Jó olvasást!
'-Harry,jössz?-Csalogatott magához csilingelő nevetésén. Fehér ruhája csak úgy hullámzott a termete körül,sötét haja a dereka alját csapdosta. Mélykék szemei boldogan meredtek rám az apró kör alakú virágos rét másik végéről. Annyira ártatlan tiszta volt az élet mocskos dolgai ellen,na meg az enyémek ellen. Legalább is külsőleg.
-Túl ártatlan.-Mormogta egy hang mélyről szakadóan a fejemben. Nem,nem,nem! Nem hagyhatom,hogy a démonom újra előtörjön. Ez nem én vagyok! Az agyam mintha fokozatosan ködösödött el mindhiába próbálkoztam elnyomni magamban s tartani a józan eszem. A mellkasom összegörnyedt ahogyan a sötét énemet fojtottam el,nem foglalkozva azzal,hogy fájdalmat okozok saját magamnak. Az egész testem remegett,minden létező porcikám sajgott. Tettem rá egy kalappal,mi van velem,az volt a legfontosabb,hogy őt taszítsam magamtól. A szabad kezemmel amelyikkel nem támasztottam magam a térdeimen kezemmel hesegetve indítottam meg az erdő felé,de amilyen makacs nem hallgatott rám ezúttal sem. Gyönyörű arcán az aggodalma által kialakult ráncokkal futott felém kecsesen egyenes háttal.
-Menj innen!-Ordítottam rá torkom szakadtából mire megszeppenve toppant meg tőlem alig pár méterre. Túl közel volt,szinte éreztem a kellemes illatát ami mintha megadta volna az utolsó löketet. Elvesztettem minden kontrolomat s kezdtem vonszolni magam után a sötétségbe nem foglalkozva a kétségbeesett karmolászásával.'
Olivia szemszöge:
Rengeteg minden történt az elmúlt két és fél hétben. Kezdve a költözéstől. Sikeresen találtunk egy ősrégi még is barátságosan pici családi házat amiben pont annyi szoba volt amennyire szükségünk volt a lányokkal s mi egyéb. Kis kert tartozott hozzá,még is a mögötte húzódó erdő vonta magára a figyelmem amit sajnos még nem tudtam felderíteni. A házban volt valami titokzatos,még sem tudtam rájönni pontosan mi. Szerencsére rajtam kívül Harry olvasott rengeteg regényt,ezért ő is megtalálta benne azt a pluszt amit én. A padlástól kezdve mindent ától cettig felkutattunk,de semmit nem találtunk. Talán a képzelet erőm a kék égig magasodik,és semmi érdekes nem vesz mindet körül. Eleinte kissé furcsa volt a kollégiumi szoba után bekerülni a házba három lakótárssal. Persze,akadtak eddig kisebb viták azon,hogy kinek hol legyen a hálója,a sminkjei és a többi. Ezen kívül nem volt nagyobb gond,ami jól jött. Aztán ha már itt tartunk az sem értem hogy kerültem ide a repülőre ami Angliába visz és nem New York felé ahol a családom van. Hirtelenjében megérkezett a karácsony. Nagy kétségek voltak a felől,hogy mi hogyan legyen. Pár álomtalan éjjel után sikerült meghatározást hoznom. Mellette van a helyem. Igaz,emésztett a bűntudat ami észre is vett rajtam a könyvtárban töltött délután során:
'-Baba,nekem nem fontos haza mennem. Nem foglak elszakítani a családodtól.
-Ne várd,hogy én is ezt kérjem tőled.
-Még is látszólag szenvedsz,az Isten szerelmére! Látom rajtad!
-Nagyobb szükséged van a családodra mint gondolnád Harry,nagyobb mint nekem. Bárhogyan lesz,igen is fontos haza utaznod. Várnak rád.'
