[szavak száma: 4882]
Minato kerületében kora reggel nem csak a metró járt. Tokió egyik legforgalmasabb városnegyede szinte sohasem pihent, és ez 2005. július huszonnyolcadikán sem volt másképp. Teherautók, személygépkocsik, biciklisek és egyszerű járókelők borították be lépésről lépésre a betont, hogy dolgozni menjenek, vagy csak betérjenek egy kávéra. A negyed különlegessége az lehetett volna, hogy a maximum két-három emeletes lakóházak úgy megfértek a felhőkarcolók mellett, mint a könyvek a könyvespolcon egymás mellett, viszont ez egész Tokióra jellemző volt. Valahol az utcák között egy motor adott olyan hangos gázt, ami még három utcával arrébb is elhallatszott —biztos, hogy túllépte a sebességkorlátozást, és valami kis suhanc volt. Mégis mi dolga volt ilyen korán? Csak nem menekült a nagyobbak elől? A motor hangja mocorgásra késztette azt a lányt, aki már jóval azelőtt ébren volt, mielőtt még akármi dolga lett volna
A kommuna belső kertjének fája alatt egy kiscica játszott a madarakkal. Néha egészen távol szaladt a fától, máskor pedig szinte mókusként mászott fel oda, csakhogy apró, éles karmaival próbálja megtámadni a verebeket. A macskák egyébként visszatérő vendégei voltak a lakóháznak, alkalmanként még ételt is adtak neki a kicsik annak ellenére, hogy ez meg volt tiltva —senki nem akarta, hogy a negyed összes macskája ide járjon enni és piszkítani.
Persze ezt a kis játékot még senki sem láthatta, mert az épületben mindenki vagy csendben volt, vagy még az igazak álmát aludta —pár kivételével. Nem volt olyan hatalmas ház ez, harminc lakással három emeleten még kicsinek is tűnhetett, de teljesen ideális volt azoknak, akik odabent laktak. Ugyanis azok, akik idejöttek, mind nyomós okból voltak itt: árvák, akiknek volt testvére, de nem akarták, hogy a gyámügy elszakítsa őket egymástól, nők, akik bántalmazó kapcsolatból menekültek ide, gyerekeikkel, vagy őket hátrahagyva —nem lehetett őket hibáztatni—, diákok, akik elbírták a titkokat az első szinten, egy rakás másik értelmes, valamire való jött-ment, az alsó szinten pedig mindenféle átutazó, aki két naptól másfél évig lakhatott idebent. És idebent lakott Mitsuko Mori, a második szinten, a tizennégyes szobában, az ágyában fekve, egy képregényt olvasva.
A motor hangjára felkapta a fejét, felkelt az ágyából, az ajtó felé ment, elsétálva a falra ragasztott David Bowie-poszter mellett, az alá odarakott, alacsony szekrényről felvette a tegnap hevenyében odadobott CD-t, majd az alvóspólójával megtörölgetve azt, kinyitva az ajtót, kiment a nappaliba. Megvakarta a nyakát, majd a székre dobott kabátból megállapította, hogy Saeko, a nagynénje és keresztanyja egyben még nem ment el itthonról -a munkába úgyis csak reggel fél hétkor kellett felkelnie, addig Mitsuko összeüt neki egy kis reggelit. Berakta a CD-t a lejátszóba, majd alacsony hangerőre tekerte, nagyon nem is bánta, mert az olcsó másolatok sosem szóltak olyan jól hónapok múlva, mint az igaziak. Attól még jól esett egy kicsit a The Doors-t hallgatni, annak ellenére, hogy szinte nem is tudott angolul. A tévét is bekapcsolta, a híradóra állította, miközben tojást és olajat vett elő.
—A tegnapi éjjel békésen telt Minato negyedben, a környező városnegyedekben sem történt semmi említésre méltó. A múlt héten az Ueno Állatkertben született elefántbébi a Shizuo nevet kapta, ezzel utalva a...
Egy kis só kéne még bele. Mitsuko a székre állva levette a sót a szekrényről, majd újra töltötte a sószórót. Mindössze százötven centivel kicsit nehéz volt, főleg, hogy a japán fiatalok, főleg a fiúk sokkal magasabbak voltak, mint ötven évvel ezelőtt —ezt a nélkülözhetetlen információt a nagyanyja mondta el neki, ahogy egy pillangót hímzett Mitsuko egyik szakadt nadrágjára. "Értem én, hogy Fekete Mamba meg minden, de nem szabad olyan cuccokban járnod, mint egy útszéli suhanc!" —Mitsuko elmosolyodott ezen az emléken, és arra gondolt, milyen virágot vegyen a nagyanyjának, ha legközelebb meglátogatja. A nagyanyja férje vezette a Fekete Mambát közel húsz évig, miután meghalt egy bandaháborúban, ő vette át a vezetést, ezzel matriarchálissá változtatva a Fekete Mamba társadalmát. Eleinte elég sok embert zavart ez, de előtte is volt példa arra, hogy nő vezette a bandát —gyereke pedig csak ezután született, kilenc hónappal, ő volt Mitsuko anyja, Hina Masamichi. Ezután született Fuyumi és Saeko, így Mitsuko és Saeko között csak tíz év korkülönbség volt, és ameddig Mitsuko anyja teljesen kivonta magát a banda életéből, addig Fuyumi a férjével élt, ameddig az el nem hagyta őt, ezután egyedül nevelte a fiát, aki két évvel előbb született, mint Mitsuko —Saeko pedig gondoskodott idősebb nővére lányáról.
A tojás buggyant egyet, amikor a másik hálószoba ajtaja kinyitódott. Mitsuko arra sem nézett; gondola, hogy Saeko az.
—Jó reggelt, kis pillangó. Hogy aludtál?
—Egész tűrhetően, és te?
—Nagyon zúgott a fejem, szerinte túl sokat ittam. Legközelebb megpróbálok kevesebbet -fogta a fejét, ahogy levette a gyógyszert a mikró tetejéről. A hűtőre egy listaszerű naptár volt ráragasztva, miután Saeko az összes hűtőmágnest kidobott, amit az exe adott nekik. Mitsuko tudta, hogy Saeko majd akkor hagyja abba az ivást, ha az ő anyja visszatér Japánba.
—Tessék, itt a tojás —rakta le elé az asztalra, majd megcsókolta Saeko fekete haját. A karján egy csomó, apró tetoválás volt, a körmei pedig hosszúak és vörösek voltak —Saeko tetováló művész volt, és ez kapóra jött akkor, amikor mindenféle pletykákat összehallott egész Tokióból annak ellenére, hogy páran csak sejtették, hogy ő is a Fekete Mamba tagja.
—Te nem eszel?
—Nem vagyok éhes! —kiáltotta, ám mielőtt még kimehetett volna, Saeko felhangosította a tévét.
—Maradj itt, Mitsu —vakkantotta, mire mind a ketten a képernyőre meredtek. A képeken a tetthely volt látható, egy bordélyház, neonos, világító fény-feliratokkal és vörös bársony garnitúrával, amit mutatott a kamera. A bárpult mögött fekvő férfit kikockázták, viszont úgy tűnt, brutálisan meggyilkolták, és ez a berendezéssel sem volt másképp: összetört üvegek és szétrombolt szekrények keresztezték a folyosót.
—Chou-negyedben a rendőrség járókelők felhívására hajnali kettőkor egy szétrombolt szerelem hotelt találtak. Az elkövetőket nem sikerült eddig elkapni, de a tokiói rendőrség később utánajárt, és mint kiderült, a szerelem hotelben nő-és gyermekprostitúció zajlott. A tíz meggyilkolt bűnöző egy nagyobb szervezet tagjai lehettek, ám egyelőre ezzel sikerült megszabadítani Chuót a fekete ember-kereskedelemtől, így jelen esetben, rendőri befolyás nélkül ezt is haladásnak kell tekintenünk.
Saeko lehalkította a tévét, Mitsuko pedig elégedett mosollyal összefonta a karjait.
—Akkor ezek szerint Lanáék sikerrel jártak.
—Mikor nem? —Saeko az utolsó falat tojást is a szájába vette, aztán visszavitte a tányért a mosogatóba. —Elmosod, légyszi?
—Persze, a hajadat ne fonjam be?
—Ahhoz túl rövid, butus —kacsintott Saeko, majd egy nagyobb inget a hátára dobva, bevett egy rágót és a kezébe vette a táskáját. —Zárd be az ajtót, ha elmész, és ne felejtsd el a megbeszélést este kilenckor!
—Mégis hogy felejthetném el? Én hívtam össze! —kiabált vissza Mitsuko kissé nyaggatottan, de már csak az ajtócsapódást kapta válasznak. Kinyitotta az ablakokat, elmosogatott, aztán felporszívózott egy kicsit, végül felöltözött, hogy elmenjen megvenni a képregénye és a kedvenc mangája legújabb részét. Azon gondolkodott, amit a tévében látott. A Fekete Mamba sikerrel járt, megint! Mint mindig.
A Fekete Mamba a kezdetektől fogva az ő családja tulajdonában volt, már az ötvenes években megalakult, az ükapja és az ő akkori, középiskolás haverjai alapították, de akkor még nem is gondolhattak bele, hogy ennyire kinövi magát a szervezet —Tokió kikötőit is ők uralták, afféle helytartóként mozogtak a három negyedben, amiket még annak idején elfoglaltak. A Fekete Mamba alapesetben minimum 500 tagot számlált, de ez csak Tokióban, vidéken is volt pár csapatuk elszórva, ők viszont csak a féléves találkozókra utaztak fel. A tagjaik többnyire fiatalok voltak, nemrégiben történt egy kisebb vérfrissítés, miután az öregebbek már nem bírták a terhelést. A fiúk mellett lányokat is felvettek, olyanokat, akik tényleg kemények és szívósak voltak —Mitsuko a szíve mélyén sajnálta, amikor egy-egy finomabb lányt el kellett küldenie, de ellenérték fejében felajánlotta, hogy elintézi, amit a lány akart. Egyszerűen nem bírta volna, ha látja őket megsérülni vagy meghalni, éppen ezért vezette be azt a szabályt a felvételnél, hogy ha a "felvételiző" térdre tudta kényszeríteni az egyik osztagvezetőt, akkor bevették, és megkapta a bőrkabátot, amin a banda jelképe is volt.
Ez a jelkép már ötven éve emlékeztette az embereket arra, hogy kik is az igazi urai Tokió három negyedének, de még ott is nagy tiszteletnek örvendtek, ahol nem volt megvetve a lábuk, mint például Shinjuku-ban... vagy Shibuyában. Mitsuko szíve a torkába szorult; vajon emlékeznek még ők arra, amire ő is, ami három éve történt? Azóta annyi minden történt,mintha nem is három, hanem minimum harminc év telt volna el.
Mitsuko csipkés ruhát és a banda-kabátját vette fel —senki nem tudta pontosan, hogy ki a Fekete mamba vezetője, és amilyen impozáns volt kívülről a rendszerük, mindenki azt feltételezte, hogy egy férfi, vagy legalább egy srác irányítja. Mitsukót segítették ugyan, de a lényegi döntéseket ő maga hozta meg, tizenöt évesen nyilván nem tudott mindenről, ami a Fekete bakancsot vett fel és zoknit, ami csak a cipő szárán nyúlt túl —most az egyszer nem voltak hegei és zúzódásai a hétvégi verekedésből, amibe bele keveredett, így a térdig érő fekete zoknikat hanyagolhatta. Egyébként is elég gyorsan felmelegedett az idő, főleg Minatóban, a betondzsungelben.
[...]
—Ano, Mitsuko, te vagy az?
Mitsuko oldalra pillantott, ahogy guggolva kereste ki a Naruto régebbi, elérhető számait, és az újat, amit úgy kapkodtak el, mint a cukrot. Fekete, lakkozott bőrtáskáját a vállára véve elmosolyodott, ahogy látta az este hőseit —pontosabban csak az egyiküket, Lanát. Wolf cut-szerű barna haja volt, nagy, fekete pulóvert és kockás szoknyát hordott. Lana —igazi nevén Natsuo Mutsumi— meghajolt Mitsuko előtt.
—Örülök, hogy összefutottunk, Mori-sama!
Mitsuko csak legyintett, és közel húzta magához Lanát —muszáj volt tudnia a részleteket ahhoz, hogy ne jöjjenek vissza abba a hotelbe az emberkereskedők. Majd megkéri az egyik ügyintézőjüket, hogy ajánlja vissza az önkormányzatnak a hotel megmaradt részét a helyszínelés és tisztogatás után.
—Hagyd a felesleges formaságokat, egy pillanat és fizetek, utána mindent mondj el!
Mitsuko félretolta a nyelvével a nyalókát a szájában, hogy ne a tologatásával legyen elfoglalva. A zacskót az újsággal és a mangákkal a táskájába tömködte.
—Nos, akkor minden rendben ment?
-Persze, minden úgy, ahogy mondtad. Odamentünk hajnali egykor, bejelentkeztünk, és akkor elrejtettük a fegyvereket, egy óra múlva Risa kiment ribancos cuccokban, hogy hallott erről-arról, és szeretne jelentkezni. A kezében volt a kamerája, mint valami turistának arra az esetre, ha képek kellettek volna, de persze én ott álltam a lépcsőházban, ha valami baj lett volna. Utána, amikor a csávók beleegyeztek, intettek Risának, hogy menjen utánuk, és akkor ő jelt adott. Én odamentem és leütöttem az egyiküket, de a másikat muszáj volt eltenni láb alól, mert sokkal nagyobb darab volt. Arról viszont nem tudtunk, hogy vannak vagy még nyolcan az épületben, szóval hívtunk még pár embert a kerületből, és lenyomtuk őket. Összekötöztük őket meg minden, aztán Kiyoko telefonjáról intéztünk egy hívást. Utána mind hazamentünk.
—Nem sérült meg senki?
—Risának elég durván megcsavarták a csuklóját, de szereztünk rá egy kis mirelit borsót hazafelé az úton.
—Úgy örülök, hogy nem lett belőle több baj! —sóhajtotta, majd megsimogatta Lana karját. —A ma esti gyűlésen szó lesz erről is, de több ilyen esetről nem tudunk.
—Akkor ehetünk ráment? Este, tudod, te, Shizuko, Risa és én!
Mitsuko elmosolyodott. Már vagy egy hónapja nem mentek ki együtt zabálni egy finomat, Mitsukónak sokat kellett dolgoznia az iskola mellett, és tanulnia is kellett, ha nem akart lezülleni. A bandába tartozás nem jelentett egyet azzal, hogy onnantól elengedhette magát, arra is gondolnia kellett, hogy mi lesz, ha majd meghívják az első fogadására —az alapműveltséget mindenhol megbecsülik, és nem késekkel fogja kivívni a Fekete Mamba nemzetközi tiszteletét.
—Persze, menjünk! De csak a megbeszélés után, Saeko ki fog nyírni, ha elhalasztjuk megint.
—Jut eszembe, hogy van az öreged?
