My Youth Is Yours [Troye Sivan FF]

Harmadik Fejezet

A vacsora lassan telt, jóformán azzal, hogy Brit fecsegett Lucyval, Beth-szel és Emmával (aki kicsit erőszakosabb a lányainál). Folyton rólunk kérdezett. Hogy mióta vagyunk együtt (amire Brit büszkén kijelentette, hátát kihúzva, hogy két éve), hogy egy suliba járunk-e, hogy hogyan jöttünk össze (a válasz egyszerű: azt akarták, hogy járjunk mi pedig járni kezdtünk. Nem volt szemezgetés, vagy udvarlás és hasonló baromságok, amiket ő mondott). Ez mind bosszantó. De mikor Emma szóba hozta anyámat akkor elegem lett. Felpattantam és felrohantam a szobámba.
Kint állok a az erkélyemen. Csak bámulok a sötétségbe. Brit nem jött utánam. Nem is fog, de nem tudok aludni ebben a nyári hőségben.
-Pszt! Luke! - hallom meg Troye rekedtes hangját. A szívem nagyot dobban, és nem tudom, hogy az ijedtség miatt, vagy másért.
Lenézek rá, de a sötéttől alig látom.
-Átjössz? - suttogja rekedtesen, hangosan, kezeiből szája két oldalánál tartva, mit egy tölcsért.
Hevesen bólogatok és már azon gondolkodom, hogy juthatnék le. Eszembejut, a hátsó ajtó. Kirohanok, le a lépcsőn, lábujjhegyen. A konyhában beszélgetnek, lábujjhegyen kifutok, kinyitom az ajtón majd óvatosan becsukom. Mezítláb vagyok, a fű kicsit nyirkos. Lassan sétálok a kerítés felé, a ház fala mellett. Mikor Troye meglát elmosolyodik és amolyan esetlenül integet, ahogy szokott. Megállok előtte.
-Szia!
-Nem tudsz átjönni, ugye? Látják az ablakból a kaputokat... - kérdezi, hangjának van egy kis szomorú tónusa.
-Kapu? - nevetek fel nagyképűen. -Minek?
Két tenyérrel a kerítésre támaszkodok, felnyomom magam és átvetem az egyik lábamat, vigyázva, hogy ne játszam el a diótörőt, mert az írtó ciki lenne, és nem akarok beégni előtte. Nemmellesleg, rohadtul fájna. Áthúzom a másik lábamat is és leülök a kerítés tetejére. Troye elnyílt ajkakkal figyel, olyan nézéssel, hogy megszédülök. Lenézek rá, furcsa magasabbnak lenni nála. Majdnem egymagasak vagyunk, de egy-két centivel magasabb. Szinte észrevehetetlen a különbség. Csak bámul rám. A karomat, a lábaimat, az arcomat... Ilyenkor mit kell csinálni? Ha az ember ilyen helyzetbe kerül egy fiúval? Ez köztünk nem volt kínos, csak csendes. Olyan csend volt, ami libabőrt hoz az ember hátára, és a feje bizseregni kezd.
Itt ülök bódult fejjel, libabőrös karokkal egy kerítés tetején, miközben egy fiúhoz szöktem ki. Nem tudom magam megérteni. Ráveszem magam, hogy leugorjak. Meg is teszem. Az utolsó pillanatban seggre esek. Csalódottságomban hátradőlök és elfekszem a puha fűben.
Troye halkan nevet.
- Jól vagy?
-Igen. - motyogom, leül mellém és elmosolyodok.- csak megszédültem.
-Nem erre gondoltam. Komolyan kérdezem. Hogy vagy?-mondja mély hangon, ami a humorosből törődőbe csap át. Megremeg a szívem. Felülök, lábaim törökülésbe húzom.
-Nem, nem vagyok jól. - lehajtom a fejem és tépkedem a füszálakat a lábam mellől. - lehet, hogy gáz, de hiányzik anyám, és nem szeretek itt lenni. Apám felesége különösen kiakaszt.
-Meg tudom érteni. Emma engem is sokszor piszkált mikor még jóban voltunk Chase-szel.
-Te és a bátyám? Hány éves vagy?
Nevet.
-Nemrég töltöttem be a húszat. - mosolyog.
-Oh. - megrökönyödöm, ő pedig felnevet és nekem is nevetnem kell. - Tizenhétnek nézel ki.
-Te is. - mosolyog rám.
Jól esik, hogy ezt mondja.
-Csak tizenhat vagyok.
-Egyébként, Chase nem a testvéred. Ő nem az apád gyereke. Ő csak Emma fia. - hitetlenkedve nézek rá.
Elszégyellem magam, hogy még ilyenekről is neki kell felvilágosítania.
-Ezt nem tudtam.
Nem szólal meg.
-Mostanában Brithez sincs kedvem.
-Csinos lány. - morogja.
Nem úgy, ahogy a haverjaim szoktak beszélni róla, ő egyszerűen kijelentette. Kicsit letörtnek tűnt.
-Igen.