És ez volt amikor az i-re végre felkerült a pont,ahogy a mondás mondja. Meghoztam a döntést. Mindketten tudtuk,egyikőnk sem bírná ki ezt a hosszú időt,röhejes messzire egymástól. Legmerészebb álmomban sem mertem volna álmodni azt,hogy haza hívna a fiú akinek a feje a vállamon pihen mialatt valahol az Óceán felett voltunk a két kontinens között. Az utóbbi időben annyira hozzá szoktam,hogy az életemet nélküle már nem bírnám elképzelni. Egyben biztos voltam: teljesen üres lennék ha nem lenne mellettem. Igényeltem mindenét minden időben. Az éjjeleken mikor nem tudott át jönni hozzám szempillantásnyira sem éreztem magam nyugodtnak. Nem mintha bármi veszély leselkedett volna rám,de akkor is. Érte aggodalmaskodtam,hiába tudtam,tud magáról gondoskodni. Ilyenkor történt meg az,hogy osontam át Fizzyhez aki szinte várta az érkezésemet.
-Nézd milyen gyönyörű!-Lökdösött meg a mellettem ülő Ashley miközben az ablakon kívülre mutatott ahol a Nap gyönyörűen megvilágította a felhőket. Nos,igen. Mint kiderült rajtam és Ash-on kívül a baráti társaságunkból mindenki Angliából jött. Elég érdekes.
-Ühüm,szép.-Valóban az volt,de nem kötött le. A gondolataim ezerrel pörögtek ahogyan Harry a szájához emelte a kézfejemet és kezdett nyomni arra pár nedves puszit.
-Mi a baj?-Súgta a fülembe mély hangon amitől liba bőr jelentkezett az egész testemen. Zöld íriszei aggodalmasan pásztázta közelről az arcomat. A tudat,hogy érdeklem őt jobban boldoggá tett a kelleténél. A gesztusai nyíltan mutatták,hogy bármit megtenne értem,úgy mint én érte. Akár az életemen keresztül. Ha ő nincs jól akkor én sem. Ha rám mosolyog azonnal szebb lesz minden. Képes megmutatni a sötét alagút végén a fényt mikor minden a feje tetejére borul. Olyasmi plusszal fényezi a mindennapjaimat amit csak ő képes nyújtani,rajta kívül senki más. A négy hónapos ismeretségünk alatt annyi mindent történt velünk. Jó és rossz egyaránt. Talán ezért igénylejük ennyire a másikat.
-Semmi.-Mosolyogtam rá mire közelebb hajolt és kezdett lassan csókolni. Szemeim egyből lecsukódtak,az éltető szívem hevesebben kezdett dobogni a türelmes oldala láttán. Ritkán viszonyul így hozzám,ezért ilyenkor csak a pillanatnak élek és élvezem ahogyan a nyelvével egyáltalán nem akaratosan kezdi masszírozni az enyémet. És abban a pillanatban döbbentem rá valamire. Szeretem őt. Minden hibájával együtt. A gondolat,hogy el kéne váljak tőle fájdalmasan hasított belém. Mellette élőnek érzem magam,nem úgy mint mint évekkel ezelőtt. Amíg nem ismertem sosem gondoltam volna,hogy az életnek van szép oldalai,mármint úgy,hogy ezt egy ember adja nekem. Eddig úgy bolyongtam a nagyvilágban mint aki csak magához akart vonzani valakit aki kiegészíti. Megtaláltam volna? Vajon ő hogy érez irántam? Egy biztos: ezelőtt senki sem váltott ki belőlem olyan érzelmeket mint ő. Képes volt felgyújtani bennem a vágyat,szeretetet,törődést,mérget s szomorúságot.
-Harry...-Húzódtam le tőle mialatt az arcomba hulló tincseimet tűrte ki mosolygós arckifejezéssel. Szólásra nyitottam az ajkaimat de egyetlen hang sem jött ki a torkomon. Itt lenne a megfelelő idő és a helyszín,hogy elmondjam neki az érzéseimet amiket csak most fedeztem fel? Kétségtelenül nem.
