Bérgyilkosból testőr

Az első nap

Másnap Elvira fáradtan ébredt. Éjjel többször is felébredt. Olyankor sétált egyet a szobában, vagy kiment a folyosóra, aztán megpróbált visszaaludni. Végül hatkor felhagyott az alvással és inkább korgó gyomrának csillapítására indult.
A földszintre még sikerült letalálnia, de utána eltévedt. Mindegyik folyosó ugyanúgy nézett ki, és az ajtók is egyformák voltak, így a nappaliba és a nagyterembe többször is benyitott. Végül beleszaladt Carlaba, szó szerint. Elvira épp befordult az egyik folyosóra, amikor Carlaval összeütköztek. Elvira még soha nem örült annyira emberi társaságnak.
- Jó reggelt! - köszönt mosolyogva Carla.
- Jobbat. - válaszolt morcosan a bérgyilkoslány.
- Eltévedtél? - vonta fel mulatságosan egyik szemöldökét a szobalány. Elvira erre nem válaszolt, de Carla tudta, hogy eltévedt. - Ha a konyhát keresed, akkor gyere velem.
Carla elindult azon a folyosón, ahonnan Elvira jött, majd a folyosó felénél benyitott egy kisebb ajtón, lement a lépcsőn és egy újabb kisajtón benyitva leértek a konyhába.
Elvira orrát rögtön megütötte a baracklekvár és a frissen sült szalonna illata. A kettő együtt nem a legfinomabb illat volt a világon, de a lány gyomrának elég volt, ahhoz, hogy hangos mordulással jelezze ürességét.
- Jaj kedveském. Miért nem jött előbb, ha ennyire éhes? - sopánkodott egy idősebb hölgy.
- Elvira, ő itt Margaret. - mutatta be Carla a konyhás nénit. - Az ő palacsintájánál nincs jobba világon.
- Na jöjjön. Üljön le, összedobok önnek gyorsan valamit. - a néni gyorsan a hűtőhöz lépett és kinyitotta. - Mit enne kedvesem?
Végül néhány lekváros pirítós után Elvira kilépett a konyhából és elindult vissza a szobájába, amikor összefutott Jacobbal.
- Gyere reggelizni! - utasította a lányt.
- Már voltam. - indult volna tovább Elvira, de Jacob nem hagyta.
- Mikor keltél? - ráncolta homlokát a testőrség vezetője.
- Hatkor. - felelte a lány türelmetlenül.
- Akkor is gyere le. Beszélnem kell veled, meg a fiúkkal.
Elvira bólintott és elindult vissza a konyha irányába. Jake és James épp ettek, amikor leértek.
- A mai program. - kezdte Jacob, amikor Elvira leült az ikrekkel szembe. - A család ma kirándulni megy a hegyekbe, szóval persze mi is megyünk. Nem tudom, milyen hosszúra tervezik az utat, és azt sem, hogy Mr. Tonkin is velünk tart-e. Ha igen nincs probléma. Ha viszont nem, akkor valakinek itthon kell maradnia.
- Én maradok! - kiáltották egyszerre az ikrek.
- Na igen. Számítottam erre, szóval sorsot húzunk. - Jacob kivett a szekrényből négy fogpiszkálót, az egyiknek letörte a végét, majd a háta mögött megkeverte. - Hölgyeké az elsőbbség. - nyújtotta Elvira felé a négy fogpiszkálót.
Elvira húzott egyet, aztán Jake és James is, az utolsó pedig Jacobhoz került. A szerencsés nyertes Jake volt, hozzá került a rövid.
- Jólvan. Akkor, ha Mr. Tonkin nem jön, akkor Jake marad itthon vele. Értelemszerűen, ha Annelin nem jön, akkor Elvira is marad, valamint, ha Liam, akkor James van kilőve. - magyarázta Jacob.
- Te mindenképp mész? - kérdezte Jake.
- Igen. - bólintott az idősebb fiú. - Mrs. Tonkin kérte.
- Hát akkor jól megszívtad. Viszont, - csapott az asztalra James - én most megyek és megbeszélem Liammal, hogy biztosan akar-e menni kirándulni. - azzal felállt és indult volna ki, de Jacob megállította.
- Mi az első számú szabályunk? - vonta fel a szemöldökét Jacob.
- Hogy nem jövünk össze védenccel. - válaszolt közbevágva Jake.
- Akkor a második. - forgatta a szemét Jacob, miután küldött egy mérges pillantást Jake felé.
- Hagyjuk élni őket és hülyeséget csinálni, mi csak megvédjük. - sóhajtott James.
- Pontosan! - bólintott egy nagyot az idősebbik. - Épp ezért...
- Nem beszélem le a túráról. - döntötte hátra fejét és kiment az ajtón.
- James. - szólt utána a lány. -Ha egyedül megyek, eltévedek. - indult utána.
- Ne aggódj bérgyilkoska. Mutatom az utat. - kacsintott rá a lányra.
