemfülesek. Itt még a levegőben sem bízhatunk. Aztán meg kellene mosakodnunk. Hidd el, három nap után neked sincs virágillatod.

Aranyálarc ráfintorgott, majd szó nélkül elővette a két kulacsát, és mindkettőt színültig töltötte. Shymal felügyelte, hiszen minden csepp kincs lehet az ő helyzetükben. És mivel ezalatt semmilyen veszélyforrást nem vett észre, vetkőzni kezdett.

– Ezt a mosakodást egymás előtt képzelted? – hökkent meg Aranyálarc.

– Nem tapasztaltad meg, hogy itt nincs helye szemérmeskedésnek? – Igazán leeshetett volna neki, miután, ha a természet hívta őket, alig kétlépésnyire kellett egymástól elvégezniük. Tök mindegy, melyik szükségről volt szó.

– Azért mindennek van egy határa – motyogta a lány.

Shymal felvonta a szemöldökét, noha egyelőre csak a kabátjától szabadult meg, a maszkjától még nem.

– És ezt még nem léptük át? – Háromnapi összezártság után az sem érintette volna meg különösebben, ha meztelenre kellett volna vetkőznie, ám ennyire ismervén Aranyálarcot, alsógatyában szándékozott maradni.

– Nem mondanám – tiltakozott a lány. – Fehérneműben látni illetlenség.

– Akkor is, ha valószínűleg nem jutunk ki élve? Te is tudod, hogy erre több esély van.

Aranyálarc megvonta a vállát.

– És ha mégis kijutunk?

– Akkor meg örülj, hogy élsz, és nem tök mindegy, mi történt itt? Csak mert láttalak lenge öltözetben, még nyugodt szívvel férjhez mehetsz. Kárt nem tettem benned.

– Mintha valaha is férjhez mennék – válaszolta savanyúan a lány. Nem kellett többet mondania. A mozdulat, ahogy megérintette az álarcát, többet elárult.

Shymal sem szólt semmit. Először az ingjét kapta le, majd nagy sóhajt véve a maszkjától szabadult meg. Hihetetlen megkönnyebbülés árasztotta el, ahogy az arcát és nyirkos tincseit megérintette a szabad levegő, a friss szellő. Néhány pillanatra a szemét is lehunyta, majd ahogy kinyitotta, Aranyálarccal találta szembe magát. A lány őt vizslatta.

– Ezért vagy úgy oda? – kérdezte félre billentett fejjel.

A férfi akaratlanul megérintette a sebhelyet az arcán, amely a homlokától az orrán át egészen az álláig tartott. Nem kellett tükörbe néznie, hogy pontosan tudja, milyen fertelmes az a vastag varr a képe kellős közepén.

– Nem elég?

– Nem igazán – ingatta a fejét Aranyálarc. – Szerintem maszkban félelmetesebb vagy. Ezért hordod, nem? Hogy a frász kerülgesse az embereket.

Shymal leesett állal bámult rá.

– Ezt most komolyan kérdezed? Mégis mi van a te álarcod alatt, hogy ez nem borít ki? – A nyomatékosítás kedvéért rámutatott a saját pofájára. A korábbi beszélgetésükből már sejtette, hogy valamit valóban takargat a lány, nem csak furcsa hóbort, ám hogy így semmibe vette Shymal sérülését – pedig kevesebbért kerültek már el embereket –, elgondolkodtatta a férfit.

Aranyálarc vállat vont.

– Nem fogod megtudni.

– Szóval most sem veszed le – állapította meg Shymal.

– Nézz csak rám így, akkor sem fogom. Előtted semmiképp sem.

Shymal lesajnálóan megrázta a fejét, és tovább vetkőzött. Ha Aranyálarc meg akar főni – itt, a patakparton ugyanis felettébb meleg volt – vagy meg akar rohadni a mocsoktól, akkor csak nyugodtan.

A férfi alighogy betette a lábát a vízbe, rögtön ki is kapta. A felszín alatt világító halak bukkantak elő.

– Te is látod? – kérdezte Aranyálarcot.

– Bánthatnak?

Shymal ekkor vette észre, hogy a lány elkezdte kigombolni az ingjét – tehát ő is fürödni szándékozott.

– Mindjárt kiderül. – A férfi óvatosan betette a lábujját, és miután a halak szétrebbentek, belesüllyedt egészen bokáig. – Úgy tűnik, egyelőre menekülnek – állapította meg. – De jó lesz figyelni, és gyorsnak lenni.

– Jó – bólintott a lány. – Te figyelj arra, én figyelek erre, és még véletlenül se nézz rám!

Shymal közönyösen prüszkölt párat, miközben magában arra gondolt, hogy ebben a helyzetben nem kellene ilyen prűdnek lenni. És arra, hogy szívesen átlesne a válla felett... Ám egyetlen erénye a becsülete maradt, minden mást már rég feladott, így foggal-körömmel küzdött az ösztönei ellen. Hiába a körülmények, és hogy Aranyálarc nem valódi lovag, most akkor is a társa. Így vagy úgy, de az. A társaknak pedig bízniuk kell egymásban, különben megszűnnek társaknak lenni. Egy szó, mint száz, Shyamal összeszorított a fogsorát, és a vizet bámulta, amíg Aranyálarca engedélyt nem adott a megfordulásra.

– Az arcomat is megmostam, ha érdekel – mondta a lány, miközben Shymal kimászott a partra.

– Nem különösebben. Inkább az érdekelne, hogy a világító halak ehetőek-e.

– Ezt is szeretnéd megkockáztatni?

– Tekintve, hogy két szelet kenyerünk és öt szárított húsúnk maradt, igen. Bár tény, hogy kábé egy hétig ki lehet bírni kaja nélkül, a próbákhoz és a sétához kelleni fog az erő. Na, meg a korgó gyomor sem épp kellemes, ha már jó ideje baszogat.

Aranyálarc elhúzta a száját.

– Milyen szépen fejezted ki.

– Nem a szép beszédért vagyok itt. – Shymal kinézett magának két megfelelő ágat, és miután kihegyezte a végüket, így szólt a lányhoz – Most pedig megtanítalak halászni.