2 héttel később
Az edzőteremben nyújtottam éppen, amit csakis nekem ajánlottak fel, mikor Sarah megjelent előttem és kijelentette, hogy mennünk kell készülődni.
Hát eljött az ideje.
Ma fogom meglátogatni az apámat. Most fogom hónapok óta először látni. A tény, hogy nem is keresett kicsit rosszul esett, és emiatt kételkedtem abban is, hogy szívesen látna.
Sam, és Rod voltak az edzőim, és Asher volt az aki segített betanulni mit mondjak, vagy tegyek apám közelében.
Nem beszéltünk Sarahval egy szót sem azóta a vacsora óta, de mindig éreztem, hogy a közelemben van.
Idegesített.
Karba tett kézzel figyeltem ahogyon kiválaszt nekem valami Amelias szettet, aminek a közelébe az új Amelia nem is merészkedett volna.
Hát igen. Megváltoztam. Nem mondom, hogy gyökerestül, de azért na.
A ruháim sötétek lettek, az arckifejezésem pedig komor.
Nem voltam kedves és törődő.
Azt tettem amit akartak, és közben egy szót sem szóltam.
Szépen lassan kezdtem elveszíteni önmagam.
-Kész.-Jelentette ki Sarah, mikor a cipőmet is sikeresen kiválasztotta.
Amikor felvettem a göncöket amiket elővett, régi jól eső érzés járta át a testem. Úgy néztem ki mint egy elcseszett hippi. És nagyon örültem neki.
-Hova megyünk?-Kérdeztem mikor beléptünk a liftbe.
-Egy... Az egyik házatokba.
-Az egyik.-Mintha olyan sok lenne. Bár.. a négy soknak számít?-Én csak kettőben jártam. Nem is igazán emlékszem hol a többi.
-Akkor jó lesz ha előkaparod az emlékeket.-Sandított rám.-William mérges lesz ha nem drukkolsz elő semmivel.
William. Logen apja.
Utálatos dögök!
A liftből kilépve csatlakozott hozzánk Rod, és Asher akik a kocsi elejében foglaltak helyet.
Szó nélkül tettük meg a fél órás utat ami a régi nyaralónkhoz vezetett.
Nem kérdeztem honnan tudják azt, hogy apám itt van, ők pedig nem kérdezték készen állok e.
Egyszerűen csak kitettek a ház előtt és szó nélkül elhajtottak.
Nagy, mély levegőt vettem amikor utánunk néztem.
Tudtam, hogy a házat megfigyelik, és, hogy már rég tudják, hogy közeledem.
Szóval nem volt okom tovább odakint ácsorogni.
Fogtam magam és a tengerparti házunk bejáratához léptem, majd egyszerűen beléptem rajta.
Odabent két őr várt rám akik kibiztosított fegyvereket szegeztek rám.
Úgy tűnik megérkeztem.
*****
-Hello.-Intettem.-Apához jöttem. Bár tudom, hogy nem igazán érdeklem őt talán tudni akarja, hogy mi van velem.
Na igen. Itt nem szabad komolynak lennem. Olyannak kell lennem amilyennek ismer.
Az őrök lassan végigmértek, majd bólintottak.
-Ki hozott ide?
-Csak valami uber sofőr.
-Honnan tudtad, hogy hol vagyunk?
-Ugyan már!-Legyintettem.-Itt nőttem fel. Tudom hol vannak házaink.
Az őrök még gondolkodtam pár másodpercet, végül pedig fogták magukat és magamra hagytak. Furcsa. Nem hittem, hogy ennyire könnyen elhiszik ezt a béna hazugságot.
Ahogyan körbe néztem a hatalmas előtérben eszembe jutott megannyi emlék amik ehez a helyhez fűződtek.
Kirázott a hideg.
-Amelia.-Hallottam meg apám vészlyóslóan mély hangját.-Mit keresel itt?
-Ó! Szóval nem lesz nagy családi összeborulás! Kár.-Biggyesztettem le a szám.
-Ne viccelődj velem!-Ragadta meg erősen a karomat, hogy maga után tudjon rángatni egy nappali szerű helyiségbe.-Tudom, hogy kiknél vagy!
-Ha már itt tartunk,-Rántottam ki a kezem, és huppantam le a mögöttem lévő kanapéra. Apám idegesen állt fölöttem.-Nem is kerestél! Teljesen magamra hagytál azokkal az idióta bűnözőkkel!-Mondtam sértetten.
-Nem kockáztathattam. Fogalmad sincs, hogy..
-Elég!-Szakítottam félbe.-Nem is volt szükségem rád. Simán megszöktem! Gondoltam beköszönök ebbe a putriba és jelzem, hogy élek és virulok. Na meg közlöm, hogy rohadj meg!-Oké. Ez kissé eltért a megbeszéltektől. De mit tehetnék. Imádok dramatikus lenni!
-Kislányom..-Várakozva figyeltem.-Én sajnálom. Vigyázhattam volna rád jobban.
-Hm. Igazad van. Nem te vagy az év apja.
-De meg kell értened, hogy nem hozhattalak ki onnan.
