Jungkook szemszöge.
Négy nappal a haza térésem után is úgy keltem, mint akin átment egy úthenger. Igaz, ez már nem csak a rendőrségen tett látogatásomnak volt köszönhető, bár azzal kezdődött minden.
A nyomozók rendesen megcincáltak akkor, és nem tagadom, erősen aggódtam a jövőm miatt is. Amikor kiálltam Jimin és Taehyung védelmében, fel sem merült bennem, hogy bűncselekményt követek el annak ellenére sem, hogy tudtam, jogosan léptem fel. Ha ma történne ez, akkor sem cselekednék másképpen, ebben nem volt kétségem. Viszont most már sokkal inkább tudatában vagyok mekkora szarban is vagyok éppen.
Az viszont tény, hogy ezt csak magamnak köszönhettem. Vagyis pontosabban a kapcsolatomnak Jiminnel, és hogy így a barátaim ellen fordultam. Persze egy pillanatig nem bántam, hogy együtt vagyok Jiminnel, mert szeretem Őt. Őszintén, minden ellenére az egyik legjobb dolog, ami valaha történt velem. De tudtam azt is, hogy ha nem kezdek ki vele, ez a dolog nem fajult volna el idáig és a következmények sem lennének ilyen súlyosak, amikkel szembenézek, ha Jimin valaha is fellépett volna a saját védelmében. A nyomozó többször is elmondta, hogy fele ekkora szarban sem lennék, ha Jimin jogilag tesz valamit a bántalmazások ellen. Így viszont olyan volt, mintha csak utólag takaroznánk azzal, hogy Őt évek óta bántották. Jiminnel megegyeztünk, hogy senkinek nem mondjuk el, hogy én is bántottam, így én ehhez is tartottam magam. Így viszont a helyzet úgy állt, hogy ők is állítottak valamit, és mi is, és bár mindkét oldalon volt sérülés, a feljelentés az Ő oldaluk felé döntötte a mérleget. Hisz külső szemmel nézve, ha valóban a mi szavunk igaz, ezt nekünk kellett volna meglépni, de mi nem tettük, így most még rosszabbul állt a helyzetünk.
Amikor haza értem, gyerekes harag volt bennem is ez miatt, főleg hogy anyáék egész haza úton erről folytattak igencsak felpaprikázott veszekedést. Így amikor megláttam Jimin, őszintén szólva is meglepődtem már azon is hogy egyáltalán még nálunk van, pedig számíthattam volna rá. Viszont az általános közhangulat és a saját felzaklatott lelkivilágom alapján, hirtelen úgy döntöttem az a legjobb, amit tehetek ha csak elvonulok és nem foglalkozom vele. Nem tudtam volna mit mondani, és nem álltam készen egy veszekedésre sem a szüleimmel; ugyanis tudtam hogy csak idő kérdése hogy neki ugorjanak Jiminnek, így hogy itt találták nálunk. Talán azt hittem, ezzel megoldom egy időre az elkerülhetetlent.
Csak másnap tudtam meg, hogy a szüleim sem beszéltek vele végül, Tae elmondása szerint gyakorlatilag figyelmen kívül hagyták és mire neki feltűnt, Jimin addigra már elment. Akkor bukott ki anya az öcsémnek is, hogy nem is bánja ezt igazán, mert haragszik Jiminre amiért egészen eddig hagyta fajulni a dolgot és egyszer sem tett feljelentést. Sajnos csak ekkor esett le, hogy a szüleink ezt az egész történést tényleg csak és kizárólag Jimin hibájának tudták be és Őt okolták érte.
Nem értettem először anyáék mérhetetlen haragját, de aztán hamar észbe kaptam, hogy ők még mindig nem tudják hogy Jimint én is bántottam, így nem érthették miért is nem jelentette fel őket. Vagyis minket. Tae tudta ezt, de nem akart beárulni, viszont megértettem az érzéseit, ugyanis egyáltalán nem volt fair ezt Jimin számlájra írni. Így hogy én is aludtam rá, és tisztább fejjel láttam a helyzetet már tudtam, hogy akármi lesz is megéri harcolni az igazamért. Jimin igazáért.
