Az örök láng városa: Turris

A tudomány vívmányai

A Turrisi Akadémián számtalan tudós talált magának helyet. A birodalom létrejötte óta özönlöttek ide a legkülönfélébb szakemberek és kutatók. Az akadémiának egy félreeső részén hónapok óta folyt a munka.
Egy, főleg félemberekből álló csapat tökéletesítette itt legújabb találmányát. A padlón szanaszét hevertek a legkülönfélébb alkatrészek, fogaskerekek.

- Brassa! – szólalt meg egy még a többieknél is alacsonyabb, pocakos figura- Gyere és segíts ezt megemelni!

Egy nagyobbacska alak jelent meg a poros teremben, kezében egy ronggyal, mellyel szaporán törölte homlokáról csorgó izzadságát. Hamar odaért, és szemügyre is vette a feladatot.

- Jókora vasrúd...

- Még jó hogy! Ha Dola tervei működnek, ez fogja egyben tartani a melléksort...

Feltűnt a terem ajtajában az emlegetett szamár is.

- Hé, Wagner, Brassa! Hadd segítsek én is!

- Azt hittem még mindig a papirosaidat bújod...- vetette oda Wagner- Sebaj, egy-két segítő kész sosem árt.

- Ez a melléktengely?

- Az ám!

A három félszerzet nekiveselkedett

Mikor helyére emelték a súlyos rudat, az egy mély kattanással jelezte, hogy a helyére került.

- Ez is kész- törölgette kezeit Brassa.

- Nem tudjátok Nobson merre lehet?

- Azt mondta lemegy a piacra egy-két dologért. Addig is fejezzük be ezt a csodát.

- Hát akkor munkára fel!

A nap többi része fogaskerekek pakolgatásával, áttétek rendezésével, és tompa kopácsolással telt.
Este a három barát fáradtan rogyott neki a műhely falának.
Különös hangokra lettek figyelmesek. Léptek közeledtek.

Nobson fapapucsa csapkodta az Akadémia sétányának macskakövét. Ahogy közelebb ért, látszott hogy egy jókora dobozt cipel a hátán. Határozottan megállt három társa előtt, és ezt mondta:

- Fiúk, ma ünnepelünk!

A dobozból egy kisebb hordó mézsör került elő, és számos féle-fajta tömény.

- Ilyet nem minden nap iszik itt északon az ember!- nevette el magát Dola.

- Előtte nem nézzük meg?

- Én már alig várom!

Mind a négyen bementek a műhelybe. Egy jókora lepellel le volt fedve a szerkezet. Mindössze az itt-ott kiálló karok, és az anyag tarajos fodrozata árulkodott találmányukról.

Nobson odasétált, és egy íves mozdulattal lerántotta a leplet.

Csillogó szemekkel páztázták hosszú perceken keresztül.

- Valóban egy mestermű! – mondta egy mély hang.

Mind a négyen meglepetten fordultak hátra, ahol Lustinius, a szenátus tagja, és nem utolsó sorban az Akadémia feje a falnak dőlve szemlélte a masinériát.

- M..Mm..Mi szél hozta erre uram?- hebegte Wagner, aki először eszmélt fel a meglepetéstől.

- Csupán a kíváncsiság- mosolygott a négy félemberre. Remélem én is megcsodálhatom működését...

- A..Ahogy óhajtja! – mondta katonásan Nobson, aki a projektet is vezette.

Megköszörülte a torkát, és közelebb lépett. A másik három a műhely másik végéből előhoztak egy hatalmas kerek falapot, melyet felraktak a szerkezet elejére. Erre jött kettő jókora, és egy kisebb fémdarab.

Nobson utasítására elkezdtek hajtani egy kurblit, mely egyre és egyre gyorsabban pörgött.

Egy határozott mozdulattal meghúzott egy kart. A szerkezet nyikordult egyet, majd mint egy éledező lény, az alkatrészek mozgásba lendültek. Nemsokára a többiek abbahagyták a hajtást, és előjöttek szemlélni.

Nobson ekkor meghúzott egy, a falap melletti kart: A szerkezet hirtelen megállt. A félembereknek óráknak tűnt, mire meghallották az első kattanást.

És az első kattanást követte a többi. Fokozatosan gyorsult a kattogás, majd egy idő után egyenletesen kattogott. A súlyos mutató elmozdult jobbra. A legvékonyabb sebesen, a kattanások ütemére vágtatott végig a jókora falapon, majd kezdett folyton új kört. Őt követte egy hosszabb mutató, mely komótosan meg-megmozdult jobbra.

A félemberek ujjongásban törtek ki. Könnyes szemekkel ugráltak egymás nyakába, és kurjongattak, hogy a műhely visszhangzott belé.

Lustinius széles mosollyal nézte a mesterek ünneplését.

Perceken át hallgatták a technika szimfóniáját. Már sötétedett, mikor kiléptek a szabad égre. Egy jókora hordó várta őket.

- Ez az én ajándékom- mondta Lustinius – jó mulatást, Nobson!

Már épp elindult volna, mikor valami eszébe jutott. Dolát félrehívta, hogy valamit megbeszéljenek

- Ugye jól elzártad a terveket?- kérdezte Lustinius

- Természetesen!- mondta tettetett sértődéssel Dola

- Nehogy megtörténjen a legutóbbi eset!- figyelmeztette az öreg

- Ezúttal biztosan nem fog!

- De ha megint részegen, éjszaka közepén, az Akadémia udvarán égeted el a kutatásaid, azt kántálva, hogy Amonnak ajánlod fel, itt esküszöm meg hogy kihajítalak!

- Jól van, jól van! – mondogatta Dola, miközben ment vissza a többiekhez.

A hordó hamar kiürült. A négy félember remekül érezte magát. És az egész Akadémia tiszteletét kivívták.

A rovarok ciripeléséből néha-néha kihallatszódott a műhelyben kattogó szerkezet hangja.

- Készüljetek fiúk, rengeteg munka vár még ránk!