Nehéz

10.

Adam szemszög

Még segítettünk összepakolni az ételosztás után majd szóltam Clairenek, hogy elindulunk. Grace szótlan volt, nem kezdeményezett kommunikációt csak ült és bámult ki a szélvédőn. Sőt, egészen indulásig is így viselkedett. Nem nagyon beszéltünk azután, hogy lefolytattuk azt a kis eszmecserét a fájdalmairól. Olyan ökör vagyok, de komolyan. Minek kellett egyáltalán utána mennem, vagy vallatnom. Semmi közöm ehhez a lányhoz mégis aggódom érte és zavar, ha nem tudom, mi van vele, ha begubózik és eltaszít magától.

Tudom, hogy az a kis beszélgetés kiborította egy kicsit ezért nem is erőltettem a csevegést, nem akartam felzaklatni. Most nyugodtnak tűnt és ez kell is ahhoz, hogy jól menjen a későbbiekben. Úgy döntöttem az a legegyszerűbb, ha hozzám megyünk, ott aztán senki nem zavar minket. Mikor leparkoltam a felhajtón és kikapcsoltam a biztonsági övemet rá néztem.

- Hol vagyunk?- kérdezte halkan.

- Itt lakom.

- De mit keresünk itt?

- Mondtam, hogy keresünk, egy nyugodt helyet ahol tudunk beszélgetni. Nos, ez a legjobb választás, itt nincsenek kíváncsi fülek és nem kell aggódnia, ha nem érzi magát biztonságban, vagy rosszul van, rögtön haza viszem, rendben? - kérdeztem mire csak nézett először, hallottam, ahogy gyorsabban veszi a levegőt és kicsit idegesnek is tűnt. Nyelt egy nagyot majd nyakát dörzsölgette, de végül szemembe nézett. Úgy nézett rám, mint aki keres valamit. Nem tudtam eldönteni, hogy mi után kutat, mert egyszerre volt gyanakvó és reményteli a tekintete.

- Rendben – bólintott majd kikapcsolta az övét.

A ház felé sétálva, félve mérte fel az épületet. Szinte láttam rajta, ahogy elképzeli, amint éppen fojtogatom, majd feldarabolom. megakartam előzni a katasztrófát, mielőtt kinyitottam volna az ajtót ránéztem.

- Grace, bízik bennem?- értem hátához.

- Igen- suttogta, ami azért nem győzött meg száz százalékosan, de azt gondoltam, hogy nagyon próbálkozik, hogy bízzon..

- Akkor jó – mondtam mintha belenyugodtam volna, de tudtam, hogy egy rossz mozdulat és minden borul. Az ajtót kinyitva előre engedtem.

- Ez a maga háza?

- Csak bérlem, még nem igazán találtam meg a helyem, nem tudom hol képzelem el az életemet - vettem le a dzsekimet majd kibújtam a cipőmből.

- Ezt hogy érti? - kérdezte mire lesegítettem a dzsekit róla.

- Az elmúlt 5 évben ez a harmadik hely ahol élek és tanítok.

- És miért?

- Mindig hiányzott valami, vagy talán valaki, aki ott tart, akiért érdemes maradni.

- Nincs barátnője?

- Nincs, elég rég volt normális kapcsolatom, vagy egyáltalán bármilyen kapcsolatom. Kicsit bonyolult személyiség vagyok.

- Mi miatt?- tette le a táskáját a komódra és levette cipőjét. Tetszett, hogy ennyit kérdez.

- A tökéletest keresem, az igazit. Talán megrögzötten.

- Ahhoz, hogy megtalálja az igazit, nem kellene próbálkozni? Mármint honnan tudja ki az igazi?

- Az anyám szerint ezt éreznem kell.

- Mármint úgy rögtön? Ránéz egy nőre és érzi, hogy ő az, akit keres? Úgy értem, nem kell ehhez tudnia róla valamit? Elmenni vacsorázni, beszélgetni, ismerkedni, ami alatt kiderül, hogy legalább hasonlóak-e az elképzeléseik az életről?