-Túl sok dolgot kellene elnéznem neked.-Ráztam a fejem. Helyet foglalt velem szemben.-Nem mondtál el nekem semmit!
-Azt hittem meg tudlak óvni!
-Hát..-Vontam vállat.-Nem igen jött össze.
-Annyira furcsa volt.. Amikor ránéztem nem éreztem semmit az utálaton, és a mérhetetlen haragon kívül. Az apám.
Miért tett ilyeneket? Miért? Miért volt fontosabb ez az egész a családjánál?
-Sajnálom Amelia, de meg kell értened, hogy mit miért teszek. És azt is, hogy most nincs időm erre.-Idegesen őszülő hajába túrt.
-Miért? Hova mész?-Érdeklődtem. Remélem William boldog lesz az infóktól.
-Nápolyba.-Felvontam a szemöldököm.-Az olasz maffiával tárgyalok.
Meglepetten néztem rá.
Mégis minek megy ez Olaszországba?
Bezzeg engem sose vitt külföldre..
-Miről?-Nem válaszolt.-Aha. Szóval továbbra is ez lesz.
-Nem bízhatok meg senkit sem ilyen információkkal.-Közölte tárgyilagosan.
-A lányod vagyok!-Háborodtam fel, de ezzel sem tudtam megfékezni. Felállt.
-Két óra múlva indul a gépem, úgyhogy indulnom kell.-Utánna rohantam.-Felőlem maradhatsz itt, de elmehetsz a Washingtoni házamba is.
Washington?
-Oké.-Mondtam zavarodottan. Ilyenről még nem hallottam. Tudtam, hogy van a régi házunk Dél-Karolinába, meg egy New Yorkban, itt, ahova nyaralni jártunk, és még valami lakás európában. De Washington?
-Még valami.-Fordult felém komoly arccal.-Ne szövetkezz senkivel. Ha bárki is megkeres elküldöd. Értetted?
Visszanyomtam az arcomra kitárulkozni akaró mosolyt, és inkább csak nagyot nyeltem.
Mit tenne ha rájönne, hogy már csatlakoztam északhoz?
-Rendben.-Bólintottam.
Köszönés nélkül lépett ki az ajtón az őreivel, és hagyott magamra ebben az undormány házban.
Megforgattam a szemem.
-Nápoly mi?-Kérdeztem a házat.
Fejrázva masíroztam ki a hátsó verandára, ahonnan egyenes volt az utam a garázsig.
Felkaptam egy cuki kis vörös sportkocsi kulcsát, és be is pattantam a kormány mögé.
Ha már nem kapok tőle semmit, igazán nem okozhat nagy gondot nekem adni ezt a kocsit. Igaz?
A homlokomat táncolva meredtem a műszerfalra és nem igen értettem, hogy mi is történik rajta.
Lehet gyakrabban kéne veztnem az évi egy alkalomnál.
Sebaj!
Legalább a jogsim nálam lehetne..
Minden mindegy alapon gázt adtam és kihajtottam a tengerparti házacskánkból.
Ha lecsuknak majd William megoldja.
Addig is száguldjunk.
*****
-Szóval Olaszországba ment.-Motyogta William.-Biztos Enricoval van!-Csapott az asztalára idegesen a férfi.
A dolgozószobában mindenki mozdulatlanul várta mi fog következni.
Egy fekete hajú nő, és egy szőke, rövidre nyírt hajú férfi álltak a főnök oldalán.
Gondolom ők voltak a bizalmasai vagy valami.
-Mégis miért ment oda? Nem vesztek össze évekkel ezelőtt?-Kérdezte a nő.
A szőke a fejét rázta.
-Itt valami készülőben van. Szerintem békét kötnek.
-Mit fogunk tenni?- William megrázta a fejét.
-Várunk. Nem támadhatjuk meg őket alapos indok nélkül.
-Akkor...-A torkomat köszörültem. Hírtelen három szempár villant rám.
-Elnézést.-Intettem.-De ha már végeztek velem, én igazán nem akarok tovább zavarni.
William úgy nézett rám mintha teljesen elfelejtkezett volna a létezésenről is.
-A kocsi.
-Mi van vele?
-Nem követték?-Megráztam a fejem.
-Szerintem fel sem tűnt nekik, hogy elvittem.-Biztosan nevetségesen festhettem amikor végig száguldottam abban az izében a tengerparton de mindenki szart rám, szóval nem történt semmi gebasz.
-Megtarthatod.-A kocsit? Hát még jó!-De ne menj vele sehova.
Morcosan néztem rá, de a szőke pali olyan durván bámult rám, hogy inkább műmosolyt varázsoltam magamra.
-Nagylelkű!-Pattantam fel.
-Amelia.-Szólt rám a nő, aki idő közben levette a szemüvegét.-Koncentráljon a feladatára. Edzen tovább. Ha így halad hónapokon belül kész lesz.
Felsóhajtottam.
Nem csak testi edzést kellett végeznem.
Hazudni, és kémkedni tanítottak ezek mellett.
-Oké. Csak a feladat. Vetettem.