Ismeretlen Világsztár (One Direction ff) [Befejezett]

II.évad 11.rész - Felbukkanás

- Szóval, miért nincs rajtad a gyűrű? - várom továbbra is válaszát, amikor nem válaszol már jó ideje, de most sem szólal meg. - Louis? - fordulok egyre ingerültebben a másik fél felé. De ő is csak elfordítja fejét másfelé, nem törődve kérdésemmel.
- Elnézést. - motyogja Eleanor elcsukló hangon és kirohan a házból.
- Nagyon ajánlom, hogy ez ne a te hibád legyen! - szólok Louisnak, majd barátnőm után szaladok. De mire kiérek már eltűnt a kocsijával együtt. Sejtem hova mehetett így én is kocsimba szállok és elindulok.

Ha Louis és Eleanor szét mentek az borzalmas lenne, mindenki számára. Hiszen ők az a pár, akik a legtöbb ideje együtt vannak, lassan már kilenc éve. Ha ez így van, valóban az az egész helyzetre egész kényelmetlen lenne, mivel Eleanor az én barátnőm és momentán a fiúknál lakom, ráadásul többnyire csak velük vagyok. Ahogyan pedig észre vettem El és Louis is elég kényelmetlenül érezték magukat már most.

Leparkolok és a fagyizóba bemegyek. Tudom, hogy ha Eleanor elakar menekülni valahova az csak is ez a fagyizó lehet egy jó nagy adag karamellás fagyi mellett. Igazam is lett, hiszen barátnőmre az egyik boxban találtam rá az említett fagyival.
- El - szólok halkan, amikor oda érek. Könnyes szemekkel néz fel rám majd keresztbe tett lábaira helyezi kezeit és a karkötőjét birizgálja. - Mi történt? - leülök mellé és kezem az övéire helyezem.
- Egyszerűen csak... semmi. De tényleg, semmi az égvilágon. - nevet fel kínosan. - Nem történt semmi. - suttogja. - Alig beszélünk az elmúlt pár hónapban, sőt az utóbbi három évben egyszerűen csak folyton veszekszünk, de ezek megduplázódtak mostanában. Ha az esküvő szóba jött, terelt vagy egyszerűen unott arcot vágott és nem szólt semmit. Majd nem tíz éve együtt voltunk Nina, egyszerűen nem értem mi történt. Mindig is úgy ismertem őt, mint a tenyeremet, én vagyok az aki még a srácoknál is jobban ismeri mégis most úgy érzem, hogy távolabb nem is alhatnánk egymástól.- amikor befejezi még akkor sem sír, egyszerűen csak üresen mered maga elé.
- Lényegében melyikőtök szakított a másikkal?
- Nagyon veszekedtünk, aztán a fejéhez vágtam, hogy így talán jobb lenne ha nem házasodnánk össze ő pedig rábólintott mondván "Eddig ez a legjobb ötlet amit valaha mondtam". De esküszöm Ní, nem gondoltam komolyan csak kicsúszott a számon.
- Utána mi történt?