-H-hoznál nekem vizet,kérlek?-Egyáltalán nem voltam szomjas. De még nem álltam készen a reakciójára mit váltanék ki belőle a vallomásommal. Amire egyenlőre egyáltalán nem volt semmi bátorságom,hogy megosszam vele.
-Persze,egy pillanat.-Pattant fel mellőlem. Kihasználva azt a kis idő alatt míg nem volt a közelemben hunytam le a szemeimet hevesen lélegezve. Az érzelmeim sajátos vihart indítottak. Hasogatva ordították a két -féle ellenérvet,mentsem magam tőle vagy azt hogy ugorjak az ölébe és el se engedjem. Tisztában voltam azzal,néha nincs teljesen képbe a tetteivel. Mint amikor az egyik kisebb veszekedésünk alatt annyira megszorította a csuklómat,napokig kellett sminkel fednem,hogy ne látszódjanak a kék-lila zúzódások amit okozott. Mindezek ellenére tudtam,hogy szándékosan sosem okozna nekem rosszat.
-Liv,minden oké?-Lou magas hangjára nyitottam ki lassú mozdulattal a szemhéjaimat. Szerencsére a többiek semmit sem vettek észre Louison és Eleanoron kívül. H legjobb barátjának kiönteni a lelkemet egyenes út ahhoz,hogy eljusson hozzá. Ez ugyan az mintha El-nek mondtam volna el,egyből tovább terjedt volna a 'hír'. Jobb ha először magamban rendezek mindent,és azt követően kell ezt megbeszélnem vele.
-Igen,csak...Fáradt vagyok.-Bólogattam a fejemmel meggyőzés gyanánt,de nem láttam rajtuk azt,hogy hisznek nekem. Tág fogalomban tényleg fáradt voltam,szóval ez nem számít füllentésnek. Ugye?
-Tessék.-Csüccsent újra mellém H miközben felém nyújtotta az ásványvizes üveget.
-Köszi.
Pár leerőltetett korty után a mellkasára hajtottam a fejemet és a kellemes szívdobbanása ütemére nyomott el az álom pár pillanattal később. Minden lélegzetvételemnél az illata csak úgy csapdosott ezzel nyugtatóan ringatva az álomtalan álmom felé.
-Horton,téged ki fog nyírni ha meglátja,hogy fotózod.-Nevetett fel hangosan Niall szokásosan. Igen,ez ébresztett fel. Tudtam,itt csak rólam lehet szó.
-Úgy bizony.-Szólaltam meg hirtelen amire éreztem ahogyan H kissé megugrik a fejem alatt. Tessék,igazam volt. Mindenki hangosan felnevetett ebbe beleértem saját magamat is látva Harry pillanatnyi megszeppent reakcióját.
-Köcsögök,elég már! Loueh te is fejezd be a fényképezést,mert ha nem én megesküszöm megfejellek.-Morogta az orra alatt fenyegetően meredve az immáron megszokott társaságunkra. Erre mindenki elhallgatott és kezdett valami másról beszélgetni. Wow,kétségtelenül sokat ér a szava,ez egyszer biztos.
-Megnézhetem a képeket?-Kérdeztem Louistól,miközben meg cirógattam a kissé borostás állát a mellettem ülő fiúnak aki sokat jelent nekem. Szemei alatt húzódó felpüffedt 'táskák' mutatták az álmosságának jeleit. Talán ezért ilyen morcos. Ha másnak nem is,de nekem ez aranyos volt a maga módján.
-Ja.-Dobta egyenesen felém a készüléket ami majdnem arcon talált ha nem lett volna Harrynek gyors reflexe.
