Az életem maga lett a pokol. Nem tudtam máson agyalni csak a találtakon. Felfordult körülöttem a világ.
Igyekeztem minél kevesebbet érintkezni a környezetemmel, hogy több időm legyen magamra és arra, hogy kitaláljam, mi is történt. A képek.... egy boldog családot láttam, akik odáig voltak egymásért. Egy párt, akik szeretik egymást, és ezt nem féltik kimutatni. Két imádni való babát, akik teljessé tettek egy kapcsolatot.
Amikor anya nem volt otthon, belógtam a szobájába és rövid keresgélés után meg is találtam, amit akartam. Egy szekrény felső polcán lévő dobozban volt minden olyan emlékem, mely kis helyen is elfért. Utáltam magam, amiért kijátszottam a szabályokat, de ők ezt nem érthették. Átnéztem a holmikat, de csak a kicsik ultrahangos képét vittem magammal.
A negyedik napon korán keltem. Nem tudtam aludni, mert az agyam folyamatosan kattogott. Semmi sem segített, így felkaptam egy melegítőt, a futós cipőm, és az iPodommal indultam útnak. Róttam a mérföldeket, majd két és fél órával később hullafáradtan estem haza. Ám a bejárati ajtónál a szomszédomba botlottam.
- Mit csinálsz itt?
- Bocs, hogy élek! Annehez jöttem, nem hozzád, ne aggódj!
Nyitotta az ajtót, hogy bemegy, de elkaptam a karját.
- Miért vagy ilyen?
- Semmi közöd hozzá Styles! Most pedig megkérlek, hogy eressz el, vagy nagyon megjárod!
- Nem félek tőled Liliann!
- Ja, ezt a mesét már hallottam párszor - rántotta ki magát a kezemből.
Bement a házba én pedig döbbenten utána. Az emeleten értem utol. Anya szobája felé tartott, de elkaptam, és bevonszoltam a szobámba, majd bezártam az ajtót.
- Most pedig elmeséled szépen, mi a bajod...
Válaszul csak egy megvető mosolyt kaptam. Megsimogatta a hasát, majd elindult felém. Éreztem, hogy a szívem a torkomban dobog. Alig egy centire volt az arca az enyémtől, úgy válaszolt.
- Humor Harold! Rég láttam ezt az oldalad! De kijöttem a gyakorlatból, hogyan is kezeljelek. Szóval most kiengedsz innen, vagy sikítok és hidd el, anyukád nekem ad majd igazat. És ne legyen efelől kétséged, túl sokat köszönhet nekem! Ja, és én állapotos vagyok! - mosolygott csábítóan és ravaszul kacsintott.
- Mi a... - esett le az állam. - Ekkora játékos vagy?
- A gyerekeimtől tanultam. Most pedig, nyisd ki az ajtót Edward!
- Ne is álmodj róla Dorothy!
Láttam az arcán a színtiszta döbbenetet. Én is meglepődtem, honnan jött a név, de ez teljesen ösztönös volt. Ezernyi érzelem futott át az arcán, de egyik sem maradt sokáig. Épp ki akartam magam magyarázni valahogy, amikor elkapott. Karjait a nyakam köré fonta, és édesen csókolt. Pillanatnyi sokk után visszacsókoltam, és a kezem a derekára és a hasára tévedt. Ő sem tétlenkedett, végigsimított a mellkasomon. Annyira belefeledkeztem, hogy nem vettem észre, mire ment ki a dolog. Kicsempészte a kulcsot a zsebemből. Elszakadt az ajkaimtól, majd otthagyott engem egyedül. Kisétált az ajtón, majd rám zárta azt. A zár kattanására tértem magamhoz. A kulcsot az ajtó alatt becsúsztatta, és hallottam,hogy lesiet a lépcsőn, majd csapódik a bejárati ajtó. Tudtam, hogy ezt meg kell beszélnünk, de azzal is tisztában voltam, hogy akkor úgy se jutnék be hozzá. Már csak abban reménykedhettem, hogy átjön a gyerekekkel, és akkor félre tudunk vonulni egy kicsit. Elmentem zuhanyozni, hogy magamhoz térjek.
Egy hét telt el, de nem jött át. Még a gyerekeket se hozta át, így anya és Gemma gyanakodott, hogy valami történt. Én bölcsen hallgattam, és unatkoztam a szobámban. Komolyan, úgy éreztem magam, mint egy tizenéves kamasz, akit szobafogságra ítéltek. Épp ezen elmélkedtem, amikor társaságom akadt.
- Fiam, nem akarsz nekem mondani valamit? - állt meg az ajtóban.
- Nem. Mégis mit kéne anya?
- Mondjuk, hogy miért nem jön át Lil a gyerekekkel.
- Nem tudom, biztos ránk unt...
- Akkora hülye vagy édes fiam, hogy mutogatni kéne! Azt mondta, hogy ő nem jön át, de mi mehetünk hozzájuk bármikor.
- Akkor mire várunk? Menjünk babázni! - álltam fel, és indultam az ajtó felé.
- Rád nem vonatkozik a meghívás.
Mozdulat közben fagytam le.
- Hogy mondtad?
- Azt kérte, hogy te ne menj át. Azzal indokolta, hogy Travisnek nem vagy szimpatikus és nem bízik benned, de a hangján nem ezt éreztem. Történt köztetek valami?
- Én... nem tudom! Bevillant valami, napokig nem beszéltem vele, aztán egy hete elmentem futni reggel. Mikor hazaértem, az ajtóban futottam vele össze. Hozzád jött, és nagyon nem volt jó passzban. Megkérdeztem, mi a baj, de csak lerázott. Behoztam ide, majd magunkra zártam az ajtót - anya levegő után kapott. - Nem történt semmi. Illetve...