Eleanor Calder

-Ki kéne tűzni az esküvő időpontját. - nézek mosolyogva Loura, aki éppen az útra koncentrál vezetés közben.
- Aha, biztosan. - motyogja unott, monoton hangon. Mostanában mindig ez van, egyszerűen nem tudom vele normálisan beszélni.
- Baj van? - vonom össze szemöldököm, kissé félre biccentve fejemmel.
- Már miért lenne? - morogja, amikor befordul a házunkhoz.
- Ideges vagy, képtelenség veled beszélni normálisan. - morgom én is majd kiszállok és az ajtó felé kezdek rohanni.
- Mert veled aztán lehet. - köt, belém mielőtt a házba érnék. Nem fogok jelenetet rendezni az utcán, megvárom, amíg bejön, hogy kérdőre vonhassam.
- Mégis mire véljem ezt? - kérdem csípőre tett kezekkel, amikor beér.
- Mit? - sóhajt fel.
- Ezt. - mutatok kettőnkre, de tekintetéből még mindig csak az unalmat és az értetlenséget látom. - Az unott hangsúlyt, azt, hogy beszólogatsz.
- Ne kezdj el hisztizni. - indul meg a nappaliba otthagyva engem csodálkozva és megbántva.
- Hogy mit csinálni? - sietek utána, ami bár magassarkúmban nehéz, de jelenleg ez a legkevesebb gondom.
- Hisztizni, tudod, amit mostanában gyakran teszel. - fordul felém féloldalasan, de ugyanúgy a laptopjával van elfoglalva.
- Hát nem veszed észre, Louis? Tényleg ennyire vak vagy? - kelek ki magamból. Úgy sírnék. Úgy a karjaiba vetném magam és csókolnám. De nem, nem siklok felül ezek fölött, egyszerűen már nem megy.
- Ezt meg hogy érted? - fordul felém immáron teljesen. Elsőnek mikor felém fordult láttam a szemében azt, amit régen nyilván kétségbeesett hangom térítette észhez kissé. De amikor megszólal ugyan az az unott, és ellenséges Louissal állok szembe.
- Folyamatosan veszekszünk semmiségeken, már évek óta nem működik valami rendesen.
- Ez hülyeség.
- Nem, nem az! Amikor az esküvőt szóba hozom, te terelsz vagy ami rosszabb unott vagy vele szembe. Egyszerűen elegem van, hogy mindenkinek mutassam minden rendben, még a saját barátainknak is hazudunk!
- Szeretnéd világgá kürtölni vagy mégis mit akarsz? - tárja szét karjait idegesen.
- Nem ezt akarom. Azt akarom, hogy minden rendben legyen közöttünk, de annyira nyilván való, hogy te nem igyekszel. - kiabálok idegesen, pedig belül majd szét esek a kétségbeeséstől.
- Ez nem igaz! Különben is, ha annyira igyekeztél volna te is, akkor most nem veszekednénk.
- Egy kapcsolathoz két ember kell Louis és nekem egyre többször úgy tűnik, hogy te kihúzod magad ebből.
- Igazad van, "kihúzom magam belőle" - szól gúnyosan, bólogatva.
- Talán akkor esküvő sem kellene! - kiabálok ismételten, összefonva karjaim és várom a folytatást.
- Eddig ez a legjobb ötlet, amit valaha mondtál! - bólogat elismerően. Nem tudom, hogy a csalódottságom, a döbbenetem vagy a szomorúságom e a nagyobb, mindenesetre egyiket sem mutatom ki. A szobánkba szaladok és veszem elő a bőröndöm, amibe minden dolgomat bele pakolom, előtte viszont gondosan bezárom a szoba ajtaját. Hajam arcomba hull, ahogy könnyezve pakolok, nem törődve véresre harapott ajkaimmal. Nem gondoltam volna, hogy idáig elfajulnak majd a dolgok, képtelen vagyok elhinni, hogy egy kilenc éves kapcsolat így és ilyen gyorsan véget érjen.
Bőröndömmel oldalamon állok az ágy mellett. Egyszerűen csak elfog a düh és az első kezembe akadó dolgot vágom a falhoz. Ez pedig egy ékszerdoboz volt, amiben azok az ajándékok voltak amiket Louistól valaha kaptam. Szomorúan mégis dühösen nézem a szétesett dobozt és a földön heverő ajándékokat. Szaladok, le a lépcsőn majd meglátom a kanapén ülő Louist. Térdein támaszkodik, kezein támasztja állát. A gyűrűs dobozba helyezett eljegyzési gyűrűt még egyszer megszorítom, tudom, hogy nem fogom már viselni. A kanapéhoz sétálok és leteszem, elé az asztalra a dobozt majd elindulok, megpróbálva nem törődni könnyeimmel. Még vissza pillantok, és csak azt látom, ahogyan Louis a dobozkát a kezében tartja, és maga elé mered. Ezután már kilépek az ajtón és elhagyom a helyet.