-Óvatosabban!-Csattant rá a legjobb barátjára aki feltartott kezekkel nézett el rólunk. Nyugtatás képen a bal kezemet összekulcsoltam az övével az idő alatt míg nem találtam volna egy képet a rengeteg közül. A dátum szerint alig 20 perce készülhetett. Harry és én voltam rajta ahogyan összebújva szundítunk. Percekig csak bámultam a képet. Védelmez még álmában is,ez nyíltan látszott. Birtoklóan körém fonta a hosszú karját ami vissza gondolva elég kényelmes volt.
-Tetszik ez a kép.-Jegyezte meg halkan,úgy,hogy egyedül én halljam.
-Nekem is.
-
Hosszú órákkal később mikor a gép sikeresen landolt a gyomrom apró csomóvá zsugorodott. Mivel jelenleg Londonban voltunk még várt ránk 4 óra hossza autó út Harry szülővárosa felé. Ahogyan a telefonom sikeresen kapcsolódott egy hálózathoz írtam apukámnak egy üzenetet a hogylétemről. Napokkal ezelőtt amikor arra került a sor,hogy közöljem vele nem megyek haza teljesen be voltam pánikolva. De hamar tudomásomra adta,hogy ne aggódjak csak szórakozzak jól. A szívemről mázsás kő zuhant le ez miatt,hogy véletlenül sem haragszik rám.
-Pár nap múlva találkozunk!-Ölelt meg Fizzy mielőtt meg nem indultak volna Donascter felé nagy robajjal négyen. Liamékért a szülei jöttek,Zayn és Ashley mintha felszívódtak volna. Izgatottan rágcsáltam az alsó ajkamat mielőtt felnéztem volna Harryre.
-Gyere szépségem,már várnak ránk.-Kapta fel a számomra több mázsásnak tűnő bőröndöket egyszerű mozdulattal miközben várakozó teljesen pillantott rám oldalasan a széles válla felett. Mellette lépkedve éreztem a hátamon néhány égető szempárt. Tudtam,hogy Harry a lányok kedvence a vonzó kinézete miatt,na de ennyire?! Nyíltan próbálnak vele flörtölni amit szinte lepörgött róla minden alkalommal. Persze,ezt titkon élveztem,hogy csak rám fókuszál. Mikor végre sikeresen kijutottunk az ünnepek miatt nyüzsgően nyomorgó reptérről nagyot lélegeztem a párásan hideg angol levegőből. Remek,kezdődhet megint az időeltolódás miatti káosz. Franciaországban tett látogatásunkkor a Washingtonhoz viszonyított több órás eltérés annyira bekevert,hogy már annyit vettem észre eleinte a zombik lettek a példaképeim külsőre. Vicc volt,a lényeg az,hogy nehéz lesz hozzá szokni Brit életmódhoz.
-Ed,itt vagyok!-Kiáltott felénk mégy egy...Harry. Igaz,említette már,hogy van egy ikertestvére,még sem gondoltam volna,hogy ennyire félelmetesen hasonlítanak egymásra. Mint két tojás. Szemöldökráncolva kaptam az én Harrym irányába a fejemet aki hangosan röhögve biccentett és indultunk meg.
-Baba ő itt Marcel,az idegesítő öcsém.-Mutatott be minket egymásnak. Marcel termete nem volt olyan erőteljes mint Harryé. Neki nem voltak göndör tincsei,alig volt benne egy-két hullám az oldalra zselézett hajában. Az arca sokkal keskenyebb volt,nyúlánkabb. Még is a szeme színe lepett meg a legjobban. Bal zölden,jobb kéken csillant rám a félhomályban. Különleges volt úgy mint a bátyja csak ő másképp.
-Nos,szia baba!-Nyújtotta felém puha kezét amit zavarodottan megráztam. A hangja Harryével ellentétben nem volt olyan mély és hadart ami kimutatta az erős brit akcentusát amire nagyon kellett koncentrálnom,hogy meg tudjam érteni.
-Olivia,üdv Marcel!-Mosolyogtam rá kedvesen mire a mellettünk álldogáló Göndör felhorkant.
