Nyereg nélkül (Vágtass! trilógia 1. része)

Október

Október 6. Vasárnap
    Rengeteg dolgot hablatyolt össze szegény Kriszti, akit anya azért fizet, hogy az én lelki világom ápolja. Mindezt nem kéne tennie, ha lennének barátaim, vagy nem hagyott volna el minket apa. Visszatérve pszichológusomhoz, eljött az idő hogy segített valamit. Azt mondta nem tud minden percben velem lenni, hogy támogasson mikor sírok, vagy csak simán kicsit bepánikolok. Ezért adta nekem ezt a naplót. Hogy mit írok bele igazán unalmas és siralmas napjaimból, azt kell mondjam valószínűleg semmit. Ha anya nem tartotta volna szuper ötletnek Kriszti mostani terveit: reggeli séta a szabadban, sok zenehallgatás anyával stb. ,nem kezdtem volna el naplót írni. Önszántamból biztosan nem. 

    Azonban anyukám mindennnél fontosabb. Amikor apa elköltözött, csak ő maradt. Tesóm is van, de külön lakik, mert már 23 éves. Csodás, tökéletes, álomba illő élete van, egy szintén csodás, tökéletes, álomba illő barátnővel, Rékával. Amíg ők ott csodáskodnak Budapesten, addig mi Kazincbarcikán élünk. Visszatérve, anyu az egyetlen ember, akiben megbízom, és akire felnézek. Csalódott egy férfiben, összetört a szíve, cserben hagyták, de nem volt sok ideje az összeomlásra, mert ott volt vele két gyerek. Akkor még Bence 19 éves volt, én 11. Ami azt jelenti, négy éve hogy édesanyám minden napját arra szánja hogy nekünk (későbbiekben nekem) mindenünk meglegyen.

Október 7. Hétfő
    Tökéletesen ugyanolyan nap mint a többi. Reggel felkeltem, megreggeliztem, felvettem egy fekete pólót egy kék farmerrel, a hajam kiengedtem és felvettem a fekete Conversem. Indulásra készen voltam, lélekben is felkészültem már, de ekkor anyu kihívott a konyhába.
-Szia Kincsem!-szólalt meg két ásítás között. Halvány rózsaszín kardigánt viselt pizsamáján. Kócos, dús haja, kiengedve lógótt izmos, széles vállán. Mi előtt megismerte volna apát, kajak versenyekre járt. Azelőtt karatézott, és atlétikázott is egy ideig. Ehhez képest engem először dobnak ki, a tesi órákon.
- Jó reggelt Anyu!- mondtam és hátulról megölelve, elcsentem egy falat almát, amit épp szeletelt.
- Beszéltem Krisztivel. Azt mondta, vár téged holnap, ugyanis nagyon jó ötlete támadt. Alig várja hogy elmondhassa. -
kezdte anya vígan. - Suli után elmegyünk vásárolni ha szeretnéd. - tette hozzá lelkesen, és nyomott egy puszit a homlokomra.
- Rendben. A főbejárat előtt várlak!- szóltam és kiléptem a hűvösbe.Az AC/DC- s pulcsim alatt megborzongtam, és lehelletem kifújva visszaindultam a házba egy dzsekiért.
Anyával még egy 10 percig kerestük a kabátomat, úgyhogy kicsit sietnem kellett a suliba. 

    Nem azt mondom, hogy futottam, vagy gyors sétára váltottam, szépen ballagtam a járdán. 5 perc alatt értem oda. Egész után 7 perccel értem be.
- Jó reggelt, elnézést a késésért!- léptem át a küszöböt, és a helyemre sétáltam.
- Úgy látszik valaki sokáig húzta ki a szemét. Kár hogy késtél, már jó napunk volt. - mondta Bogi, és gúnyosan elmosolyodott.
- Úgy látszik valaki már nagyon elakarta sütni ezt. Kár hogy nem sikerült Boglárka ! - vágott vissza kapásból Döme.
- Nem tudom, valakinek bejön ez a sok fekete... - kezdett bele Bogi, és egy nagy levegőt vett, mintha nehéz témát érintene. Vagyis nem csak mintha. Azt is érintett.
- Gyerekek! Óra van! - mondta indulatosan Gergely tanár úr, és egy nagyot csapott az asztalra. Ő tudja miért szoktam késni, azt is tudja mi történt apával, és azt mondta ha 10 percnél többet kések azt beírja. Mindig óra 5- kor érkezek.
- Köszönöm! - fordultam hátra Döméhez, amiután leültem.
- Igazán nincs mit. Nem bírom Bogit, amikor másokat bánt. - ajándékozott meg a mosolyával.
Visszafordultam és a maradék időt csendben, óriási vigyorral az arcomon dolgoztam végig. Így telt a fizika óránk.
    A nap többi részében jegyzeteltem, és néma csendben figyeltem. A fejemben csak az járt, hogy nehogy hátra forduljak.
Sajnos mégis megtettem, gondoltam, utólag nem fogom megbánni.
- Mégegyszer köszönöm! - mondtam és fejem lehajtva, bizonytalanul elmosolyodtam.
- Egy barátnak bármikor! - mondta és kedvesen, a szemembe nézett. Akkor öntött el a boldogság, és legszívesebben az egész világot megöleltem volna. Röpkén a szemébe néztem. Vörös tincsei a szemébe lógtak. Barnás zöld szemei világítottak a lelkemben érzett sötétségben. Egy szó miatt keltem fel reggel. Az a szó a szájából elhangzó: Szia! volt. De ma többet kaptam....
    Anyuval való vásárlásom során, az élelmiszerboltban, vettem egy Sport szeletet, amit végül anyának adtam. Ennyi volt ami említésre méltó.