Ehhez viszont kellett a szüleim osztatlan támogatása is, így végül én vettem rá magam a vallomásra, aminek a végén gazdagabb lettem egy anyai pofonnal, és életem legnagyobb lecseszésével. A következő hétre otthon tartottak volna amúgy is -ugyanis a nyomozó azt javasolta nekik-, de két napig egyikük sem szólt hozzám. Írni akartam Jiminnek, de végül úgy voltam vele, hogy majd akkor, ha elült végül a vihar. Nem akartam, hogy még inkább rajta csapódjon ez.
Anya végül szombaton megenyhült felém. Ismét el kellett mesélnem a Jiminnel közös, már általuk is ismert sztorinkat, ezúttal viszont bele fűztem az eddig elhallgatott részleteket. Anya ekkor teljesen kiborult, hogy mindenki szemét volt a haza térésemkor Jiminnel, pedig csak neki köszönhető hogy nem kerültem már korábban a rendőrségre. Alig tudtam megnyugtatni, hogy Jimin meg fogja érteni, miért tették. Biztos voltam benne, hogy nem fog rájuk neheztelni. Ennek ellenére ragaszkodott hozzá, hogy írjak neki, hogy jöjjön át vacsorára, de én is meglepődtem amikor nem kaptam választ az üzenetemre.
Hétfőn, vagyis ma reggel Tae éppen a suliba készülődik, miközben anya körülöttünk sürög-forog a reggelinkkel. Jiminnel azóta sem beszéltem, ahogy mint kiderült Tae se. Csak tegnap jöttünk rá, hogy már nincs fent semmilyen közösségi oldalon, és nem kapja meg az üzeneteinket se. Próbáltuk hívni is, de nem értük el, folyamatosan ki volt kapcsolva a mobilja. Mindketten át akartunk menni, de végül anya meggyőzött minket, hogy a hétvégét adjuk még meg Jiminnek, hiszen nyilvánvalóan jogos a haragja. Ez engem nem nyugtatott meg teljesen, de úgy voltam vele, ha ma végre láthatom, akkor ez még belefér. Ugyanis azt terveztem reggel én is elmegyek anyáékkal és a suliban elcsípem Jimint, hogy végre beszélni tudjak vele.
Éppen készülünk indulni, amikor apa nagy sietősen berobog közénk. Az arcán hatalmas vigyor ül, miközben még mindig a kezében szorongatja a mobilját.
- Szívem, minden rendben? - szólal fel anya, ahogy észre veszi.
- A legnagyobb rendben. - vigyorog boldogan, majd rögvest rám szegezi a tekintetét. - Visszavonták a feljelentésed.
- Tessék? - Tae és én egyszerre döbbenünk le a hallottaktól.
- Most hívott a nyomozó. A másik két srác visszavonta a feljelentést. Még intézik a papír munka részét, de már hivatalos.
Örülnöm kellene, de helyette egy pillanat alatt mérhetetlen rossz érzés uralkodik el rajtam. Nem értem miért léptek vissza, anyáéknak nem adott egyikük szülője sem egyértelmű választ amikor szombaton felkeresték őket. Tehát csak arra tudok következtetni, hogy a volt haverjaimon múlott a dolog, amit pedig nem indokolt semmi. Viszont így, hogy Jimint sem értük el napok óta, csak arra tudtam gondolni hogy valami baj van. Ez nem vallott Jiminre, tudtam jól, de azt hittem csak haragszik. Ennek fényében viszont csak a rossz érzés marad bennem.
- Kook, minden oké? - Tae a vállamra simít és kihúz valamennyire a gondolataimból. - Fal fehér vagy.
- Rossz érzésem van, TaeTae. Valami nincs itt rendben. - mielőtt válaszolhatna, anyához fordulok. - El tudnál vinni gyorsan a sulihoz?
Anya zavarodott képet vág, de azonnal magához veszi a táskáját és a kulcsokat. Szó nélkül robogunk ki, majd a suliig is így telik az út. Engem szinte felemészt az aggodalom, és képtelen vagyok megnyugodni. Út közben folyamatosan hívni próbálom Jimint, de még mindig nem kapcsolható. Most már nem nyugszom bele abba, hogy esetleg haragszik. Suli időben mindig elérhető, már csak a szülei és Namjoon miatt is. Valami más van itt a háttérben, de nem tudom szavakba önteni a félelmeim. Vagy inkább csak nem akarom, mert félek mit is találok a puzzle darabkák között.