-Biztosan fáradtak lehettek,induljunk!-A nevetésemet vissza kellett fognom mikor megpróbálta felemelni a bőröndöket de nem sikerült neki amit pár beszólással díjazott H miközben lazán bedobálta a Range Rover csomagtartójába a táskákat. Mindezek ellenére nem tőrt meg,továbbra is a jó kedv sugárzott belőle ami az első benyomásnál azonnal pozitív karakterré alakított a szememben.
-Olivia nagyon csinos vagy.-Bókolt semmi hátsó szándék nélkül. Hogy ezt honnan tudom? Fele más színű szemei játékosan pillantott rám a tükörből,ajkain szórakozott Styles vigyor jelent meg ami dettó ugyan úgy nézett ki mint Harryé,még az arcán elhelyezkedő két gödröcske is. Mielőtt megszólalni lett volna esélyem H megelőzött:
-Még egy ilyen és betöröm az orrod.-Fenyítette testvérét túl nyugodt hanggal ami elhallgatta az össze-vissza fecsegő fiút. Igaz,nem láttam az arcát mert a bal oldali anyós ülésen ült én pedig hátul,még is megmertem volna rá esküdni,hogy fenyegetően felhúzta a minimálisan kampós orrát. Már most meglátszott mennyire különbözőek.
-
Izgatott voltam. Kíváncsi voltam mindenre ami Harryvel kapcsolatos ami feltárul előttem remélhetőleg az otthonában töltendő pár napban. A második ok az volt,hogy találkoznom kell az anyukájával. Mindhiába alakult ki róla saját véleményem amiért engedte magától eltaszítani Harryt megszerettem volna ismerni. Amire most dögivel meg volt az esély. Holmes Chapel felé tartó úton csak nézelődtem. Annyi mindent olvastam Angliáról,még sem tudta semmi felül múlni az emlékezetes látványt nyújtó tájat. Ezt meg kell élni. Harry nagyon szép vidékről származott. A jeges tél tombolása ellenére gyönyörű volt a panoráma. Az állam a padlót verte amikor Marcel leparkolt egy ómódi barna téglás kastélyhoz hasonlító ház előtt ahol egy nő várakozott magát ölelve a hidegtől védekezve. A kúriát pár növény díszítette kiegészítve néhány aranyos kerti törpével. Mielőtt kiszálltunk volna a járműből H küldött felém egy oldalas mosolyt ami azonnal eloszlatta minden aggodalmamat. Mikor mind kiszálltunk az autóból az imént említett nő felénk szaladt és kezdte ölelgetni örömteli sírása közepette az idősebbik fiát.
-Harry,Istenem! Három éve...Harry,én kisfiam itt van!-Zokogott hangosan miközben rémülten kapaszkodott Harreh kabátjába erősen aki védelmezően fonta a nála alacsonyabb termetű anyukája köré a karjait.
-Shh,itt vagyok...-Simogatta a fejét hatalmas tenyerével. A szívem szakadt meg a látványukon. Annyira elveszettek voltak. Csak ők ketten tudhatják és érthetik meg mi történt a múltjukban ami ennyire szét választotta őket egymástól.
-Őt nem szeretnéd bemutatni nekem?-Mutatott rám a szeme alját törölgetve mire az én göndör hajú angyalom magához intett. Az anyukája haja sötét,szinte fekete színben pompázott,idősödő arca gyönyörű volt ahogyan pislogott rám. Az enyémhez hasonlóan mélykék szemekkel rendelkezett amik mintha csak meséltek volna felesleges szavak nélkül. Sok fajta érzelmet engedett mutatni. Fájdalmat,szomorúságot,büszkeséget nem utolsósorban végső szeretetet.
-Mama,ő itt a barátnőm.-Karolta át a derekamat ezzel közelebb vonva a védettséget nyújtó oldalához.