41.

63 5 0
                                    

FELICIA

Sötétség vett körül. Hiába pislogtam nem láttam át a sötéten. Tapogatóztam, földet éreztem a tenyerem alatt. A szívem a torkomban dobogott, kiszáradt a szám, és hasogatott a fejem. Arra gondoltam, hogy nem tudok majd bevenni fájdalomcsillapítót, mert méreg, vagy valami még rosszabb.

Nehéznek éreztem a lábaim. Elzsibbadtak. Feltápászkodtam, szédültem, de legalább nem láttam, ahogyan forog körülöttem a világ. Csend volt, csak halk dobbanásokat hallottam a fejem fölött.

Próbáltam visszaemlékezni, hogy hogy kerültem ide, de nem sikerült. Tettem egy bizonytalan lépést, de nekiütköztem valaminek. Csörömpölés hasított a csendbe. Éreztem, ahogy mellettem becsapódik valami a földbe, majd valami megvágja a lábam. Felszisszentem és az érzékeny részhez nyúltam, valami folyékonyat éreztem, gondolom, vért.

Tudtam, hogy pár perc és pánikba esem, ezért próbáltam mély levegőt venni és lenyugtatni magam. Nem estem csapdába, nem fogok meghalni, nem fogok meghalni, nem, nem.

Mire a végére értem a kis mondandómnak már hangosan ziháltam, a szívem vadul vert, éreztem, hogy kezdek elgyengülni. Hátráltam, fogalmam sincs hány lépést tettem meg, de ismét nekiütköztem valaminek. Még hangosabb csörömpölés. Nem tudom, mikor emeltem a kezem a fejem fölé, de ha nem tettem volna meg, valami nagy egyenesen fejbekólintott volna. Leguggoltam, majd leültem, felhúztam a térdeim és szorosan lehunytam a szemeim, így ringattam magam, miközben éreztem egy könnycseppet lecsordulni az arcomon.

Aztán lépteket hallottam. Gyors, de bizonytalan lépteket. Visszatartottam a lélegzetem. Kinyílt egy ajtó és a fény egyenesen az arcomba sütött. Egy alak állt az ajtóban. Egy férfi. Tágra nyílt szemekkel néztem, inkább hunyorogtam. Nem akartam meghalni, még nem.

- Felicia?! – a nevem kétségbeesetten hangzott a szájából.

Hát megtalált! Itt van!

Kattanás, majd narancsos fény töltötte meg a helyet. A pincében voltam. Körülöttem lekváros üvegek széttörve, a szemben lévő polcról értékes italok estek le.

- Mi a fene...? – jött oda hozzám.

- Marion, én nem tudom, mi történt! – elfogadtam a kezét, majd felhúzott és magához ölelt.

- Hogy kerültél ide?

- Annyira emlékszem, hogy lejöttem... másra nem. – kétségbeesetten néztem rá.

Idegesen fújtatott, majd karon ragadott és kifelé kezdett húzni. Még egyszer utoljára visszafordultam és végignéztem a piszkos pincén. Soha többet nem fogok lejönni ide. Átkozott ez a hely.

Elmentem Margaret mellett, aki a nappaliban állt és a körmét rágta. Nem szóltam hozzá, egyenesen az emeletre mentem, a szobámba, ahol a fürdőből – a fürdőből, ahol megölték Peggy-t – kihoztam a törülközőm és a tusfürdőm.

A táskámból egy tiszta ruhát vettem elő, amiből rögtön ki is pottyant egy cetli.

Remegő kezekkel nyitottam szét és olvastam a szavak, amik ugyanazzal a kézírással voltak írva, mint az előző.

Jót szórakoztunk. Nem tanultad meg, hogy ne igyál annyit?

Az a seggfej nem érdemel meg, sosem érdemelt.

Rá fogsz jönni.

Hol marad a gyógyszerem?

Apró darabokra téptem. A cafatok a táskámba tömtem, majd magamhoz vettem a cuccom és elvonultam a közös fürdőbe.

Az osztálytalálkozóWhere stories live. Discover now