- Illetve? Mégis mi a büdös francot csináltál? Van nélküled is elég gondja az életben, ne tetézd még te is!
- Én nem csináltam semmit! Veszekedtünk, aztán utána megcsókolt. Teljesen elvesztettem az eszem. Ott, akkor, abban a rövid időben éreztem azt, hogy ott a helyem, hogy tartozom valahova, hogy biztonságban vagyok. Mire magamhoz tértem, kiszedte a kulcsod a gatyámból és elmenekült. Rám zárta az ajtót, esélyem se volt utolérni. Azóta nem láttam.
Na jó, ez hazugság volt. Minden este láttam, mert még mindig nem rakott függönyt a háló ablakára.
- Hogy mit csinált? - döbbent le anya.
- Látom, a lényeg megmaradt...
- Ne legyél már ekkora szarkasztikus állat! Megcsókolt?
- Igen.
- Ó, hogy az a jó szentséges.... - egész a bejárati ajtóig szitkozódott.
Gondolom utána is, csak nem hallottam.
Most mi a fene történt már megint?
Liliann szemszöge
Egy hete elvesztettem az eszem. A mai napig nem tudom megmondani, mi történt akkor Harry szobájában, de az biztos, hogy nem a józan eszem lett úrrá rajtam. Egyszer veszekedtünk már hasonlóan, de akkor nem ez lett a vége. Akkor voltam náluk két hónapja, és már milliomodszorra szegült ellen nekem. Üvöltöttem vele, a második nevén hívtam, mert tudtam, hogy ki nem állhatja. Erre ő is a második nevemen hívott engem. Touché. Akkor volt az első mélypontom, amikor azt mondtam, nem tudom tovább csinálni. De Paul és a többi srác rávett. És nem bántam meg, hogy maradtam, mert így kialakulhatott köztünk valami, megkaptam tőle a kicsiket, értelmet nyert az életem.
Szóval nem tudom, mi történt velem akkor, de megcsókolta. És ő visszacsókolt! Azt hittem, ott helyben meghalok a boldogságtól, hogy visszakaptam. Aztán minden, ami történt, betolakodott a fejembe, és visszacsöppentem a valóságba. Kiszöktem, őt meg ott hagytam. Ő is hagyott már ott engem válaszok nélkül, de soha nem voltunk távol ennyi ideig egymástól veszekedés miatt. Arra jutottam, hogy ha még két napig nem jön át, feladom a büszkeségem, és én megyek. Az Istenért se vallottam be, hogy miatta, de megtettem volna. A reggeli rituálénkat a picikkel egy kopogás szakította félbe.
- Bújj be!
Nem tudtam, ki lehet az, de nem reménykedtem, hogy Harry. Így nem lepődtem meg különösebben, mikor Anne sétált be kissé dühösen.
- Minden oké? Valami baj van vele? - ijedtem meg rögtön.
- Á, dehogy - azonnal felderült az arca, ahogy a kicsiket meglátta. - Csak a hülye most mesélte el, mi történt köztetek.
- A csók?
- Ühmhm... Mi volt ez az egész?
- Nem tudom megmondani. Hozzád mentem, mert beszélni szerettem volna veled, erre elkapott, és veszekedtünk. Aztán valami kattant a fejemben, és megtörtént. Még magamnak se tudom megmagyarázni, pedig hidd el, egy hete próbálkozom.
- Nagyon össze van zavarodva. Valami más is történt vele egy hete, de nem tudom mi. Azt tudom, hogy valamikor belógott hozzám, és ellopta az ikrek ultrahangos képét, ami a falán volt, de szerintem nem ez az. Olyan... megváltozott na! Sokkal csendesebb, alig mozdul ki, és folyton csak főz. A baleset előtt ezt az oldalát évente jó esetben egyszer láttam, ma meg ...
- Minden dolgot kihoztatok a szobájából, mielőtt hazaengedték? Mármint olyat, ami hozzám köthető.
- Amennyire én tudom, igen. Egy-két pólód volt ott, képek és ennyi.
- A képek!!!
- Tessék? Nem tudlak követni Lil...
- A képek. A legtöbbje a laptopján volt. De azt a mappát átmentettem az enyémre. Viszont a fényképezőgépéből nem töröltem őket. Azt ott hagytátok?
- Igen... Tudjuk, mennyire szeret fotózni, és erre látod nem is gondoltunk.
- Azt hiszem, meg van az oka, miért viselkedik apa olyan furcsán - gügyögtem a babáimban.
Átvittem őket a nappaliba, ahol ugyanolyan játékaik voltak, mint a Styles-házban. Imádták őket, ha ébren voltak, alig lehetett őket elvinni mellőlük.
Anne-el még beszélgettünk, amikor a következőkre lettünk figyelmesek.
Azt hittem, helyben elolvadok. Mostanában egyre többet próbálkoztak, de ez volt az első, hogy Chris segített Adnek.
Sziasztok!
Itt a hatodik rész! Remélem, hogy továbbra is olvastok, ígérem, megpróbálok nem csalódást okozni.
Segítségeteket szeretném kérni!
Itt az első lehetőség, hogy befolyásoljátok a történet alakulását! Az a kérdés, hogy Lil és Harry harmadik babája fiú vagy lány legyen? A válaszokat április közepéig várom, körülbelül addigra jutok el majd a történetben odáig, hogy lényeges lesz.
Előre is köszi a válaszokat!
Puszi: K.