Alter Ego - Hozzám tartozol [Stiles Stilinski FF]

Három

Babette a drogom. Nem az a fajta drog amelyiktől nevetgélni kezdesz és jól érzed magad, futkozol fel alá, ölelgetsz mindenkit és szeretleket hajtogatsz mindenkinek majd a végén egyszerűen csak kényelmesen elterülsz a csillagos ég alatt és még az alattad lévő hangyaboly sem zavar meg abban hogy fél napig békésen szundikálj.

De nem ám.

Babette az a drog amelyiktől rémeket látsz és szörnyű halucinációid támadnak, meg bűnös vágyaid és paranoiddá válsz, arról nem is beszélve hogy a halomnyi rémálmod után úgy kelsz fel izzadtan és mocskosan és sebhelyesen egy sikátorban, hogy még mindig rá vágysz.

Csak rá.

Babette.

Ő ilyen.

Lehet ez kissé ilyesztő volt ahogy jellemeztem őt, de átéltem ezt, mikor elmentek. Persze nem szó szerint. Vagyis nem mindig. De minden reggel gondoltam rá. Egy ideig, aztán lassan megszoktam hogy elment. Persze biztos azon gondolkoztok, hogy mi a franc hiányzott annyira ha el sem bírt viselni engem. Igazából nem mindig vokt annyira ellenszenves, néha egész kedves volt, bár még akkor is próbált úgy tenni mintha annyira utált volna.

Lehet éppen annyira tetszettem neki mint amennyire ő nekem.

Álmodozni lehet Stiles.. meg amugy is.. mit érnek egy taknyos kislány érzései? Már amúgy is mindegy. Ennél jobban nem is utálhatna.

-Hé, Nyuszifül! - felkaptam a fejem, mivel nyilvánvalóan nekem szólt a megszólítás, habár az ég világon fogalmam nem volt róla, hogy az utóbbi 20 percben vajon mi a fenéről dumált a barátnőm.

-Um.. igen? - kérdezek óvatosan, már készülve a taslira amit egyébként jogosan kaptam volna. Nem szabadna B-re gondolnom.. főleg nem akkor ha vele vagyok..

-Jól érzed magad? - kérdezi halkan és egy gyengéd puszit nyom az arcomra. Majd mégegyet. Aztán a nyakamra is.

És a bűntudat csak bugyog és bugyog, és egyre több van belőle és legszivesebben már magamat verném meg. Miért pont most kell ilyen kedvesnek lennie, és aranyosnak? Mikor más lány fenekére gondolok, és a haja illatára ami betöltötte a Jeep utasterét, meg az elcsépelt mosolyára amelyet annyira próbált elrejteni előlem...

-Sajnálom.. kicsit.. émelygek.. uhm, furcsa gondolataim vannak és.. uhm.. kicsit szét vagyok esve.. - dadogok össze-vissza mint egy hülye és a szívem a torkomban dobog... meg fogja érezni, hogy gáz van.. valószínüleg már a szagomból tudja... úristen de hülye vagyok..

Óriási szemekkel bámul rám, nagyokat pislog. Sokáig vizslat némán mire az ajkára harap, hogy leplezze ahogy elhúzza azt..

Kétségbeesetten csókolom meg, és próbálom más irányba terelni a beszélgetést. Főleg abba az irányba, hogy ne beszélgessünk.

Az kell most nekem.

Semmi beszélgetés.

Szerencsére neki sincs ellenére a dolog, sőt elég jól belejött a dologba és már a nadrágomnál matatott mikor (nem tudom hogy szerencsémre, vagy nem szerencsémre) apám ránk nyitotta az ajtót.

Malia csalódottan sóhajtott.

Apám pedig elég közel állt ahhoz hogy elfintorodjon.

-Stiles, Babette van itt.

-Az meg ki a faszom?

Rohadt.

Életbe.