Melody
December 19., Szombat
Reggel a szemeimet lassan kinyitva ébredtem fel, testemet csak a takaró fedte. A reggeli szürkeségtől egy kissé sötét szobában ébredtem, fejem alatt puha fehér párna volt, és ugyanilyen színű takaróval voltam betakarva. Niall szobájában voltam, mellettem feküdt. Azonnal felismertem a helyet. Az arcomat megdörzsölve fordultam felé az ágyban, és mivel ő már ébren volt, fejét álmosan felém fordítva elmosolyodott.
A tegnapi napunk, ami sorozatozásnak indult egy hosszas tárgyalás után, de mégsem az lett belőle, végül jól zárult. Nagyon jól. Tudtam, hogy Niall jó társaság, de azt nem tudtam, hogy az ágyban is ennyire jó... És a kanapén. És a kádban. Hát igen. Az első szex után úgy döntöttünk, folytatjuk a sorozatot, ha már egyszer ezért jöttem. Ez a terv azonban ismét kudarcba fulladt, és ismét egymás karjaiban kötöttünk ki, és végül utána folytattuk csak A nagy pénzrablást. Három részt néztünk csak meg belőle, de ez a három rész is tele volt izgalommal, váratlan fordulatokkal, meg dührohamokkal, ami engem illetett. Niall nagyon jól szórakozott azon, ahogy veszekszem a tévével egy-egy fordulatos, vagy éppen idegesítő esemény vagy szereplő miatt. Közben az idő elrohant, már este tíz volt, és úgy voltam vele, hogy akkor az estét itt töltöm. Így történt, hogy aznap már harmadszor élveztük "úgy" egymás társaságát. Nem tudom, hogy azért történt meg ez ennyiszer egyszerre, mert ennyire vágytunk a másikra már a megismerkedésünk óta, vagy egyszerűen csak kevertük a kellemeset a hasznossal. Mindenesetre a tegnap történései nem változtattak meg bennem semmit. Ugyanúgy szeretem Niallt, ugyanúgy odavagyok érte, ugyanúgy élvezem a társaságát, mint az első alkalommal, amikor az elektronikai boltban találkoztunk. Az, hogy viszontszeret egy csodálatos dolog kettőnk kapcsolatában. Lefekvés előtt párszor megfordult a fejemben, hogy akkor most amúgy mi van közöttünk. Barátok vagyunk továbbra is és ez csak egyszeri volt? Vagy a szerelmi vallomásunk és a szex már elég ahhoz, hogy végre együtt legyünk, mint egy pár? Barátság extrákkal? Esetleg csak dugópajtik vagyunk a másiknak, vagy mi?
-Jó reggelt.
-Jó reggelt-mosolyogtam vissza Niallre. A már megszokott tökéletesen fésült haja most kócosan lógott bele a homlokába, ezzel még álmosabb tekintetet adva neki. Édesen nézett ki. A homlokához nyúlva az ujjaimmal söpörtem ki a haját, így jobban láttam azt a gyönyörű kék szempárt, amely most álmosan pislogott vissza rám.
-Mi a terved mára?
-Éppenséggel nincs semmi-mosolyogtam rá, majd mindenféle gondolkodás nélkül felé szegeztem kérdésemet.-Most mi van közöttünk, Niall?-Már láttam, hogy nyitja a száját. A másodperc tört része alatt válaszolt volna, de még mielőtt folytatta volna, az ágy melletti éjjeliszekrényen megcsörrent a telefonom. A takarót a mellkasom elé tartva eltakartam magamat (amúgy nem értem minek, mert látott már minden nélkül mindenhonnan), majd elnyúltam a telefonomért. Látva, hogy a főnököm hív, azonnal kipattant a szemem. Sosem szokott zargatni minket hétvégén, főleg nem karácsony körül. Kíváncsisággal és kicsi félelemmel vettem fel a telefont, ezzel el is felejtve Niallt és az imént feltett kérdésemet.-Jó reggelt!
-Jó reggelt, Melody! Ugye nem ébresztettelek fel?-szólt a vonal túlsó végén a főnököm milliószor hallott hangja. Csak a kíváncsiság miatt a telefonomra pillantottam. Reggel kilenc múlott.
-Nem, már ébren voltam. Történt valami?-túrtam bele a hajamba, felkészülve a legrosszabbra is, miközben álltam a mellettem fekvő Niall kíváncsi tekintetét.