Amikor megérkezünk megkérem anyáékat, hogy kicsit várakozzanak amíg megnézem Jimin rendben beért-e, és szerencsére eszükbe sincs addig elmenni még nem látják a saját szemükkel, hogy Jimin itt van és rendben van. Gyorsan az osztályához sietek, ahol nem találom őt. Oda lépek a legközelebbi osztálytársaihoz, akik az ajtó mellett beszélgetnek egy kis körben.
- Sziasztok, Jimin még nem ért be?
- Te nem a barátja vagy? - kérdez vissza egy lány, amire felmegy bennem a pumpa. Most komolyan ez a lényeg?
- De, talán probléma? - csattanok fel. Többen is felénk kapják a fejüket, de nem tudok ezzel jelenleg foglalkozni. Ahogy azzal sem mennyire igazságtalanul bunkó vagyok velük, pedig nem érdemlik meg, hogy így viselkedjek velük.
- Egyáltalán nem. - szabadkozik a csoport egyik fiú tagja a megszeppent lány helyett. Kicsit szégyellem magam, de most jobban aggódom minthogy ez érdekeljen. - Csak nem értjük akkor miért nem tudsz róla, hogy Jimin nem jár már ide. - néz rám értetlenül, míg bennem szó szerint megfagy a vér egy pillanat alatt.
Fel sem fogom a szavakat. Egy pár pillanatig csak értetlenül, bugyután pillogok rájuk, miközben érzem hogy eluralkodik rajtam a kitörni készülő pánik. Alig tudom mozgásra bírni a számat, hogy szavakat formáljak.
- Hogy mi van? - nyögöm ki esetlenül. - Mi az hogy nem jár ide? Mégis mióta?
- A hétvégén kaptuk a hírt az osztály csoportunkba, hogy sürgősségivel kérvényezte a magántanulói státuszát. Nem fog már jönni többet. - magyarázza a srác.
Megszédülök, és a csapatból két srác utánam nyúl hogy nehogy elzakózzak a földön. Hálásan próbálok nézni, de közben érzem hogy inkább kétségbeesés ül az arcomon, úgyhogy elmotyogok egy köszit is inkább. Aztán, amikor érzem hogy már nem fogok elborulni ellépek tőlük és kiviharzok a teremből. Meg sem állok anyáékig, miközben a fejem folyamatos zakatol. Mégis mit tettél szépségem? Egyszerűen el sem hiszem hogy ez történik. A kép, amit eddig nem akartam látni egyre inkább összeáll a szemem előtt.
Amikor kiérek a suli elé, a kétségbeesett arcom láttán anyáéké is ilyenre vált. Azonnal kitárja előttem az ajtót, hogy beszélni tudjak, ahogy bepattanok mellé az anyósülésre, még Tae a kettőnk ülése közt előre hajol.
- Mi történt, Kicsim? - faggat anya azonnal. - Hol van Jiminie?
- Itt hagyta a sulit, anya. - makogom magam elé kétségbeesetten. A hajamat tépem idegességemben, alig tudom megfogalmazni a szavaimat, annyira zavart vagyok. - Vagyis.... Magántanuló lett. Azt mondták már nem fog jönni.
Hallom, ahogy Tae lélegzete elakad a hátsóülésen a hallottaktól. Ő érti, vagy legalábbis sejti már mit jelent ez. Ő tudja, hogy Jimin egyszer ezzel próbálkozott, amikor elakart előlűnk menekülni. De ezúttal úgy tűnik ténylegesen megtette.
Anya ezzel szemben viszont értetlenül kapkodja a fejét kettőnk között.
- De hát miért?
Tudom, hogy a legkevésbé sem férfias, de nem tudom visszatartani; a könnyeim folyni kezdenek miközben beszélek.
- Mert elmenekült, anya. Előlűk...előlem. Így segített. - makogom elmélyült hangon. Anya a szája elé kapja a kezét, miközben Tae szintén sírni kezd. Hallom, hogy kihangosítva Jimint próbálja hívni, de a telefonja még mindig ki van kapcsolva, amitől még inkább összeszűkül a torkom.
- Ezt én nem hagyom ennyiben! - mondja anya elszántan és magához veszi a telefonját a tartóból. Értetlenül nézek rá, míg Ő ránk mutat a mutatóujjával. - Maradjatok a kocsiban, oké?
Csak bólintásra vagyok képes válasz gyanánt. Anya megragadja a tarkóm és közel húzza a fejem, hogy megcsókolja a homlokom. Vet egy gyors pillantást Tae felé is -aki összekuporodott a távolabbi ajtó mellett a telefonját szorongatva- , majd kipattan a kocsiból és a suli felé szalad.
