Ha meghal a szív | Sirius Black fanfiction

5. Ha egy játék elkezdődik

Rosemary értetlenül figyelte a távozó Sirius Black alakját, míg a körülötte ülők lélegzet-visszafojtva hallgatták a beszélgetést. Visszaereszkedett barátnői köze az asztalhoz, és próbálta feldolgozni, ami történt.
- Merlin szakállára! - sápítoztak a lányok körülötte.
- Ez mi volt? - tátotta el a száját Claire, és még csapott is az asztalra egyet hitetlenkedve. - Van, amit nem mondasz el nekünk? - kacsintott.
- Mégis mi lenne? - húzta össze a szemöldökét a lány.
- Nem is tudom - incselkedett Ellys. - Talán kicsit összemelegedtetek a nagy viták közepette...?
- Fúj - szaladt ki Rosemary száján automatikusan, és már a reakció gyorsaságából is hallatszott, hogy őszinte volt.
- Mi az, hogy fúj? - vágta rá a kérdést azonnal Amanda. - Sirius Blackről van szó!
- Hát, ez az - forgatta a szemeit a lány. Teljesen elment az étvágya.
- Bármennyire is irritál téged egy-egy tulajdonsága, azt be kell látnod, hogy pofátlanul jóképű, ezt nem tagadhatod - magyarázta Claire.
Rosemary nem válaszolt, csak felpillantott egyenesen előre: a vele szemben ülő, néhány asztallal arrébb lévő griffendéles fiúra. A barátaival nevetve beszélgetett valamiről. James Potterrel hangosan felkacagtak, hogy zengett belé a Nagyterem. Rosemary félredöntött fejjel figyelte a két fiút, s különösen Blacket. Nézte a hullámos tincseket, a szemtelenül csibészes mosolyt, a szürke szemeket, melyek élettelin csillogtak. Megfejthetetlen rejtélynek tűnt a fiú, különösen az előbbi mutatványa után. Sirius volt a családja fekete báránya, akit ki is tagadtak és felrúgott minden aranyvérmániás szabályt, így az arisztokraták között híres volt a neve, mégsem beszéltek róla. Szégyenfolt volt nem csak a Black család, de minden aranyvérű számára, akik kicsit is fennhordták az orrukat.

