Volt egy pillanat.
A hegedűk szava, és az ő parancsai között.
Mielőtt az árnyék elnyelt volna, de azután, hogy az öngyújtó felvillant.
Vicces, hogy egyetlen pillanat mennyi mindenre képes, nem igaz?
Arra mindenesetre igen, hogy egy egész élet hitét porba döntse egy pislogás alatt.
~
Akkor, mielőtt a láng felcsapott,
mielőtt az árnyék elnyelt,
mielőtt minden porrá lett,
önmagam voltam.
Hirtelen minden csupasz és meztelen lett, hideg és valóságos.
Mintha víz alól bukkantam volna elő, mintha először lélegeztem volna.
Lehulltak a béklyók a testemről, vonyítva kettétörtek a hegedűk, elkotródtak a hangok,
mintha minden, ami korábban létezett, hamis lett volna.
Egy képzelet, egy hallucináció, egy hazugság, ami elringat, egy hazugság, ami foglyul ejt.
Színek.
Sötét és világos, élénk és fakó, szép és csúnya.
Hangok.
Halk és erős, hangos és gyenge, kellemes és borzalmas.
Érzések.
Fájdalom és szerelem, félelem és megbánás, kétségbeesés és béke.
Miért nem láttam eddig? Miért nem hallottam, miért nem éreztem soha?
Valamit, ami ilyen szép, valamit, ami ilyen jó, valamit, ami így megdobbantja a szíved, valamit, amitől úgy érzed, végre élsz, nekem miért nem mutatták meg soha?
„Hyung. Szerinted, ha a szerelem egy íz, akkor milyen ízű lehet?"
„Hadd csókoljalak meg, utána megmondom."
Taehyung.
Taehyung igazi volt. Mindig is igazi volt.
A mellkasom elnehezült.
Köhögtem, de csak rosszabb lett. Hiába vettem levegőt, fulldokoltam.
„Hyung, az élet csak egy játék, igaz?"
„Hm."
„Megígéred, hogy nem versenyzel velem?"
Tae.
Mindig is szeretett.
És én mindig is szerettem.
A színek összefolytak, eggyé váltak a szemem előtt.
Egyetlen vörös és arany folttá, ami egyre magasabbra
és magasabbra tört.
Milyen szép... Bár láthattam volna korábban is!
Miért nem volt ott sohasem?
„Várnál még egy kicsit?"
„Mire, hyung?"
„Rám."
Úgy mosolygott, mint egy angyal.
„Az örökké elég hosszú idő? Annál tovább anyukám nem enged el."
~
Mikor kezdett el mindez számítani?
Miért?
Miért akkor?
Miért az utolsó pillanatban, akkor, mikor mindennek vége lett?
— Gyenge vagy!
A te hibád!
Minden a te hibád!
— Hozzám tartozol, Yoongi! A bőröd, a lélegzeted, az elméd! MINDENED! Az enyém!
~
Nem.
A magam ura vagyok.
Az elmém az enyém.
De ha mégsem...
Ha nem lehet az enyém...
Akkor az övé se legyen!
Akkor legyen itt a vége.