—Ezt ki ne mondd előtte! Most szakított, és tudod, hogy még csak huszonöt éves! —szólt vissza Mitsuko, majd felhúzta barátnőjét a járdára, mielőtt egy motoros, zselés hajú srác, és az utána elhúzó bandája majdnem elütötte.
—Vigyázz már, hogy merre mész, ribanc! —üvöltötte az egyikük, mire Lana még bemutatott nekik, de azt már alig láthatták, maximum a szemük sarkából.
—Tenned kéne valamit mégis, elszaporodtak a faszfejek a negyedben -dünnyögte Lana, mire Mitsuko felkacagott.
—Hát igen, ha tudták volna, kivel állnak szemben...
—De hiszen rajtad a bandás kabátod van!
—Lehet, hogy csak túl gyorsan mentek. Vagy csak megbuggyant az agyuk a sok hajlakktól, tudod, a globális felmelegedés húsz év múlva meg fog minket ölni.
—Túl okosnak tűnnél köztünk, ha hirtelen erről kezdenél beszélni. De nekem tetszik -felelte Mitsuko. Lana még nála is jobb tanuló volt, mindig segítettek egymásnak, amióta csak egy osztályba jártak. Később Lana pépesre vert három felsőbb évest, amikor azok elvették és dobálták a táskáját, onnantól pedig nem volt kérdés, hogy bérelt helye volt a Fekete Mambában.
—Oké, akkor majd igyekszem nem kitűnni. Csak tudod, néha elgondolkozom, hogy mi lenne, ha csak úgy az égbe kiáltanád, vagy az utcán elkezdenéd hirdetni, hogy te vagy a Fekete Mamba feje. Az olyan menő lenne, képzeld csak el! Mindenki meghajolna előtted az utcán, és ingyen kapnád a ráment!
—Az jó lenne, igaz... —az ingyen kaja már csak ingyen kaja, és lehetett valaki akármilyen bandavezér, legyen lány vagy fiú, nem utasította volna vissza a világért sem az ajánlatot. Mitsuko végighúzta az ajkain a nyalókát, mint egy ajakbalzsamot, aztán visszadugta a szájába, és tovább játszott vele. —...de muszáj titokzatosnak maradnom, ez amolyan családi hagyomány. Különben is, ki hinne pont nekem? Még annak a srácnak is előbb hinnének, ott, ni! —mutatott az egyik csupaizom gyerekre, aki nem lehetett sokkal idősebb náluk. Szőke, oldalt felnyírt haja volt, középen lenyírt szemöldökkel, a szája pedig a szélén fel volt sértve, hosszú hegben ért le majdnem az álláig.
—Hé, kislány, mégis mit bámulsz? —hörgött rá, akik pedig vele álltak, összeröhögtek. Mitsukónak volt szerencséje megpillantani a kabátjukon lévő feliratot, és hevesen dobogni kezdett a szíve: Tokyo Manji Gang, vagyis egy szvasztika (vagy horogkereszt), arannyal felhímzve a fekete kabátra. Mitsuko elhessegette a gondolatot, hogy a ma éjjel különleges lesz, a Toman-os srácok amúgy is elég gyakran jöttek be Minatóba —és az, akivel ő igazán találkozna, úgysem lesz közöttük sosem.
—Hagyd már őket, Pah-chin, ezek Fekete Mambás csajok!
Mitsuko összenézett Lanával, és összevigyorogtak —a kabát és a banda tekintélye megtette a hatását.
—Látod őket, Mitsuko? És hallottam is?
—Igen, igen! Ezek szerint jó ötlet volt beinvitálni lányokat is, a Fekete Mamba mostantól hisz az egyenrangúságban —tette hozzá, majd kidobta a nyalóka pálcikáját.
—Nem aggódsz, hogy nagyon elbánnának a négyes és ötös osztaggal, ha bunyóra kerülne sor?
Mitsuko tudta, hogy Lana mire céloz —a négyes és ötös osztag tele volt lányokkal annak ellenére, hogy próbálták úgy szétosztani az embereket, amilyen vegyesen csak lehetett. Nagyon meglepődtek, amikor látták, mennyi csaj akar jelentkezni, és bár eleinte Mitsuko és a vezetőkar elég bizonytalanok voltak a döntést illetően, nem bánták meg.
—Nem, egy cseppet sem. Mindenki nagyon elszánt, és csak úgy senki nem kezdeményezne harcot a másik kerületében.
—Ja, szerintem sem. Csak kicsit aggódni szoktam, de te mindig megnyugtatsz, Mitsu-chan!
Mitsuko elmosolyodott, ahogy az ő lakásuk felé vették az irányt —hiszen az a jó vezetők dolga, hogy megnyugtassák az őket követőket, nem?
[...]
Lana az ő ágyán feküdt és az ő újonnan vett Narutóját olvasta, amíg a Fekete Mamba vezetője a tükre előtt vette le a csipkés ruhát, hogy a helyére egy fehér rövid, garbós felsőt és fekete bő nadrágot vett fel, a csizmát pedig tornacipőre cserélte. Szemben a Toman-nal és a Moebius-szal, a Fekete Mambának csak a kabátja volt az egységes, az viszont sokkal jobban látható volt, mint a másik kettő bandáé.
—Meddig fogsz még készülni, Mitsu-chan? Saeko megver, ha késel, te vagy a Fekete Mamba vezetője! —ecsetelte, miközben a lábait lóbálta. Lana tíz centivel magasabb volt, mint Mitsuko, de ez éppen kapóra jött, ha Mitsuko látni akart valamit, amihez 155 centi túl alacsony volt.
—Mindjárt kész vagyok, nyugi már! -szólta, ahogy látta, hogy Saeko hívja.
—Szia, Saeko! Miújság?
—Gyűlnek az emberek, ugye nem késel el?
—Nem, dehogyis! Már Lana is megsürgetett.
—Lana is ott van? Mondd meg neki, hogy puszilom!
—Jó, átadom, jó tudni, hogy őt sokkal jobban szereted, mint engem.
—Mi, miről van szó? -gördült a hasára a hátáról a barátnője, mire ő csak annyit tátogott neki, hogy "Saeko puszil téged" —Lana visszadobott egy puszit, mire Mitsuko úgy tett, mintha elkapná magának, de aztán gyorsan Saeko szavába vágott.
—Lana is puszil téged.
—Még jó, hogy ezt a létfontosságú információt aközben mondtad el, miközben arról tájékoztattalak, hogy füleseket kaptunk.
—Komoly? Mégis miről?
—Majd elmondom ott, nem telefontéma -zárta le a témát.
—Kösz, most csak felizgattál, legalább tudom, mit és hogy csináltál a pasikkal Shibuyában.
—Az a múltam egy része, és a múltamat még te sem teregetheted ki, senkinek! -Saeko hangja szinte démoni volt, de elég vicces lehetett, ahogy az apró ebédlőből osztotta az észt, ami a törzshelyük mellett volt.
—Oké, majd figyelmeztess, ha érdekel. Na még ki kell sminkelnem magam, nem állhatok bányarémként a bandám elé!
—Még csak tizenöt vagy, minek akarod kivakolni a fejed? Úgy fogsz kinézni harmincéves korodra, mind valami ötvenéves, aki húsznak akar látszani.
—Szerinted megérem a harmincéves kort?
Kisebb csend következett, de Mitsuko nem tudta hogy azért, mert a bandavezérek élettartama tényleg rövid volt, és csak féltette a keresztlányát, vagy csak azért, mert fizetett.
—Inkább azt érd meg, hogy ideérsz! Siess!
—Megyek már!
Mitsuko kinyomta a telefont, majd Lanának dobta, aki a táskájába tette.
—Tépjünk!
Busszal csak négy megálló volt az út a törzshely felé, ami egy elhagyott játékteremben volt —mielőtt ők oda költöztették volna a Fekete Mamba találkozó-helyét, olyan durva házi bulikat tartottak odabent, hogy a hatóságiak beszögelték az ajtót, emiatt pedig csak a betört ablakokon keresztül tudtak ki-be járkálni a tagok. Mitsuko félrerúgott két szilánkot, ahogy bemászott Lana után, a tagok észrevették, és úgy hajoltak meg előtte, mintha maga a császár jelent volna meg előttük.
—Osztag, vigyázz! —az osztagvezetők és a mögöttük és általuk vezetett többi ember is meghajolt, amerre Mitsuko ment. Mindig beleborzongott abba, ahogy olyan emberek engedelmeskedtek neki, akikkel még szinte egy szót sem váltott életében. Mindenki megvárta, ameddig a lány Lana kíséretében az idők alatt kialakított színpadra lépett. Saeko és Lana a színpad mellé álltak, Mitsuko pedig kihúzta a zsebéből a kezeit. Megköszörülte a torkát, mire mindenki felegyenesedett, a terem akusztikájának köszönhetően még a hátsó sorban is lehetett hallani azt, amit mondott.
—Köszönöm a figyelmet, és azt, hogy mindenki el tudott jönni. Fárasztó időszakon vagyunk túl, egy kész küldetésen, amit a tegnapi, Chou-negyedben elvégzett szállodai tisztogatás koronázott meg, ezzel kiszorítottuk abból a negyedből az emberekkel szemben elkövetett bűnözést!
Mindenki tapsolni és fütyülni kezdett a szavaira.
—Király vagy, Mori-sama!
—A Fekete Mamba megállíthatatlan, még a rendőrségnél is hatékonyabb!
—A rendőrség semmit nem csinál, mindig mi intézkedünk helyettük!
Mitsuko tovább folytatta, ahogy elhaltak a hangok.
—Jelenleg senki nem indított felénk támadást, és minket sem hívott segítségül senki, akinek konfliktusa van egy másik bandával. És ennek talán meg is van az oka abból a szempontból, hogy kémeink információkhoz jutottak. Megkérném Saeko-t, a Kettes Számút, hogy mondja el ezeket a híreket.
Ezzel félreállt, és hagyta, hogy a keresztanyja végre neki is a tudtára adja azt, amit hallott. Saeko volt a hírszerzés feje, a Mitsuko előtti generációban is elég sokat tevékenykedett, akkor még csak helyettesként. Saeko megropogtatta az ujjait, aztán hátradobta a haját.
