Végtelenül sütött a nap be az aránylag tágas szoba ablakán, minek két barna függönye hetykén elhúzva álldogált tartóján. Hiába volt pedig az óriási természetes fény, egy asztali lámpa kuksolt égve a világosbarna íróasztal bal sarkán, míg egy jobb kezes fiú ceruzát fogva mázolt valamit egy fehér papírra.
Aránylag sötét, hosszabb haja előre lógott, míg karjain feltűrt ingujjak gombjai zenéltek a fadarabbal.
Lágyan vázolt a férfiú, kinek hirtelen egy társa akadt.
A fekete lobonccal megáldott óvatosan hajtotta be a nyílászárót, majd azt behajtva maga után, trappolt végig a néhol megnyikorgó padló felszínén. Egyenesen az idősebb mellé mocorogta magát, ki már megszokta a kedveskedőt, finom illatával együtt. Pont ezért, rá sem hederített fura kapcsolatú lakótársára, ki mindig hatalmas nagy barna szemeivel morfondírozta őt.
A fiatalabb, gyerekszívű, lelkű test feldobódott az íróasztal jobb szélére, ami kicsit megingott a hirtelen ért súlytól, ami egy elcsúszást eredményezett a mély hangú művében, ám még ez is kevés volt ahhoz, hogy idegei a felhőket verdesse. Csak nyugodtan nyúlt radírjáért, majd felemelte a fejét, egyenesen a kisebbel szemezve.
- Mit keresel te itt? - mondta megmosolyogva az édesded arcformát.
- Mit csinálsz, hyung? - szlalomozta ki a kérdést a rövidebb hajú, majd közelebb hajolt a papírkához. - Szép lesz - vigyorgott ezerwattosan a kicsi, kinek szemei is a nagyobbra hancúroztak. Csak félig elfedett lábait lóbálta, kezeit pedig combpárja alá helyezte.
Taehyung csak megkuncogta azt a gömbölyded lepénylesőt, s a meghúzódott, mélybarna szemeket is.
El nem mondható, finoman szárnyaló imádatot érzett kisebb testvére iránt, ki korához képest túl sokszor viselkedett úgy, mintha csak egy ötévessel lenne dolga.
YOU ARE READING
puяє ʟoνєяs ‡ тaeĸooĸ
Fanfiction2018. ocт. → » Szívemmel szerettelek, ezért dobogás helyett fullasztottál egy hazugságos mély tengerbe, ahol ismételten te vártál rám. «
