Első rész

8 2 0
                                    

Már kicsi korom óta meghatározó szerep volt nállam az hogy,  járjak el  templomba, mert édesapám  olyan tisztséget viselt amelyet ha akartam ha nem elkellett fogadnom.

Nem lelkész volt, hanem a következő tisztséget foglalta el, azaz a főgondnoki cimet, ami nagyon sokat takart. Nemcsak annyiból állt, hogy elmegy a templomba mindig, hanem ugyanúgy kötelezettségek sorozata zúdult a vállára ugyanúgy mint a lelkésznek is.

Már nagyon régóta viseli ezt a cimet, ami annyit jelenthet csak hogy, a gyülekezetnek azaz a falunak tetszik az amit ő csinál, és megpróbálja a legjobban megoldani a bajokat, s minden olyan ügyet ami meghatározza Krisztus egyházát. Én ennek nagyon örülök és nagyon de nagyon büszke vagyok az édesapámra. Régebben rengeteget eljártam vallásórákra, mert mindig küldtek s muszáj volt. Akkoribban nem nagyon örültem, hogy mindig muszáj menjek, de nem tehettem ellene semmit, mert féltem apámtól, s ez elég volt ahhoz, hogy megtegyem amit mondott. Lassan növekszem, s nemcsak én hanem a tudásom is, olyan értelemben hogy meglátom sokszor az emberekben a hibát, s ezt sajnos sokszor a szemük elé tárom vagy elküldöm nekik üzenetben, mert ugye modern világban élünk, ahol minden megvan, érintőképernyős telefon, plazma tévé, tablet, laptop, s minden olyan kütyü amelyről azt gondoljuk, hogy ha nem lenne az ember meg is halna nélküle. Sajnos odáig fajult a helyzet, hogy én is a telefon rabjává esek sokszor, jajj..nem is sokszor hanem úgy kb.minden nap, amiről próbálok leszokni, de nagy a sátáni kisértés s nemtudok neki nem ellen állni, sajnos igy megy ez...

2 évvel ezelőtt..

"Már megint azon töröm az agyam, hogy hova menjek tovább középiskolába. Olyan kellene ami jó is, amit szeretek is, de nem tudok dönteni. Ahogyan gondolkozom s nézem az iskolákat, anyum jön be a szobába és próbálja elgondolni mit csinálhatok éppen, meg is tudta, mert nem vagyok nagy rendmániás s igy a könyvekről s arról, hogy weboldalak nézegetek pár iskoláról, rögtön rájött s megis kérdezte:

-Anna, még mindig nem tudtad eldönteni mit szeretnél? Tudtommal én már mondtam neked ötletet, de úgy látom nem is figyelsz te reám...

-óóóó..hagyjál már kérlek, hadd döntsem el én mit szeretnék nem pedig te. Na légyszives, azért megérthetnél engem is..arról a suliról, amelyről te beszéltél sokmindent hallottam és nem egészen jókat. Azt mondták elég gyenge az átlag, gyengék járnak oda, s az egész suli nem nagyon törődik azzal, hogy az egy református iskola, s még a neve is meghatározza ezt, mert Református Wesselényi Kollégiumnak nevezik, de csak idézőjelben mondva.

-Te muszáj minden elhidjél amit mondanak?? Nem hiszem, hogy annyira rossz legyen az az iskola, a nővéreid is oda szerettek volna menni, de nem jutottak be, mert nem tanultak annyira jól, mint te. Igazán büszke lehetnél magadra, hogy általánosban mindig megkaptad a második dijat, mert sokat tanultál és megvolt az eredménye ennek, ezt te is jól tudod..Édesapád is szeretné azt, hogy te a református kollégiumba menj, s ott tanulj, s válts valóra az álmomat, hogy utána eltudj menni egyetemre, fejleszteni a tudásodat..mindketten nagyon örülnénk neked, remélem jól fogsz dönteni, mert most a te kezedben van a jövőd.

-Tudom, anya, hogy neked mi az álmod, meg ilyeneket, csak az a baj, hogy elment a kedvem attól az iskolától ennyi rossz után, s nem tudom magamat ott elképzelni, sajnálom, de ez van..szeretném ha boldogok lennétek, de nem ilyen áron, majd meglátjátok hogy amit választani fogok az nektek is tetszeni fog majd.

-Rendben, de egyet jegyezz jól meg, azt hogy mi megmondtuk menj oda, s a későbbiekben te megfogod bánni azt, amit most elszalasztottál, s majd azt fogod mondani hogy igazunk volt.

-igen, igen, mert nektek mindig igazatok van, tudom a szöveget és már ismerem egész jól..

(végre kiment igy folytathatom tovább, amit elképzeltem)

Na végre egyedül..de jó. Tényleg a suli. Hmm..látok egy egészen jó iskolát, valami Ady Endre középiskola a neve, nem is hangzik rosszul, megnézem hogy mit is lehet itt tanulni. 

Pár órával később 

Húú.. de jóó amit olvastam. Ebben az iskolában lehet tanulni biokémiát és matek infót. Nem is hangzik roszzul. Elmondom a szüleimnek, hogy mit gondolnak rólla hátha jónak látják s akkor már csak be kell jutnom s minde simán fog menni.

Másnap, amikor együtt voltam velük elmondtam mire gondoltam s hogy mit választottam.

-szóval apa, arra gondoltam, hogy miért nem mehetnék az Ady középiskolába ahova ha bejutok sok minden lehet belőllem?!

-háth, kislányom, nem hangzik rosszul, de biztos vagy te ebben?

-igen, nekem nagyon tetszik. (ezaz apa kész, már csak anyát kell meggyőznöm)

-anya te még mindig nem gondoltad meg magad, még mindig nem tetszik az ötletem?

-Na figyelj. Ha te ennyire szeretnéd akkor rendben, s akkor ezt irjuk be majd a papirba, de a második iskolaként melyiket választod ha esetleg nem jutsz be ebbe? Ne nagyon hidd el magad, mert nagyon fog fájni ha nem fogsz bejutni s erre is gondolni kell.

-De naaaa...én biztos befogok jutni, de na jólvan akkor lehet még egy sulit irok s az pedig az egyik nyelviskola lesz, filológia osztályba..az Adys iskolában pedig biokémiára szeretnék irtakozni.

-Hmm..ez nem is hangzik igy rosszul, de van egy rossz hirem Anna-mondta anya-sajnos az a törvény, hogy hármat kell iskolaként irni s te csak kettőt választottál, de nekem az az ötletem támadt hogy miért ne irhatnád a református iskolát harmadiknak?

-Felőllem okés, de biztos hogy ha nem jutok be az Adyba, akkor a nyelviskolába megyek, nem pedig a refibe, az 100%.!!

-Rendben, de ez már a vizsgaeredményeidtől fognak múlni, mert minél jobbat kell irj ahhoz, hogy bejuthass a megye egyik legjobb középiskolájába. Akkor mostantól vedd nagyon komolyan amit mondtál és tegyél meg mindent érte, s sikerülni fog, majd meglátod.

-Köszönöm a biztatást, tanulni fogok, hogy sikerüljön az, amit szeretnék. Köszönöm nektek, s hogy elfogadtátok, hogy én ezt szerettem volna, nem pedig amit ti mondatok! :) 

Ezzel lefeküdtem aludni, s nagyon sokmindent álmodtam....

Na véégre megirtam életem első könyvének első részét..nagyon örülök neki, én semmi olyat nem irok amivel mást megbántsak, mert csak a tiszta szivű kedvesség és szeretet árad belőllem.










IstenemberHikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin