Akarsz velem játszani, Háborút és Békét?
Vodkaszagú levegőt inni a romlás ezen gyönyörű színhelyén?
Én akarok. Haragos háborúsként végigözönleni a macskaköveken,
Hogy halántékod csókolva vesszek el a végzetes békében.
Szeretném karján ragadni a történelmet,
Szeretném kézen fogni a kopott szobrokat,
Meséljenek nekem történeteket,
Nagy írók nyomába gondterhes arccal taposva.
(F)élni azt az aurát, mi terjeng a házak közt,
Veszetten csillanó szemekkel lebegni, hét méterrel a föld fölött.
Érezni a nyomást a mellkasomban,
Ahogy centinként kúszik fel vadságokat látva a torkomban.
Elhinni, hogy jó, ha fáj, ha ég, ha szúr,
Ha marja a nyelőcsövemet az alkohol,
Ha átszellemülve lézengek végig az utcákon,
Ahol évszázadokkal és nemesebb fantáziákkal messzebb egykor Raszkolnyikov úr.
Víziókat látni az éjszakában,
Elragadott hévvel öklöm verni az Operaház falába,
Hogy megrezdüljenek odabent a tüll és szalag életek,
Hogy hirtelen visszavágyjak a normális létembe.
Bűnbe esni vele az ódon falak között,
„Azokkal" a szemekkel nézni rád a színfalak mögött,
Hogy a bűnhődés láncai minél hamarabb érjenek össze,
Jó lenne egy ilyen dekadens helyen porrá válni örökre.
Szobrok előtt térdre esni akár,
Esdekelve nézni azokra a márványba fagyott pupillákra,
A város királyaira, akár a játékban,
Lépésenként csoszogva, örökké védve, akár a sakktáblán.
Ők mégsem számítanak, cárok és fejedelmek, ugyan,
A királynőért küzdök az ádáz játékban,
Előtted akarok térdet hajtani,
Szentpétervár centrumának pepita kockáin.
Csakis itt jó lázasnak és meggyötörtnek lenni,
A színház bársony karfájába fájdalmasan vájva ujjaim,
A fény kialudtával ordítva hallucinálni,
A bűbájos megromlásnak elejét nem venni.
Gyűlöletes elmebaj, mi a kapun belül vár,
Azon kívül érve már így nézek magamra: undorodván,
De itt tanultunk meg őrültnek lenni,
A züllesztő örvénybe önként begázolni,
Ezen kívül állva szelíd csókkal fogom csupán
Halántékod illetni.
________________________________________________
Próbaképpen teszem fel, ha nagyon megbánom, úgyis unpublisholom hamar. Ninotchka-senpai-nak küldeném, mert ígértem, hogy tudni fogja, ha feltöltök bármit is. Ez egyik sem azok közül, amiket említettem, de ehhez van bátorságom, és ha ő olvassa, már megérte egy kicsit. A két múzsám közül az egyik Fyo-chan volt, remélem ez egy kicsit meghozza hozzá a kedvét, és talán ez érezhető is a versben... Remélem.