Egészen addig követem a kocogó alakját amíg el nem tűnik a nagy bejárat mögött. A visszapillantón keresztül vetek egy pillantást Tae felé, aki némán sír a hátsó ülésen, miközben újra és újra hívja Jimint.
- Taehyung... - szólítom meg halkan, az én hangom is olyan karcos a könnyektől, hogy szinten felismerhetetlen.
De az öcsém csírájában elfojtja a próbálkozásom.
- Kérlek Kook, most ne!
Olyan kétségbeesés van a hangjában, amitől az összeszorul a szívem mindegy egyes összetört darabkája. Teljesen átérzem, amit Tae megél most: kapaszkodik a reménybe, hogy Jimin nem ment el, hogy ez az egész csak egy félreértés. Hogy hamarosan felveszi a telefont, és beszél velünk.
De a szívem mélyén tudom, hogy ez nem fog megtörténni. Jimin már az egész feljelentéses zűrzavar előtt egyszer már eljutott arra a szintre, hogy el akart menni. Ez volt neki a végső lökés, és szinte biztos vagyok benne hogy a két "haverom" keze is vastagon benne van ebben.
Csak bólintok Tae szavaira, bár ő ezt nem láthatja. A telefonomat kezdem én is szuggerálni, hátha felvillan Jimin neve a képernyőn.
Pontosan ezért tudom, hogy kicsivel több, mint tizenhét perccel később tér vissza hozzánk anya. Halkan ül be hozzánk és talán egy perc is eltelik mire ránk néz végre. A szemei vöröslenek, mintha egészen eddig a könnyeit próbálta volna visszatartani. Tudom, hogy amit mondani fog darabokra szaggat, és ez a látványával együtt újra engem is a sírásra késztet. Kicseszettül szánalmasan festhetek, de most egy kicsit sem érdekel.
- Könyörögtem az igazgatónak, hogy hadd beszéljek Jiminnel vagy a szüleivel. - anya előre mered, nem néz ránk, pedig Tae is újra nekünk szenteli a figyelmét, és vöröslő arccal hajol előrébb hogy hallja anya halk szavait. - Nagy nehezen belementek, hogy felhívják nekem Namjoont, mert az elérhetőségeiket nem adhatják ki. Beszéltem vele.
- És mit mondott? Minnie vele van? - vág közbe Tae, de szerintem anya sem neheztel rá ez miatt. A szívem megszakad, hogy úgy tűnik elveszíti a legjobb barátját miattam. Legalább Jimin vele beszélne, ha rám haragszik is. Ő nem ezt érdemli.
- Nincs. Azt... Azt mondta Jimin a szülei után ment. Elhagyta az országot, fiúk.
- Nem... Nem az nem lehet!
Taehyung sír, miközben ezt az egy mondatot ismételgeti. Anya próbálja nyugtatni, de már Ő sem tud parancsolni a könnyeinek. Én pedig? Azt hittem ennél jobban már nem törhetek össze, de óriásit tévedtem. Az az űr, és fájdalom amit most érzek semmihez sem hasonlítható, amit eddig éreztem.
Egy ideig magam elé meredek csak, nem is próbákozva azzal, hogy letöröljem az arcomon száguldó sós cseppeket. Aztán egyszercsak átkapcsol bennem valami és kipattanok a kocsiból. Anya és TaeTae és utánam kiabálnak, de nem foglalkozom vele. Célirányosan rohanok az igazgatói felé, aminek oda érve szinte feltépem az ajtaját. Az idős igazgatónőnk ledöbbenve pillog rám a keretes szemüvege mögül.
- Jungkook. Segíthetek valamiben?
- Beszélnem kell Jiminnel, asszonyom. Azonnal. - hadarom idegesen, mire ő nagyot sóhajt.
- Nézd, elmondtam anyukádnak is, hogy csak ennyit tehetünk. Nem zaklathatom Jimin nevelőjét az iskola nevében, hogy Te beszélhess vele.
- De ezt nem érti... Nekem muszáj beszélnem vele! - rá kiabálok, pedig ez tudom hogy hiba. Eddig rendes volt velünk, de a tiszteletlenségem kicsit sem segít. Mégsem tudok parancsolni a haragomnak. Muszáj tennem valamit, vagy megbolondulok.