- És munkatárssal sem jövünk össze! - kiabált utánuk Jacob.
- Azt majd meglátjuk. - mondta huncut mosollyal az arcán a fiatalabbik Black fiú.
- Ne is próbálkozz! - mondta gyilkos tekintettel a lány.
- Miért vagy ilyen távolságtartó, Elvira? - kérdezte James már a folyosón lépdelve.
- Nem vagyok az. - mondta ridegen a lány.
- De. - nevetett a fiú. - Amióta itt vagy maximum négy mondatot mondtál, abból hármat, akkor amikor Jacob betört a dolgozószobába.
- Tudod James. - állt meg a lány a fiúval szembe, fagyos kék szemei szikrát szórtak, teste befeszült, a szavakat fogai közt sziszegte. - Talán az is megeshet, hogy tízévnyi bérgyilkosi élet után baromira nincs kedvem embermegmentőset játszani, és hogy legszívesebben mindenkit fél pillanat alatt kinyírnék a francba, csak hogy eltűnhessek ebből az átkozott palotából. - csettintett ujjával jelezve a szándékára szükséges idő tartamát. - Akármennyire is hihetetlen, én élvezem a gyilkolást, azt, hogy embereket kell megölnöm. Szóval bocsáss meg, ha esetleg nem megy, az, hogy hirtelen védelmeznem kell és nem támadnom. Nem ehhez vagyok szokva, de hogy őszinte legyek, nem is akarok ehhez hozzázokni. Úgyhogy ne számítsatok rám itt túl sokáig, mert a második vagy a harmadik fizetés után lelépek innen a francba és megyek vissza Finnhez és a bérgyilkosi életemhez. Nem mellesleg én nem vagyok senkinek a szolgája, szóval, ha azt várjátok el tőlem, hogy kiszolgáljam Annelin elkényeztetett seggét, akkor nagyon rossz embert hívtatok. - mikor Elvira kidühöngte magát becsukta szemét, vett két mély levegőt, majd újra megszólalt. - És most, megyek és megcsinálom azt, ami miatt elvileg itt vagyok. Ha az előítéleteim helyesek, akkor Annelin még alszik. Amennyiben pedig ez így van, megpróbálok keresni valami helyet, ahol lehet edzeni.
Azzal Elvira megfordult és elindult fel a második emeletre.
- Tízévnyi bérgyilkosi élet? - futott utána James.
- Látom megmaradt a lényeg. - forgatta szemét a lány.
- De hát még csak tizenkilenc vagy. Ha tíz éve lettél bérgyilkos, akkor kilenc évesen öltél először. - nézett le meglepetten a lányra.
- Szép volt matekoskám. - gúnyolódott Elvira. - Szerinted miért én vagyok a legjobb?
- Mióta laksz Finnél? - kérdezte homlokráncolva James.
- Ne hagyd, hogy az emberek sokat tudjanak rólad, mert kihasználják a tudásukat. - hallotta Finn hangját a lány.
- Régóta. - felelte végül.
- Oké. - gondolkodott el a fiú. - Kilenc évesen gyilkoltál először. Ha jól tudom Finnél a kiképzés hároméves. Tegyük fel, hogy egy gyerek kicsit lassabban tanul harcművészetet, mert még gyenge, szóval akkor plusz egy év az erősítés. Tehát elvileg négy vagy öt éves korodban kerültél oda.
- Öt. - helyeselt végül a lány.
- De hát Finn egy szadista. Hogyan nem haltál meg hatéves korodra?
- Finn nem szadista. - védte mesterét Elvira. - Miatta lettem profi, miatta hívnak mindig engem Grahamék, miatta kapok mindig elképesztő összegeket, és miatta...
- És miatta kerültél ide. - fejezte be James.
- Nem! - tiltakozott Elvira. - Tonkinék a legjobbat akarták, Finn pedig lehívta nekik a legjobbat.
- Mondhattál volna nemet? - nézett rá érdeklődve James.
- Mondhattam volna. - hazudta. Jamesről lesütött, hogy nem kedveli Finnt, Elvira pedig tudta, hogy még jobban utálná, ha megtudná, hogy ha nem fogadja el a munkát, kirakja. Finn pedig belenevelte a lányba a hűséget, ezért kötelességének érezte megvédeni mesterét.
- Szerintem nem. - rázta a fejét a Black fiú.
- Tonkinék sokat fizetnek. És Finnek is és nekem is jól jön a pénz. Mindenkinek megéri, ha itt vagyok pár hetet. - mondta a lány ridegen. - Amúgy is úgy állapodtunk meg, hogy csak addig vagyok itt, amíg nem találnak mást.
- Szerintem akkor sem teljesen úgy van, ahogy mondod. - rázta a fejét még mindig. - És ki fogom szedni belőled az igazat.
- Sok sikert. - mosolyodott el gúnyosan Elvira, majd benyitott a szobájába és becsukta az ajtót, mielőtt James tovább zaklathatná a kérdésekkel.