—Lényegretörő leszek, ezért csak kimondom: a Toman és a Moebius háborút hirdetett egymás ellen.
Erre a hírre még Mitsuko szája is szétnyílt pár pillanatra, ám csak az összecsukás után kezdett el töprengeni: mégis mi lehet ennek az oka? És ezt a feljebbvalójuk is jóvá hagyta?
—Ennyi, Saeko?
—Igen. Több hírem nincs -ezzel hátralépett, mindenki izgatott suttogásba kezdett. Mitsuko megragadta a keresztanyja karját, és maga felé fordította.
—Ez most komoly? Tényleg?
—Tegnap az egyik hírszerző látta, ahogy megvernek egy férfit, meg a barátnőjét. A csajt meg is erőszakolták, most a kórházban van, a csávót is szinte eszméletlenül hagyták ott. Csak akkor látta a kabátot, amikor közelebb ment, és a Toman másik tagja azt mondta, bosszút áll a barátjáért, meg a nőért. Szerintem ezek elég nyilvánvaló jelek.
Mitsuko addig bírta tiszta fejjel hallgatni, ameddig szóba nem került a csaj, és a kórház. Mégis mi a faszt képzelnek, a lányt hagyják ki ebből! Minden férfit utált, aki nőket bántott, és a Fekete Mambában is súlyos következményei voltak annak, ha valaki kezelt emelt egy olyanra, akivel semmi dolga nem volt. A Fekete Mamba csak akkor avatkozott bele valamibe, ha abból haszna volt, vagy ha valami nyomós oka volt rá, és bár az emberkeskedelemből nem járt nekik pénz, igyekeztek megakadályozni, ha már a rendőrség erre nem volt képes.
—Mégis mit képzelnek ezek, Saeko? Azért az ártatlan lányért muszáj bosszút állnunk!
—Szerintem ez még nem ok arra, hogy nekik ugorj, Mitsuko. Tudom, hogy mennyire felhúz ez, de nem éri meg annyira, hogy emiatt a Fekete Mamba is belefolyjon.
—Nem éri meg? Mikor lesz a következő megbeszélése a Toman-nak? És a Moebius-nak? Mindegy is, ha bármelyikük is megjelenik a színen, akkor a Toman mellé állunk.
—Mégis mi miatt? Ki miatt?
—Mégis ki miatt? Hát a csaj miatt!
—Nem, én máshogy értettem. Ő miatta?
A fiatal lány megrázta a fejét. Most nem akarta, hogy az érzelmei elhomályosítsák a gondolatait. Már így is túl sokat gondolt a gyerekkori barátjaira, főleg egyre —egyre, akinek most a többiekkel egyetemben elég nagy veszélyben foroghatott az élete.
—Dehogyis... már vagy három éve nem is láttuk egymást. Most kisebb gondom is nagyobb annál, hogy még mindig ő a vezérük, vagy sem.
Saeko elmosolyodott, és megsimogatta a fejét.
—Örülök, hogy a saját érzéseid nem vakítanak el. Ushijima ükapád nagyon büszke lenne rád, ha tudná, milyen biztosan vezeted a Mambát.
—Hagyd már az érzelgősséget! És a hírszerzők fokozottan figyeljenek mindenre, az a jó, ha tudjuk, mi folyik a két banda között.
Mitsuko ezután visszafordult a tagok felé, akik ismét abbahagyták a sugdolózást. Páran régebben átjöttek a Moebius-ból, páran pedig kiléptek, persze miután jól megverték őket —a lány arra tippelt, hogy új vezetőjük lett, ami nem igazán tetszett mindenkinek. Ezt is át fogják beszélni a vezetői karral, hogy mire számíthatnak, ha a Moebius kegyetlenebbé válna, ezt gyorsan fel is írta a képzeletbeli listájára.
—Tudom, hogy ez eléggé meglepett titeket, és mivel a Moebius-ból kilépett pár tag, arra merünk következtetni, hogy a bandának új vezetője lett. Nem kell megijednetek, de a biztonságotok érdekében mindenkit felszólítanék arra, hogy figyeljetek, ha este egyedül mennétek haza. Nem tudjuk, a Toman-nal való harcuk után mi lesz, vagy közben mit akarnak még, de nem szeretném, ha bárkinek baja esne. Szóval, akik Shinjuku-ban laknak, azok legyenek elővigyázatosak!
—Igenis! —a tagokat jóleső melegséggel töltötte el, hogy Mitsuko így gondol rájuk, de egyszerűen muszáj volt: ötszáz ember nagyon soknak tűnt, de vigyázni is kellett a létszámra. Főleg, ha más bandákról is szó volt —sosem lehetett tudni.
—Mára nagyjából ennyi lenne. A legközelebbi találkozó előreláthatóan három nap múlva lesz, ha történne valami, mindenkit értesíteni fogunk!
—Igenis!
—Köszönöm a figyelmet. Mindenki távozhat.