-Az ügyfeled, Mr.Benson, akinek tegnap volt a tárgyalása...-sóhajtotta, és szinte éreztem, hogy abban a pillanatban idegesen masszírozza az orrnyeregét, mint ahogy szokta, amikor valami probléma van.-Reggel öngyilkossági kísérlettel próbálkozott.
-Hogy mi?-ültem fel az ágyban ledöbbenve. Nem hittem a fülemnek. Azt hittem, valami rossz viccről van szó.-És most hol van vagy mi van? Miért csinálta?
-Nem sikerült neki. Itt van az irodában. Veled akar beszélni. Betudnál jönni?-kérdezte reménykedve. Bár rettenetesen ledöbbentem a hallottakon, nem mellesleg, kicsit fel is idegeltem magam, mert ez a lehető legrosszabb döntés volt részéről, azért örültem, hogy nem halt meg.
-Jézusom, hétfőn lesz a tárgyalás! Azt hitte, ha megöli magát, akkor minden jobb lesz? Nem fogják lecsukni, vagy mi?
-Majdnem. Emiatt kevesebb évet remél.
-Hát, ki tudok találni valamit, ha nagyon kell. De ez nem normális. Mi lett volna, ha meghal?-kérdeztem még mindig értetlenül hallgatva a történteket, közben a mellettem eddig csendben fekvő Niall végighúzta kezét a hátamon. Tudta, hogy valami nagy gázról van szó, és minden, amit elterveztünk, az abban a pillanatban ugrott.
-Tudod, vannak fura emberek. Tízre betudsz jönni?
-Be-sóhajtottam csalódottan a szememet lehunyva, megadva magamat a szombati munkának.-Mindjárt ott leszek.
-Királynő vagy, Melody.
-Tudom-tettem le a telefont, majd magamról lerántva a takarót kikeltem az ágyból, és felszedtem a földről a tegnapi ruháimat, amiket kénytelen vagyok ma is felvenni a munkába, mivel már nincs időm hazamenni, átöltözni, és onnan menni a bíróságra.
-Most hova mész?-kérdezte Niall összezavarodva, mikor látta, hogy nekem mára (vagyis inkább reggelre) ennyi volt a kettesben töltött idő. Pár perce még egymás mellett feküdtünk az ágyban, most meg sietve kapcsolom össze a melltartómat magamon, mert az ügyvédi irodámban vár rám az ügyfelem, aki nem bírta kivárni a hétfői tárgyalást, ezért úgy gondolta, az öngyilkosság egy jó elő-karácsonyi ajándék lenne. Megáll az eszem.
-Sajnálom, de be kell mennem az irodába. Mr.Benson bepróbálkozott az öngyilkossággal, és most beszélni akar velem-néztem rá szomorúan, ahogy megláttam csalódott tekintetét. Én sem ilyen programot szántam kettőnknek, főleg nem a múlt este után.
-Hogy mit csinált?-kerekedtek el a szemei a hallottakon, miközben végignézte, ahogy begombolom magamon a blúzomat.
-Igen, jól hallottad.
-Ez beteg. Beviszlek, jó?-kelt fel Niall is az ágyból, majd elkezdett felöltözni. Annyira megleptek minket a történtek, de főleg engem, hogy el is felejtettem a telefonhívás előtti kérdésemet. Bár nagyon kíváncsi voltam a válaszra, az eszem teljesen máshol járt. Igyekeztem összerakni a kocsiban, hogy mit mondjak ügyfelemnek úgy, hogy lehetőleg hétfőre még életbe maradjon. Mindenesetre az öngyilkossággal nem fog tudni elmenekülni a problémái elől.
Niall összedobott magunknak gyorsan egy reggelit, még a hétvégi dugót is megúsztuk, így a megbeszélt időpontra odaértem az ügyvédi irodába. A kialakult körülmény miatt, ahogy beléptem az előtérbe, és meghallottam a halkan szóló karácsonyi zenét, majd' felrobbantam. Nem hiszem el, hogy komolyan hétvégén is Sia szaros karácsonyi albumát kell hallgatnom. Mintha nem lenne elég hétfőtől péntekig. Ezer és egy dolgot csinálhatnék Niall-lel, erre itt kell lennem. Niall most biztos haragszik rám ezért, még akkor is, ha nem mutatja ki. Elköszönéskor rendes volt velem, még akkor is, ha csak egy édes mosolyt kaptam tőle. Se csók, se semmi, amit mondjuk nem is várok el tőle, hiszen ki tudja, mi van most közöttünk. Megkérdeztem, mi van közöttünk, majd mintha mi se történt volna, kipattantam mellőle az ágyból a munka miatt. Nem fogok hazudni, én is utálom magamat ezért. Csak egyszerűen annyira sok volt nekem ez a telefon reggel... Utálom, hogy a sors ennyire ellenem van. Végre lehetne Shawn Mendesen kívül egy pali az életemben, aki még ráadásul elérhető is, de nem! Az túl szép lenne az én nyomorult életemben.
