Múlthagyók ( Prológus, az Aizawa x Ms Joke story)

Prológus Extra: Time Back 3/3

Nem tudom, hogy hogyan csinálta, de valami megmozdult bennem... talán a reménység.

– Szerinted lehetek ilyen hős?

– Persze– vágta rá a lány

– Nem egyértelmű? – Jött a válasz Hizashitól

– Tényleg így gondolod, Hizashi?

– Emi-channak teljesen igaza van, és nálad nagyobb akarattal rendelkező embert nem ismerek. Neked van az évfolyamban az egyik legerősebb képessége, fügétlenül, hogy küzdeni nem tudsz fizikai támadás végezni vele, de ezt kompenzálod a hatalmas intelligenciáddal és stratégiáddal. Ahogy Emi-chan mondja, mindened megvan, hogy nagy hős legyél, ted büszkévé Obo-chant és válj olyan hősé akire felnéznek az emberek.

– És mi lesz, ha elbukok?

– A hősök, nem hátrálnak meg, ha elesnek. A hősök azért hősök, mert mindig felálnak és folytatják a küzdelmet, erre te is képes vagy.

– Milyen lesz? – Tettem fel a kérdést az elsősnek

Elsőnek nem értette, hogy mit kérdezek, de aztán mindentudó mosollyal válaszolt.

– Nem mondom, hogy nem fog fájni, mert iszonyatosan fog fájni, az, hogy nincs melletted, az hogy nem hallod a hangját, hogy nem nevethetsz a viccein, hogy nem mondhatod el neki a jó és rossz dolgokat. De idővel tényleg jobb lesz, gyógyulnak a sebek, ha közel engedsz magadhoz embereket, sokkal gyorsabban is helyre jöhetsz, mint ahogy azt gondolnád. Én itt leszek és szórakoztatlak.

– Kösz, nem kell.

– Látod máris jobban vagy.

– Lehet, még sok mindent át kell gondolnom, de köszi, hogy utánam jöttetek.

– Hát mire valók az idegesítő kohaiok, ha nem arra, hogy segítsenek a nehéz időkben?

Erre akaratlanul is felnevetem.

– Ne használd a képeségedet.

– Nem is használom, híd el senpai. Ez a kis nevetés csak a gyógyulás első jele.

– Na jó, túl sok volt az érzelgőség egy napra, teljesen lefárasztott és most úgy is letargiában vagyok, inkább hazamegyek. Hizshi mond meg a tanárnak, hogy haza megyek. Csak egy kicsit itt lennék... egyedűl. – mondtam, majd jelentőségteljesen rájuk néztem

– Rendben, de ne maradj túl sokáig Sho-chan. –majd az elsősre nézet – Gyere Emi-chan, hagyjuk egy kicsit gondolkodni.

– Rendben –bólintott és felált, de még visszafordult – Ha senpai beszélni akar, egy randi keretein belül majd megejthetjük.

– Még mindig nem tervezek veled semmit a jövőre nézve

– Mondogasd csak, de ne feled, egyszer még úgy fognak szólítani, hogy Miss. Aizawa – Mondta csábosnak szánt arccal és csókot lővelt felém – Na pá, sennn-pai!

– Na húzz innen!

Mikor elfele mentek még hallottam, ahogy Hizashi kérdezi, hogy mikor ismerkedtünk meg, erre az elsős azt felelte, hogy 2 éve, 6 hónapja és 11 napja. Te jó ég ez számolja a napokat? A hideg futkosott a hátamon.

A közjáték után visszafordultam a fához.

– Most mihez kezdjek, komolyan, ha már ők annyira bíznak bennem, akkor tényleg meg kellesz próbálnom... és biztos te is ezt akarnád, hogy ne adjam fel. Nem vagyok benne biztos, hogy sikerülni fog, de megpróbálom, csak ezt az egyet ígérhetem meg neked, többet nem.