Ezzel feloszlatta a gyűlést, és sóhajtott egyet. A tagok az ablakokon és a hátsó ajtón is kiszivárogtak, hogy elinduljanak a tokiói éjszakába —Lana, Risa és Shizuko mellé gyűltek. Még kavarogtak a fejében a gondolatok a rivális bandákkal kapcsolatban, és a lányra, aki teljesen ok nélkül lett olyan durván eltéve láb alól, amilyet senkinek nem kívánt volna.
—Akkor megyünk kajálni?
Végigsimított a haján, majd hagyta, hogy a frufruja visszahulljon a homlokára —talán kicsit kéne belőle vágni, már túlságosan is a szemébe lógott. Most viszont csak élvezni akarta egy kicsit az életet, elfelejtve mindent, amit ma hallott, vagy az elmúlt hetekben történt.
—Persze, menjünk! Enyém az első rendelés, ti úgyis mindig olyan sokáig választotok!
[𝐓𝐀𝐊𝐄𝐌𝐈𝐂𝐇𝐈]
Céltalanul csellengett az utcán a barátaival, miután visszatért a múltba —úgy döntött, másnap majd ráér Mikey-t kérlelni, hogy ne menjen bele a harcba, de most csak az ég és Draken tudta, hogy éppen merre jár.
—A Minatóhoz közeli klubok a legjobbak, az összes fullos csaj oda megy be!
—Ja ja, ez igaz! Sajnállak, Takemichi, ameddig te Hinával vagy, addig mi szabad prédák vagyunk! —folytatta Kazushi, miközben ráérősen megnézte az egyik képregénybolt felnőtteknek készült kirakatát. Takemichi elvörösödött a beszóláson, de az agya ezúttal nem Hinán járt, hanem egy másik lányon —a legjobb lett volna minél előbb megtalálni Mitsukót, és oda vezetni Mikey-hoz. Talán a barátai tudják ebben az idősíkban, hogy ki is az a Mitsuko Mori.
—Ano, srácok... ismertek Minatóból lányokat?
—Hát persze, de nehogy Hinata meghallja ezt! -hülyült tovább Makoto, aztán hozzátette, hogy "majd megtanulhatsz velünk együtt több vasat tartani a tűzbe". Elővette a zsebébe rejtett képet, és remélte, hogy sikerrel jár.
—Nem tudjátok véletlenül, hogy ki ő? Nem ismeritek őt?
Atsushi szemöldöke a felhőkig ugrott, a szeme pedig csészealj nagyságúra nőtt a kép láttán.
—TE HOGY SZEREZTÉL KÉPET MITSUKO MORIRÓL?
Takemichi nagyon meglepődött azon, hogy ismeri őt, a többiek is hasonlóan meg voltak rökönyödve azon, amit barátjuk kezében látnak.
—Mi, hogy-hogy ismeritek?
—Megvert egy nála kétszer nagyobb felsős srácot, mindenféle fegyver és segítség nélkül! Hogy ne ismernénk?
Ó, akkor nem amiatt híres, mert egy banda vezére... Talán így még jobb is, gondolta Takemichi.
—És nem tudjátok pontosan, hogy melyik suliba jár?
—Ümmm... nem nagyon, de Minato, az tuti. Miért érdekel annyira? Alig érnél hozzá, és tuti a kórházban kötnél ki.
—Nem verekedni akarok vele, dehogy! Csak érdekelne, hogy mi van vele...
—Ki tudja? Biztos éppen valami helyes csávóval van, mert az olyan csajok, mint ő, tuti nem áll le eggyel!
Takemichi nyelt egyet ennek gondolatára —vajon emiatt mentek szét Mikey-val? Talán megcsalt őt? Még csak tizen-pár évesek voltak, akkor lehet csak összevesztek, aztán újra összejöttek, de Mitsuko megcsalta őt, és... ez még ok is lehetett arra, hogy Mikey ne segítsen neki. A fiú viszont nem ilyennek akarta megismerni Mitsukót, a komor, mégis rejtélyes tekintetű lányt. Ha jó barátja volt Mikey-nak, biztos jó a lelke, legalább egy része.
—Azért menjünk Minato felé, a jó csajok felé! Hátha Takuya is lefűz valakit, bár a cuki srácokért nem sok kemény csaj van oda!
—Dehogy is, azok vannak oda csak értük igazán! Sőt, fogadok, hogy a domináns csajok az ágyban is jobbak.
—Nem csak idősebb nők azok? Akiknek van tapasztaluk.
—Dehogyis! A domináns csajoknak a vérükben van.
Takemichi lázasan nézegetett jobbra-balra a tömegben, hátha a szerencse mellé szegődik, és rátalál Mitsukóra —az is elég lett volna, ha csak látja, akkor másnap vissza tudott menni arra a helyre, hogy megkérdezze, merre látták őt.
—Szerintetek ez a Mitsuko csaj is domináns?
—Le merném fogadni! Ahogy a lábai közé szorította Takuma fejét, én is szívesen lettem volna a helyében! Persze, csak ha éppen nem azon van, hogy éppen kinyírjon.
—Hát engem máshol kinyírhatna azokkal a gyilkos...
