A nyár végével nem csak egy évszakot zártam le. Hanem egy életszakaszt is. Egy fájdalmas ok miatt, új városba költöztünk. A szüleim szerint nem vagyunk olyan messze a régi otthonunktól, de a kilóméterek mást mondanak. A régi "barátságaim" ott hagytam, sajnos nem fértek el a bőröndben. Hahaha. Igazából amikor megtudták , javarészt nem is érdekelte őket. Megvonták a vállukat és továbbálltak. Mondván "már úgysem fogunk sokat találkozni, blablabla"... Szóval nem is bánom őket. Ekkor jöttem rá kik is az igaz barátaim. Pontosabban ki. Bár róla eddig is tudtam. :) Jeff nem hagyott magamra egész nyáron, sőt a befordulós hónapjaimban is végig mellettem volt, ahogy most is. Ő az egyetlen ok amiért nem akartam eljönni. Legjobb barátok vagyunk, körübelül pólyás korunk óta. Tudja mindkettőnk jól, hogy a találkozásaink javarészt a facetime-on lesznek megoldhatóak. De a barátságunkat ez a "pár" kilóméter nem szakíthatja szét, mint egy darab papírt. Mert erősek vagyunk , mint a szikla.
- Vigyázz magadra. - ölelt meg szorosan Jeff a régi házunk előtt, miközben anyuék, meg pár barát, na meg a költöztetősök pakoltak , mint ha csak időre menne ez az egész hercehurca.
- Igyekszem. De te is vigyázhatnál magadra. - bontottam ki magam egy kicsit az öleléséből, és mélyen a sötétbarna szemébe néztem. Már most nagyon hiányzik! :(
- Én mindig. - mosolyodtunk el egyszerre , erre a kijelentésre.
- Gyere Sofi, indulunk. - indult meg felénk anya, majd szorosan megölelte Jeff-et. - Szia Jeff, vigyázz magadra. Itt már kezdett elég vicces lenni a helyzet, mert mindenki csak azt mondogatta: vigyázz magadra. Hidd el, fogok! :)
A búcsú további része elég rossz volt ( van olyan egyáltalán, hogy jó búcsú?:/)...szóval az út elég csendesen zajlott , csak a rádió mormogott. Néha anya vagy apa kikapcsolta, ez attól függ melyik zenétől kinek áll fel jobban a hátán a szőr. Én hátul halkan törölgettem a könnyeim, és amikor hangosabban sikerült szipognom egyet - kettőt, anyu féloldalasan hátrafordult, megsimította a lábam, és azt mondogatta: jobb lesz, meg Jeff akkor jön amikor akar....tehát próbált nyugtatgatni és megvígasztalni.
Útközben megálltunk a mekiben, és így tettek a mögöttünk jövő költöztetősök is. Ők is éhesek lehettek már, ugyanis nem kis távolságot tettünk meg. Viszont már közelebb voltunk az úticélunkhoz.
A délutáni órákban érkeztünk meg, új és napsütötte lakhelyünkhez. Tetszett. Talán öt percre vagyunk a tengerparttól, és az emeltről a kilátás a tengerre nyílik. Ja, meg a szembeszomszédra, de azon túl látni a nafényben úszó vizet. Na, mondanom sem kell szerintem melyik szobát választottam. :) Tipikus amerikai ház, tornáccal. De van benne egy kis különlegesség is. Egyik sarkában, egy bástya emelkedik ki jó nagy ablakokkal. Szerelembe estem azt hiszem. :D A házat anyuék már látták, viszont én még nem. Ezért. Mert meg akartam magam ezzel lepni. Hihihi. Ahogy beléptünk egy kis közlekedő folyósón voltunk, szemben a lépcsővel, mellette egyenesen pedig a hátsóajtón lehetett távozni. Jobbra a nappali, balra a konyha, itt meg állok én és ámulok, bámulok. Ez csodás. Feltrappoltam a lépcsőn, és mind a három szobába belestem. Bár már az elején tudtam a döntésem, a kíváncsiságom utat fúrt magának. Majd beléptem az én jövendőbeli birodalmamba. Imádtam, annak ellenére is, hogy teljesen üres volt. A fehér falak nagy ablakokkal, és az a bástya! Jó lesz ez, érzem. Írtam Jeffnek, hogy itt vagyunk , minden oké és....és vigyázzon magára! :D
A költöztetők segítettek felcipekedni. A szobámban összevissza voltak a bútorok, a dobozok meg egymás hegyén- hátán labirintust alkottak. Apu jött és segített olyan szögbe állítani a bútorokat, ahogy én szerettem volna. Anyu is jött és segített kipakolni a dobozokból. A kis hercegnős bástya sarkomban volt ülőrész az ablak alatt, így csak egy húzat kellett a már megévő szivacsra. Este nyolc körül szerintem végeztem is a szobámmal. Pontosítok! Végeztünk. Ugyanis ez nem csak az én érdemem.
Rendeltünk pizzát, mert megmondtuk anyunak, hogy nekünk az tökéletes és ne kínlódjon már ilyen későn, ráadásul biztos nagyon fáradt. Segítettem anyunak még elpakolni. Szóval így, a pizzaest után a szüleim tévézni mentek, én meg nem akartam most nézni semmit. Felmentem a szobámba, majd előszedtem a rajzoscuccaim, és kényelembe helyeztem magam a kis bástya sarkomban. Ez annyit tesz, hogy nekidőltem a mögöttem lévő ablakkeretnek, és felhúztam a térdeim, majd a vázlatfüzetem a combonak támasztottam. Ugyanis ezekhez a hatalmas ablakokhoz, fél hát nagyságú keretek tartoztak.
A nagy kényelembe helyezkedésem után, eszembe jutott, hogy igencsak csend van és kelleni fog zene, hogy ne legyen oly unalmas a helyzet. Ezért felpattantam, és blútin bekapcsoltam a kedven lejátszási listám. ( blúti: Bluetooth hangszóró). Visszaültem a sarkomba, az előbb említett pózba. Már két órája biztos rajzolhattam Finn Wolfhard arcát, mikor motordübörgést hallottam. Nem néztem fel, mert Finn-t érdekesebbnek találtam meg pontosítást kívánó részleteket fürkésztem. Körülbelül két perc múlva, olyan érzésem támadt, mintha valaki figyelne. De úgy nagyon. A szemem sarkából láttam egy árnyat, de gondoltam odanézek, mert ha a kaszás az akkor szeretnék neki integetni. Nem ő volt. A villanypózna megvilágította valamennyire, de egy bőrkabátos, sötét hajú ( lehet csak azért láttam így mert sötét volt hihihi) fiú volt a motorjának dűlve, és engem nézett. Nem voltam benne biztos, ezért felvontam a szemöldököm, majd visszahelyeztem a tekintetem a lapra. Mikor legközelebb felnéztem már nem volt ott és mivel én is befejeztem Finn portréját, feltápászkodtam és az ágyamhoz mentem. Abban a pillanatban rezgett az éjjeli szekrényemen a telefonom, mert Jeff visszaírt. Azt írta örül, hogy minden rendben. Na meg, hogy vigyázzak magamra! :D :D
Még gyorsan leszaladtam a konyhába egy pohár narancsléért, majd mikor láttam, hogy anyuék a kanapén ülve röhögcsélve néznek még valami kabaré félét, odasiettem és két gyors puszit nyomtam mindegyikük arcára aztán jó éjszakát kívántam.
A szobámba érve tudatosult bennem, hogy holnap van a nyár legutolsó napja. Ezzel a keserű szájízzel feküdtem le aludni. De mondanom sem kell, nem a narancslé okozta..