Az emeletre felérve az utam egyenesen a konferenciaterembe vezetett, ahol azonnal megtaláltam ügyfelemet, Mr.Bensont. Mellette egy orvos ült, vagyis ránézésre az lehetett. Gondolom ő felügyelte a viselkedését. Rajtuk kívül ott volt a főnököm, és még két munkatársam. Mindkettejüknek a gyilkossági ügyek az erősségük. Mr.Benson a fejét lehajtva ült a hosszú asztalnál, a többiekkel ellentétben ő az érkezésemre nem kapta fel a fejemet. A csuklóján lévő bilincset bámulta.
-Melody!-tárta szét a karját megkönnyebbülve a főnököm, ahogy megérkeztem.
-Siettem, ahogy tudtam-dobtam le magamat az egyik székre, majd az asztalra idegesen rátámaszkodva végignéztem a jelenlévőkön, és a tekintetem megállapodott Mr.Bensonon.-Valaki elmondaná, mégis mi történt? Hogy miért kellett szombat reggel bejönnöm ide?
-Mint már tudod, Mr.Benson öngyilkossággal próbálkozott-köhintett a munkatársam, Jeff emlékeztetőül, mellette pedig Andrea idegesen tekergett csuklóján a karkötőjét. Látszott, hogy nekik is annyira volt kedvük bejönni, mint nekem.
-De miért?-csattantam fel.-Hétfőn lesz a tárgyalás folytatása!
-Melody, egyszerre menstruálsz Andreaval, vagy mi a bajod? Hallgasd meg az ügyfeled. Utána már meg van engedve, hogy ideges légy-igazította meg Jeff zakója ujját. A szürke ötven árnyalatából tudnám hasonlítani a csávóhoz, ami a külső és belső tulajdonságait illeti. Kolléganőmmel zavartan összenéztünk, majd a tanácsát megfogadva ügyfelem felé fordultam, aki eddig csendben ült.
-Azért akartam végezni az életemmel, mert máskülönben a börtönben fogok megrohadni-adta meg az egyszerű választ Mr.Benson.-Mivel nem sikerült kinyírnom magamat, ezért remélem, hogy kapok valamennyi enyhítést.
-Enyhítést később is lehetett volna szerezni jó magaviseléssel-túrtam bele hajamba dühösen.-Mondhatjuk azt, hogy érzelmileg instabil, és hirtelen felindulásból tette, ami igaz is, ezt korábban is elmondtuk. A gyilkosság nem volt hetek óta tervezve, és ez is számít. Vannak problémái, és a gyilkosságot is ezért követte el. Enyhítő szokott lenni még az is, ha büntetlen az előélet, ami tudtommal az. Nincs priusza, nem volt börtönben korábban. Emiatt pár évvel kevesebbet kaphat.
-Pár év?-szaladt fel a szemöldöke. A telhetetlen barom.
-Tizenöt évig terjedő szabadságvesztést kap jobb esetben az, aki mást megöl. Ebből lehetne lefaragni, de hozzáadni is. A büntetés tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel jár, ha az emberölés előre kitervelt, nyereségvágyból, aljas indokból vagy célból, több ember sérelme történik. Elmondhatnám az egész törvényt, de ezek illenek ide. Erős felindulásból elkövetett emberölésért két évtől nyolc évet adnak-mondtam el mindent, amire munkatársaim elismerően bólintottak. Az ilyenekért érdemes volt ennyit szívni az egyetemen. Ügyfelem azonban sajnos nem nézett rám ilyen elismerően. Kevesebbet akart, pedig tudta, hogy a tettei miatt lehetetlen, hogy kevesebbet kapjon.
-Legjobb esetben is tizenöt évet kapok...-nyalta meg alsó ajkát idegesen Mr.Benson, mellette pedig az orvos szigorúan nézte a viselkedését. Nyilván át lett vizsgálva, mikor behozták ide, de senkinek sem hiányzik, hogy itt is bepróbálkozzon valamivel, amivel árthat magának.