-Hé, mit csinálsz? - kérdezi Troye, szinte felháborodottan, miközben próbálja lesöprögetni a kulcscsontjáról a földet.
Aztán gonoszan elvigyorodik, de én még mindig csak nevetek. Belemarkol egy vakondtúrásba és hozzám vágja. A hajamat találja el. Lehajtom a fejem és még mindig nevetve megpróbálom kirázni belőle a földet. Vagyis, egy részét.
-Te beszélsz? - kérdezek vissza nevetve és válloncsapom.
Homok ropog a fogam alatt. Ő csak nevet. Hátralököm, fél kézzel lent tartom a földön, másik kezemmel földet szórok a mellkasára, a nyakába. Már nem nevet, csak csendben figyel. Arcunk majdnem összeér. El kell húzódnom. Olyan furcsán csillognak a szemei, mindenféle fény nélkül, hogy nem tudok. Ajkai enyhén elnyíltak, nehezen veszek levegőt. Miért érzem ilyen furcsán magam? Soha nem éreztem így, nem vert ilyen gyorsan a szívem. Soha nem féltem még ennyire. Remegve fújom ki a levegőt ajkaim között, fogalmam sincs mit kéne tennem. Erőt veszek magamon, nehezen felkelek és az utca felé indulok.

Troye

Muszáj beszélnem vele. Csak egy kicsit. Fel-alá járkálok a kerítés mellett. Úristen, de idegesített az a lány. Annyira tenyérbemászó volt... Ahogy Luke rámnézett, az -
Kinyílik az erkélyajtó és Luke lép ki rajta.
- Pszt! Luke! - suttogom erőteljesen. A hangom rekedt, de ez igazából már nem a betegségem miatt van. Csak izgulok.
Hunyorog, mintha nem látna, nekem már nincs ilyen próblémám. Fél órája arra várok, hogy kilépjen.
-Átjössz? - suttogom ismét hangosan, kezeimből tölcsért formázva.
Hevesen bólogat és melegség önt el, mikor sietve bemegy a házba. És csak remélni tudom, hogy tényleg kijön. Rövid idő után lassan feltűnik a ház fehér fala mellett. Mezítláb van. Lassan sétál a kerítés felé, a ház fala mellett. Intek neki és nem bírom ki mosolygás nélkül. Megáll előttem.
-Szia!
-Nem tudsz átjönni, ugye? Látják az ablakból a kaputokat... - kérdezem, kissé letörve, mikor rájövök: nem tudom mit csinálhatnék vele kettesben, éjjel, az udvarunkban.
-Kapu? - nevet fel mélyen, beleremeg a mellkasom. -Minek?
Két tenyérrel a kerítésre támaszkodik, felnyomja magát, a pólója és a nadrágja között kilátszik egy csík a hasából, ahogy megfeszülnek az izmai miközben átveti a jobb lábát a kerítés fölött. Úristen, megbámultam. És mivan, ha piros lettem? Másik lábát is áthúzza és vigyorogva ül a kerítés tetején. Talán elfelejtettem becsukni a számat, de istenem, olyan jó látvány. Lenéz rám, és szélesen mosolyog. Jó, oké, megbámultam. Véletlen volt, tényleg. Csönd lett, összezárta ajkait, kissé ijedten néz rám.
Leugrik. Az utolsó pillanatban seggre esik, hátradől és elfekszik a puha fűben. Kilátszik a hasa.
Zavaromban felnevetek. Mellé akarok feküdni.
- Jól vagy? - kérdezem, hogy enyhítsek a zavaromon, de nem működik.
-Igen. - motyogja úgy, mint aki szégyenli magát. Leülök mellé. - csak megszédültem. - mosolyog.
-Nem erre gondoltam. Komolyan kérdezem. Hogy vagy?- Felül, lábai törökülésbe húzza. Hasa eltűnik a szemem elől, talán jobb is.
-Nem, nem vagyok jól. - lehajtja a fejét és egy tpillanatra azthiszem elsírja magát. - lehet, hogy gáz, de hiányzik anyám, és nem szeretek itt lenni. Apám felesége különösen kiakaszt.
-Meg tudom érteni. Emma engem is sokszor piszkált mikor még jóban voltunk Chase-szel.
-Te és a bátyám? Hány éves vagy?
Felnevetek.
-Nemrég töltöttem be a húszat. - mosolygok rá, de ez nem jó.
-Oh. - megrökönyödve válaszol, csak nevetek és ő is ezt teszi, azt hiszem, megállt a szívem. - Tizenhétnek nézel ki.
-Te is. - mosolygok rá.
-Csak tizenhat vagyok.
-Egyébként, Chase nem a testvéred. Ő nem az apád gyereke. Ő csak Emma fia.
-Ezt nem tudtam. - motyogja.
Nem szólalok meg, szeretném, hogy beszéljen.
-Mostanában Brithez sincs kedvem.
-Csinos lány. - morgom. Nehezemre esik igazat mondanom. Brit szép lány. De jobban örülnék, ha azt kéne mondanom: "Luke, a barátod igazán helyes fiú." Akkor legalább minimális esélyem lenne.
-Igen.

-Hé, mit csinálsz? - kérdezem, felháborodottan, miközben próbálom lesöprögetni a kulcscsontomról a földet.
Aztán gonoszan elvigyorodok, de ő csak nevet. Mit tenne, ha megcsókolnám? Áhh felejtsük el. Belemarkolok egy vakondtúrásba és hozzá vágom a friss, nedves földet. A haját találja el. Lehajtja a fejét és nevetve megpróbálja kirázni belőle a földet.
-Te beszélsz? - kérdez vissza nevetve és válloncsap.
Nevetek. Hátralök, fél kézzel lent tart a földön. Nem is kell tartania, örömmel fekszek itt. Másik kezével földet szór a nyakamba.
Abbahagyom a nevetést. Arcunk majdnem összeér. Ha megcsókolhatnám... Csillognak a szemei. Ajkai elnyíltak, nehezen vesz levegőt. Jézus, zavarbajött. Remegve fújja ki a levegőt ajkai között. Érzem a szívverését, az akadozó lélegzetvételét. Ez miattam lehet? Vagy csak fél?