Szabadnak lenni (Harry Potter ff.)

29: Az Oroszlán fiú és a Kígyó királynő

– Öhm...jól nézel ki – jelentettem ki, de szinte azonnal vissza akartam szívni a szavaimat.

– Komolyan ezek után csak egy ,,jól nézel ki"-t tudsz mondani? – kérdezte meg nevetve, ellágyult tekintettel. – De, amúgy kösz.

– Akkor még is mit kellett volna mondanom? – tártam ki a kezeimet tanácstalanul.

– Mondjuk azt, hogy egy hatalmas nagy barom vagy. – Hangja határozottan csengett, ahogy közelebb lépve már alig egy fél lépést választott el minket. – Egy akkora hatalmas barom, hogy még ilyet a varázsló világ sem pipált. Még nálam is nagyobb.

Sirius a válaszomat meg sem várva zárta be a köztünk lévő kicsinyke teret. Szinte rám vetette magát, ahogy a kezeit körém fonva húzott magához. Erősen és vágyakozóan ölelt át, mintha az összes porcikám állapotát megakarná vizsgálni a saját érintéseivel. Meleg testével nekem feszült, miközben erősen tartott engem. Fejét a kiengedett hajamba fúrta bele, s tudtam semmiért nem engedne el most engem.
Döbbenetemben az első pár másodpercben még mozdulni is képtelen voltam, ledermedve figyeltem a Griffendélest, aki, mint az egyik kedvenc, szeretett játékát, úgy szorongatott. Meleg lehelete a nyakamon és a le-föl cirógató ujjai, amik én a derekamnál jóval lejjebb is szaladtak, ébresztettek fel engem. Gyengéden elmosolyodva, hajtottam fejemet rá vállára és támaszkodtam rá az egész testemmel, amely felmelegítve simogatott meg folyton itt-ott, mint aki még teljesen nem bizonyosodott meg a létezésemről. Kezeimmel óvatosan öleltem körbe a derekát, amin párat végig simítva egy jól eső sóhajt csalogattam ki belőle, amelyet mind a hajamba duruzsolt.

Még is mi a fenét csinálunk?

Tudtam, hogy nem szabadna, mégis belesimultam minden egyes mozdulatába, ahogy a meleg ölelésébe is. Kalandozó kezein, egy ideig csak mosolyogni tudtam, de ahogy szépen lassan a fenekem és a derekamnál jóval feljebb vándorolt és egészen a hajamba túrt, teljesen elvette az eszem. Szaggatott sóhajtás szakad ki belőlem, amely után teljesen elvörösödtem. Nem gondoltam volna, hogy ennyire hiányzott egy ismerős lágy érintése, főleg azt nem, hogy ezt váltja ki belőlem. A fejemet, ha ennél jobban lehetett is, hozzá préseltem a vállához, miközben szótlanul – néhai hümmögésekkel – élveztem azt, ahogy Sirius Black játszadozik a hajammal vagy éppen erősebben túr bele a barna loboncba. Óvatosan és bátortalanul emeltem fel az egyik kezemet, amellyel az ujjaim köré csavartam szép lassan, szinte már lustán az egyik hajfürtjét. Éreztem, ahogy pár pillanatig megdermed, majd folytatja, ahogy egyre feljebb és feljebb kalandoznak az ujjaim. Fejét kicsit még hátra is döntötte, de csak annyira, hogy arcát még mindig belebújtathassa a hajzuhatagomba.

Egy meleg löket futott végig a testemen, arcomra örömteli, levakarhatatlan vigyort varázsolva. Mágiám bizsergett és csak akkor éreztem meg őt. Nem, nem az erdővel és bódító parfümjével bolondított illatát, hanem a mágiáját. A nyugtató, barátságos és legfőképp védelmező erejét, amely nem összekapcsolódott egy célérdekében az akaratunk miatt az enyémmel, mint Wade esetében, hanem sokkal inkább összefonódott az enyém, mintha így lenne tökéletes. A belülről lévő nyomás, amelyet hétfő óta éreztem huzamosabb ideig eltűnt, mintha lenyugodott volna a bent tomboló vihar. Ez nem volt fogható a többi esethez, mikor csak visszahúzódott mágiám, mert akkor tudtam, hogy olyan, mint egy ölésre kész vadállat, bármikor előtörhet és megsemmisíthet bármit, amit akar, még engem is. Sirius mágiája összeszövődött az enyémmel, szép lassan magába szippantotta, ahogy engem is. A külső ingerek halványodni kezdtek, az érzékeim tompultak, de egyáltalán nem éreztem semmilyen pánikot, mert tudtam biztonságba vagyok. A lehető legnagyobb biztonságban vagyok a kezei között.

– Khm... – érkezett egy enyhe köhintés pár méterre tőlünk.

Egyként kaptuk fejünket az illető felé, de nem rebbentünk szét. Sirius egyik keze még mindig a hajammal játszadozott, míg a másik a derekamra fonódott. Erősebben, védelmezőbben húzott magához az idegen hallatán. Én sem húzódtam el, sőt, ha lehetett még közelebb bújtam a fiúhoz. Arcomat próbáltam minél jobban elbújtatni, míg ujjaim lecsúsztak a tarkójához. Óvatosan pillantottam az idegenre, akiben egy aurort fedeztem fel. Mr. Potteréhez hasonló egyenruhát viselt, mellkasán díszelgett a Minisztérium jele, mégsem tűnt egy barátságos mágusnak, aki megvéd minket és az egész világot. Markáns arcára éles szigor rajzolódott ki, ahogy végig pillantott rajtunk.