A tanórákat mindannyian türelmetlenül ülték végig, mert tudták, hogy délután különleges esemény lesz, amit minden hónapban vártak. Rosemary az utolsó órája után úgy rohant vissza a szobájába, mintha kergetnék, és vigyorogva kapkodta össze a holmiját. Nyoma sem volt a Sirius Black iránti különös érzéseinek, amik zavarták egész nap, különösen akkor, amikor meglátta egy-egy folyosón a fiút. Sirius leplezetlenül pillantott a lányra, s csibészes félmosolyát rápillantva biccentett neki. Ilyenkor a lány körött álló osztálytársai vagy barátnői felkuncogtak, sutyorogni kezdtek, és a következő percek arról szóltak, hogy faggatták Rosemaryt, miért figyelhetett fel rá ma Black. A Nagyteremben történtek előtt soha nem váltott egy szót sem a fiúval. Látta őt, sok barátnője szűrte össze a levet, akiktől végighallgatta, mennyire lelkesek, milyen volt az éjszaka és mennyire fáj, hogy nem keresi őt többé Sirius. Rosemary sokszor úgy érezte, hogy ismeri Sirius Blacket, de mindig emlékeztetnie kellett magát, hogy csak egy olyan kép él elméjében, amit a lányok meséltek el róla, és mindegyik történet a csodálatos éjszakáról és a szívfájdalomról szólt. Ez azt jelentette, hogy ez a Black nem lehet a valódi Sirius Black, mégis Rosemary sokszor úgy érezte, hogy ismeri ezt a nem túl szimpatikus fiatalembert.
Most nem gondolt Blackre, csak arra, hogy egy kifejezetten izgalmas este vár rá. Fekete nadrágot húzott, bakancsot és egy hugrabugos pulóvert. Szőke haját egyszerű copfba fogta, majd elővette kis zsebtükrét, hogy sminkeljen. Már felkente az alapozót és a korrektort az arcára, mikor Claire robbant be az ajtón.
- Jössz már? El fogunk késni! - sürgette a lányt.
- Mindjárt készen vagyok - felelte azonnal. - Későn engedett el a professzor bennünket.
- Jellemző - forgatta meg a szemét Claire, s becsukta maga mögött a szoba ajtaját, hogy aztán lehuppanjon az ágyára, és onnan figyelje őt. Claire ugyanúgy öltözött fel most, mint Rosemary: nadrág, kényelmes cipő, hugrabugos pulóver, copf.
- Ne is mondd - sóhajtott a lány és folytatta a sminkelést. Fekete szemceruzával rajzolta körbe szemét és kiemelte szempilláit.
- Rosemary? - szólt rövid hallgatás után Claire, mire a lány csak hümmögéssel válaszolta, hogy figyel. - Tényleg nincs veled semmi?
- Ezt hogy érted? - értetlenkedett. Míg barátnője beszélt, eltette a cuccait és magához vette az egyetlen dolgot, amire szüksége lesz ma este: a varázspálcáját.
- Hát... - fészkelődött egy kicsit a lány. Sejtette a válaszát, de tőle akarta hallani, és nem úgy, hogy mások is vannak körülöttük. Tudta, hogyha négyszemközt beszélnek egy csendes helyen, Rosemary őszinte lesz. - Tudom, hogy a mai nap folyton arról szólt, hogy felbukkant Sirius vagy témaként vagy tényleg és folyton faggattak a nagytermi dolog miatt, de most csak ketten vagyunk... Ha lenne valami, elmondanád, ugye?
- Claire - sóhajtott Rosemary fáradt hangon. Lelkileg fáradt el abban, hogy mindenki ezzel nyaggatta ma. Elege volt belőle, pedig kevesebb, mint tizenöt óra volt az egész. A lány odaállt barátnője elé, előre dőlt és belekapaszkodott a baldachinos ágy két rúdjába. - Hidd el, hogyha bárkivel bármi történne, akármi... Elmondanám. Nem tudom, mi ütött be Sirius Blacknek, lehet, elfelejtette bevenni a gyógyszerét, vagy fogalmam sincs, de ezer százalék, hogy nem történt köztünk semmi. Ezt most mondtam el utoljára. Érted?
- Igen - bólintott Claire, s ahogy felállt, Rosemary is felegyenesedett és elengedte az ágyat.
- Kérlek, legalább ti ne nyaggassatok ezzel - ingatta a fejét a lány.
- Jól van - bólintott. - Ne haragudj, muszáj volt megkérdeznem.
- Oké - biccentett csípőre tett kézzel Rosemary.
- De ugye tudod, hogy Sirius is ott lesz ma este? - vonta fel a szemöldökét.
- Nyilván. Ahogy minden este.
- Igen, csak ma valami megváltozott benne irántad - mondta ki kertelés nélkül Claire. - Szóval bármennyire is nem akarsz foglalkozni ezzel, valószínűleg nem lesz nyugtod a találkozón sem.
- Mehetünk végre? - kérdezte ingerülten Rosemary, és mielőtt Claire válaszolhatott volna, elindult az ajtó felé. Nem akart foglalkozni ezzel az egésszel, de tudta, hogy barátnőjének igaza van.
- Menjünk - sóhajtott a lány megadón, s követte szobatársát.
Együtt hagyták el a szobát, hogy a klubhelyiségben csatlakozzanak Ellyshez és Amandához, majd együtt induljanak el. Hetedévesek már nem is tartózkodtak a klubhelyiségben, a négy lány innen tudta, hogy valóban késésben vannak. Futva haladtak végig a Roxfort folyosóin, de igyekeztek csendben maradni, hiszen hamarosan megkezdődött a kijárási tilalom, és ilyen közel ehhez az időponthoz, a járőröző professzorok képesek visszaküldeni őket a klubhelyiségbe.