Ocean eyes (ideiglenesen Szüneteltetve)

Sajnálom

Drága Elizabethem!

Sosem szerettem volna, hogy idáig fajuljanak a dolgok, de ha ezt a levelet olvasod, akkor sajnos, hatalmas baj van. Nem szerettünk volna ezzel téged terhelni, de ideje, hogy megtudd a mi kis családunk egyik legmocskosabb titkát.

Neked van egy 10 évvel idősebb bátyád. Mindössze 2 éves voltál, mikor elrabolták tőlünk Maxot. Azonban mint később kiderült, az elrablásért, saját maga volt a felelős.
Gondolom, tudsz róla, hogy száz évente mindig születik egy különleges gyermek a vámpírok között. Egy kiválasztott, akinek azért kellene élnie, hogy népét felemelje és irányítsa.
Valószínűleg rájöttél, hogy ez a gyermek Max lett, és sajnos rossz útra tért. Különleges erejének hála, képes másokat úgy irányítani, ahogy szeretne, még más lényeket is.
Az egyik leg veszélyesebb lény lett belőle, mint az kiderült évekkel később. Próbáltuk apáddal vissza terelni a jó útra, azonban ez nem sikerült, és meg fenyegetett, ha még egyszer ilyet teszünk, nem kegyelmez. Ezek után vissza tértünk hozzátok. De aznap, mikor apád átadta neked az irányítást a vámpírok felett, egy aggasztó levelet kaptunk, melyben azt ecsetelte Max, hogy milyen kínok között fogja kivégezni a családját, amiért nem ő lett a „trónra" ültetve.

Ha ezt megkaptad, akkor apáddal valószínűleg, már halottak vagyunk. Vagy legalább is Max fogságában. Azért jöttünk el, Miamiból, hogy téged védjünk, mert tudtuk, hogy először minket akar elkapni. Viszont ha apáddal a markában vagyunk te és az öcséd következtek.

Ezért kérlek! Könyörgöm nektek drága Lizim! Ne próbáljatok meg szembe szállni vele. Értelmetlen. Inkább meneküljetek. Ha kell életetek végéig, de legalább éltek. Ne keressetek minket. Felejtsetek el, és FUSSATOK AZ ÉLETETEKÉRT!

Mindennél jobban szeretünk titeket!

Anya és Apa

Könnyeim patakokban folytak, és térdre zuhantam miután sokadjára is végig olvastam a levelet. Nem tudtam felfogni, hogy mit is olvastam, minden annyira elködösült az elmémben. Nem tudom felfogni, hogy az életem egyik pillanatról a másikra ilyen mértékben megváltozik. Annyi érzés kavargott bennem, amiket nem tudtam felfogni. Olyan volt ez az egész, mintha álmodnék, azonban a szívemet maró kegyetlen fájdalom, oly valóságossá tette. Ezek után, nincs értelme küzdenem semmiért sem. Minden fal amit eddig felépítettem, hogy ne legyenek érzéseim, most egyik pillanatról a másikra porrá váltak, és nem maradt semmi nyoma sem, hogy valaha is, mily szilárdan álltak bennem. 

***

A nap már javában fent volt, mikor hangos dörömbölést hallottam, szobám ajtaja előtt. Megdörzsöltem kisírt szemeimet, majd ajtót nyitottam. Egy rémült Sara állt az ajtóm előtt, ugyan csak kisírt szemekkel.

- Úgy sajnálom Lizi – csuklik el a hangja, és ismét sírásba kezd.

- Mégis mit? Nem értelek. – öleltem szorosan magamhoz a lányt. Egész testében remegett a sírástól. Nem is tudom mióta állhattunk így mikor végre nagy nehezen megnyugodott, és fel nézett rám, könnyes szemekkel. Nem lehet, hogy tudna róla, az teljes képtelenség.

- Nicket most hajnalban közre fogta hat vérfarkas a sarki kisboltnál, és... - csuklott el hangja.

- Ugye, nem? –csuklik el a hangom, miközben a lehető legrosszabbra gondolok, ami nem tesz jót, mivel a még megmaradt könnyeim utat törnek magunak.

- Liz. Én úgy sajnálom! – halottam meg a folyosó végéről egy ismerős férfihangot. Mikor oda pillantottam, az egyik leghűségesebb farkas barátomat láttam meg, tetőtől talpig vérben úszva.