Az időutazó bár érdeklődve hallgatta a tippelgetést a csajról, szívesen megnézte volna a reakciójukat, ha elhintette volna, hogy a Toman vezetőjének barátnőjéről beszélnek —illetve, egyik legjobb barátjáról, mert Naotóval csak annyit állapítottak meg, hogy gyerekkorukban is jól ismerték egymást. Próbált máshol puhatolózni.
—Minatóban van valamilyen banda?
—Persze, a Fekete Mamba! Te sosem figyelsz, Takemichi?
A fiú szeme felcsillant. Tudta is, mi a következő kérdése.
—És nekik van egyenruhájuk?
—Csak egy kabátjuk, de az nagyon menő! Ha valakin rajta van az a kabát, akkor azt nagyon komolyan kell venni. Mondjuk, a Mambások nem támadnak rá ok nélkül másokra, csak néhány eszelős és fanatikus, de ez másokkal sincs másképp.
Atsushi szavaira mintegy varázsütésre előttük sorolt egy magasabb srác, vörös, vállig érő hajjal, és éppen a Fekete Mamba önmagába harapó kígyóját látta maga előtt, körülötte pedig valószínűleg az alapító tagok nevei voltak hímezve. Fekete elegáns, impozáns betűkkel a banda neve, angolul és katakanákkal —kicsit tátva maradt a szája, ez még a Toman-osok kabátjánál is egy szemernyit menőbbnek tűnt. A srác mellett egy másik sétált, aki bár alacsonyabb volt nála, felnyírt, vörös hajat viselt, a kabátja válla pedig szegecsekkel volt kirakva. Neki egy vállig érő, fekete hajú lányt kell keresnie porcelán bőrrel és egy-két szőke melírral, ugyanezzel a kabáttal. Minato hatalmas volt, és lehet nem is ide ment be este mulatni, hanem Chiyodába vagy Chuóba —vagy lehet nem is volt egy bulizós típus, és soha nem találja meg.
Mintegy varázsütésre, átvágtak egy parkon, és a kajás standok mellett egy csapat Fekete Mamba-kabátos lányt vélt felfedezni, ahogy a padokon ültek, mellettük már senki nem mert helyet foglalni annak ellenére, hogy csak négy helyet foglaltak el. Lelassított, hogy jobban szemügyre vegye őket: barna haj, két oldalra fésült, hullámos frufru, amiben pár neon színű csat volt, kerekded arccal, a fülek tele fülbevalókkal... váll alá érő, szürke haj, kék szemek, szeplők az arcon, éles szemöldökök... kiszőkített, hosszú haj, két magas copf többször is összefogva hajgumikkal, septum az orrban... nem, ők nem azok. Az utolsó lányra nézett, és ekkor úgy érezte, a szíve kihagy egy ütemet. Fekete, vállig érő haj szőke tincsekkel a frufruban, borostyán róka-szemek, halvány tűzfolt az arc szélén...
Mitsuko Mori alig pár méterre ült mellette, elmélyült arccal kevergetve a rámenét, ahogy a barátnői egymást szórakoztatták.
Egy ilyen alkalmat nem szalaszthat el!
—Bocsi, srácok... nekem most oda kell mennem —bökdöste meg Takumát, és választ sem várva, átvágott a tömegen. Nem tudott a következményekkel törődni, csak az hajtotta, hogy minél előbb beszélni tudjon a lánnyal. Eléggé izgult, hogy mi lesz a reakciója, de maximum elhajtja, ha nem bírja. Az asztala mellé állt —eleinte csak a szőke hajú barátnője vette észre, aki kíváncsian méregette őt, Mitsuko éppen az ezüst hajú csajjal viccelődött valamin. Takemichi megköszörülte a torkát.
—Tudnánk beszélni, Mori-san?
Egy pillanatig néma csend ült az asztalnál, aztán Mitsuko kivette a szájából a villát, amit addig a nyelve körül forgatott, ameddig a másik lányt hallgatta. Arany színű szemeit ráemelte Takemichi-re —a valóságban még szebbek voltak, de most kissé gyanakvóan pásztázták őt.
—Mit akarsz?
Hát, ez elég velősre sikeredett. Úgy tűnt, Mitsuko nem nagyon hajlandó elmozdulni innen, de a srác azt gondolta, hogy azt, amit el akar mondani, talán mégiscsak jobb lenne négyszemközt. A szőke hajú súgott valamit a barna hajúnak, mire az felvihogott —a fülbevalók csilingeltek a fülében, és végig őt nézte, ahogy nevetett. Takemichi nyelt egyet.
—Nagyon fontos lenne. Kérlek, Mori-san!
A lány biccentett a fejével.
—Mondjad csak. Nincsenek titkaim a barátaim előtt, szóval amit mondani akarsz, azt bizonyára ők is hallhatják.
Mitsuko úgy tűnt, szeret játszani az emberekkel —legalábbis, az idegrendszerükkel biztos, mert Takemichi-nek egyre jobban elszorult a torka. Ha elfogy a türelme, nem sokba fájna neki az, hogy Úgy döntött, beveti az utolsó aduászt.
-Manjiro-kun-ról van szó.