-Emberölésért ennyi jár. Igyekszem mindent megtenni, hogy ebből tíz legyen-ígértem meg, majd a két munkatársam is csatlakozott a beszélgetéshez. Bármennyire is igyekeztem fejben ott lenni, nem ment. Üveges tekintettel hallgattam őket. Csak Niallen járt az eszem, és remélem megérti, hogy ezt most meg kellett tennem. Remélem azért még akar látni.
Felejthetetlen éjszakánk volt. Miközben a többiek beszélgettek, én csak azon gondolkodtam, milyen fantasztikus volt a tegnap. Néha-néha közbeszóltam a beszélgetésbe, hogy lássák, jelen vagyok, de nem hazudok azzal, ha azt mondom, más volt a gondolataim középpontjában. Ahogy tegnap Niall csókolt, hozzámért, puszikat dobott a nyakamra, miközben azt suttogja, mennyire szeret, és én is kapkodom a levegőt, miközben a mellkasom gyorsan fel és le emelkedett... Annyira jó volt.
-Akkor ez így jó, Melody?-kérdezte tőlem a főnököm, mire én kizökkentem az ábrándozásból. Fogalmam sincs, miről volt éppen szó, de bólintottam. Talán nem kellene a munkahelyen a szexen gondolkodnom, hiába volt annyira jó Niall-lel. Mondjuk ha úgy nézzük, megérdemlem, hogy ezen gondolkodjak. Elrontották a hétvégémet, még akkor is, ha nem sokat kellett bent lennem.
Biztosan csak azt beszélték, amit én már korábban is elmondtam. Mindent elmondtam az elején, újat már nem mondhatnak nekem.
-Igen. Hétfőn találkozunk a bíróságon. Ha rajtam múlik, tíz évet fog csak kapni. Remélem megérti, hogy többet nem tehetek, hiszen gyilkosságról van szó-néztem rá Mr.Bensonra, aki hevesen bólogatni kezdett.
-Ez lesz az utolsó ügyed karácsony előtt, Melody. Kedden már nem kell bejönnöd. Majd az új évben találkozunk.
-Komolyan?-mosolyodtam el. Végre egy jó hír a mai nap folyamán, ha már így el lett rontva.
Így, hogy hétfőn jövök utoljára, több szabadidőm lesz, vagyis több időm lesz pihenni, több időm lesz készülődni az ünnepre, de ami talán most nekem a legfontosabb: több időt tudok Niall-lel lenni, mielőtt kimenne Írországba. Huszonharmadikán, szerdán kora délután repül ki, így a hétfő délután (ha nem húzódik el nagyon a tárgyalás, de sajnos úgyis el fog), a kedd, és a szerda délelőtt szabad kettőnknek. Addig annyiszor be tudjuk pótolni azt, ami ma elmaradt, amennyiszer csak akarjuk.
Miután lebeszéltük egymással a dolgainkat, ügyfelem az orvos társaságában elment, majd én is elköszöntem a többiektől. Hazudnék, ha azt mondanám, ez a legkönnyebb ügyem. Filmbe illő történet, filmbe illő gyilkossággal. A szabadságomnak viszont nagyon örültem. Alig vártam, hogy Niall-lel legyek. Sajnos tudtam, hogy a találkozónkra csak kedden fog sor kerülni, az utolsó pillanatban, mert holnap a haverjaival találkozik, hétfőn meg a bíróság sokáig el fog tartani, bármennyire is szeretném, hogy gyorsan végezzek. Fel is hívtam Niallt, aki ezt hallva rögtön meg is hívott magához keddre, délután kettőre. Még az utazása előtti utolsó találkozásra. Elmondhatatlanul boldog voltam, mikor hallottam hangján, hogy mosolyog, a történtek ellenére is. Örömmel mondtam igent a meghívásra, és alig vártam már, hogy vele legyek. Bele se gondoltam, hogy az a találkozó a közöttünk kialakult kapcsolatot mennyire megfogja változtatni. Mint ahogy korábban is említettem: a sors sosem volt nekem olyan jó barátom. Azt viszont nem hittem volna, hogy pont Niall-lel fog velem kibaszni.
Sziasztok! Itt a beígért új rész. Kicsit késve, de meghoztam. Igyekszem nem sokáig húzni a sztorit, mert már nincs karácsony, viszont összecsapni sem szeretném a munkámat. Remélem megértitek❤
Tudom, ez most kicsit rövid lett és kicsit krimibe illő, viszont nem szeretnék sokat elárulni, ezért kellett ez.
Aludjatok jól, kitartást holnap az (online) iskolához.