Hallom, a sebes lépteket magam mögött, majd egy kéz fog az enyémre. Anya a háta mögé húz, miközben szorosan tart a csuklómnál fogva, mielőtt valami visszafordíthatatlan baromságot csinálnék.
- Elnézését kérem asszonyom! - szabadkozik azonnal, mire az igazgatónő csak legyint.
- Semmi gond, de kérem figyeljen oda a fiára. Megértem, hogy feldúlt, magam is voltam tinédzser. De mint mondtam Önnek is korábban, Jungkooknak nincs több húzása. A múltkori verekedés után, már nem engedhetem meg a legkisebb kihágást sem. És ebbe beletartozik az is, hogy nem töri rám számotkérően az ajtóm engedély nélkül.
Jelentőségteljes pillantást vet rám, de engem csak tovább hergel vele, hiába tudom hogy jót akar nekem. Ha anya nem szorítana ennyire már itt sem lennék.
- Teljesen megértem, és még egyszer köszönöm! - anyám elköszön, majd kirángat maga után engem is.
Amikor kiérünk a kocsihoz és meglátom Taehyungot annak támaszkodva , megtorpanok és kitépem a kezem anya markából. Az arcán ülő fájdalom újra emlékeztet Jiminre és én megint mérhetetlen haragra gyulladok. Mintha ezzel elnyomhatnám a fájdalmam.
- Nem hagyhatjuk ezt ennyiben! - kezdek bele dacosan.
- De igen, szívem. Nem tehetünk mást.
- Dehogynem tehetünk! Szétverem azt a két faszkalapot, amíg be nem vallanak mindent! - fújtatok mérgesen, és meg is indulnék, hogy valóra váltsam mindezt, de éppen csak elindulok és anya figyelmeztezően kiejti a nevem, amikor Taehyung felszólal.
- Nem teheted ezt! - kiabál rám. - Jimin elment Kook, és nem fogom hagyni hogy hiába való legyen azáltal ha te kirúgatod vagy visszajutattod magad a rendőrségre!
Olyan lassan fordulok vissza, mintha ólom nehezek lennének a végtagjaim. Hitetlenkedve nézek az öcsémre. Nem lehet, hogy Ő ebbe belenyugodjon! Pedig tudom jól, hogy igaza van. De ezerszer lennék inkább kicsapva, vagy a rendőrségen, mint Jimin nélkül.
- Ezt nem mondhatod komolyan.
- De Kook, halálosan komolyan gondolom.- fúr kést a mellkasomba, majd istenesen meg is forgatja bennem. - Azt hiszem mind egyetértünk abban, hogy eleget ártottál már. Szóval vagy szépen magadtól beszállsz és haza megyünk végre, vagy én fogok neked menni. Választhatsz!
Olyan jeges a hangja, mint soha korábban. Megértem a haragját, de elszomorít. Még mikor tudomást szerzett rólunk, akkor sem volt velem ilyen. Talán mert akkor nem szakítottam el tőle véglegesen a legjobb barátját. Most viszont megtettem, és ez egyszeriben eltiporja bennem a haragot.
Legyőzötten megyek el mellettük, egyenesen az anyósülésre vágodok és az ablaknak döntöm a fejem. Kis idő múlva anya és Tae is beszállnak.
- Kook, Kicsim.... - anya próbál megszólítani, de én csak a fejemet rázom válaszképpen. Nem akarok vele beszélni, és erre ő is hamar rájön. Néma csendben indulunk haza, miközben a kocsi levegőjét szinte megmérgezi a harag, a szomorúság, a magány és a lelkiismeret furdalás mázsás elegye.
Én pedig csak el akarok tűnni arról a Földről, ahol Jimin már nem része az életemnek.
Hello Mindenki! ❤
Lassan kitennék egy új történetet nektek és ehhez kapcsolódóan érdekelne a véleményetek. Már korábban is mondtam, hogy több ötletem is van, előbb utóbb mind kikerül majd reményeim szerint, viszont nem tudom melyik lenne a legjobb következőnek. Mit gondoltok legyen amolyan szavazás féle vagy csak bízzunk benne, hogy jól választok a rengeteg ötletem közül? 😂❤
Btw. Mi a véleményetek Jiminie albumáról? Én oda vagyok teljesen ❤ Meghozza az inspirációt is azt kell mondjam... 🤭🤭
((Na meg Jungkook és a CK kampány.. 🙈🤤))