Emlékekből élni vagy halni

Feldolgozzuk!?

Második rész

-Fáj szív, nevet agy, Hasogat fájdalom, Környékezz távolod.

-Merre tovább?-kérdeztem rá. Éppen az erdőben meneteltünk miután leráztuk a rendőrt. Elképesztő volt, hogy mennyire élveztem. Teljesen szabadnak éreztem magam.. nagyon jó érzés volt. Mintha semmi dolgunk nem lenne csak élni.

-Előre Oliv, mindig csak előre! -mondta Kyle nevetve. A két hülye pedig szokás szerint szívta egymás vérét.

-Nem tudom, hogy vagy vele, de ha már a sulid neve egyezik egy pilótával akkor nem lenne menőbb azt mondani, hogy Hamiltonnal lazulok?-kérdezett rá Alec tök komolyan.

-Haver-nevetett fel Andrew és rám nézett, de én csak a fejemet ráztam. -Jó megfigyelő vagy.

-Ugye? Én is mindig ezt mondom.

-Ölj meg!-vigyorgott rám Kyle.

-Sajnálom, de egyedül nem vagyok képés végig csinálni velük.

-A fenébe.

Két hét múlva már nem tehettem meg, hogy otthon maradok, így is nagyon elnézőek voltak a szüleim. Tiszteletben tartották, hogy gyászolok. Sok felesleges kört így megúsztunk. A testvérem már egy hete jár be a suliba elvileg segít elterelni a figyelmét, de én nem hiszek benne, hogy ott ahol közösen voltunk segít. Nehezen, de elkezdtem készülődni. Sokat nem gondolkoztam a ruha választásom, csakis fekete volt rajtam. Még a sapkám is! Ajtóban már csak a megszokott Nike cipőmet vettem fel és kivágódtam szószerint. Az a fránya küszöb!

Aztán jött a mai nap első pofona. Nem volt a ház előtt egy fekete Golf. Könnyeimmel küszködtem mikor elindultam, nem tudom, hogy bírom ki ezt a napot..sőőőt az összes többit. Éppen kezdtem volna magamat hibáztatni újra mert szokásommá vált, de most elmaradt mert egy kocsi lassított le mellettem, és a lehúzott ablakon benézve elmosolyodtam. Két hét után az első őszinte mosolyomat Owen kapta.

-Kell egy fuvar Hercegnő?-kacsintott ki.

-Naná.-bólogattam, mint egy örült és beszálltam mellé.-Hogy vagy?

-Minden oké, kicsit sok a dolgom mostanában. -mondta. Tudtam mire érti. Ingázik Santa Monica és Seattle között. Benjamin ugyan is Elijahval van. -És te?

Nos ez volt az a kérdés amire már nem tudtam a jól megszokott megvagyok válasszal szolgálni. Én magam se tudtam, hogy éppen hogy vagyok, szakaszokban vagyok. Volt már minden.

-Voltam már jobban.

-Tudod nekem beszélhetsz. Ha csak úgy beszélni akarsz a semmiről is felhívhatsz.

-Persze, néha unikornisokról gondolkozom.-vigyorogtam.

-Ha láthatom a mosolyod akkor esküszöm még azt is végig hallgatom. -nevetett, majd leparkolt a suli előtt. -Menni fog?

-Azt hiszem.-néztem bele a szemébe. Tulajdonképpen szerintem azt se tudja mennyit segített nekem. Ha tudná..

-Minden rendben lesz Hercegnő, ígérem neked, hogy idővel jobb lesz minden.

-Hiszek neked Owen.

A suli semmit se változott. Az épületre nézve döbbentem rá, hogy attól mert én nem voltam jelen az élet ment tovább mindenkinek. Befelé sétálva minden második diák nézett, de tényleg mindenki is nézett még a gondnok is. Szánakozó pillantásaik kisértek, már éppen szólni akartam két engem bámuló csajnak mikor megkocogtatta a vállam. Megfordulva döbbentem néztem Laylára. Elhúzta a száját, de azért rám mosolygott.

-Szia.-ennyi. Tényleg nem mondott mást.

-Szia Layla.-nevettem rá. Picit megkönnyebbült mert kaptam egy hosszabb mondatot.

-Tudom, hogy nem nagyon beszéltünk, de csak szerettem volna, hogy tudd itt vagyunk nektek. Attól még...-egy pillanatra félre nézett, nekem pedig a tüdöm nem akart lélegezni. -Attól még, hogy Noah és Kyle..-csuklott el a hangja. Siettem kisegíteni.

-Tudom. Hidd el tudom, csak ebben a 2 hétben egyedül akartam lenni.

-Mi is tegnap érkeztünk vissza. Elmentünk messze a hegyekbe fel. Saját alakunkban is meggyászoltuk az Alfánk elvesztését.

Nem tudtam, hogy nem voltak itt, bár Alec se említette. Mostanában nem beszélünk. Mindenkinek felkell ezt dolgozni a saját tempójában. hisz senkise volt erre felkészülve.

-Sajnálom nem tudtam. Biztos nehéz volt.

-Ne sajnáld. Asszem feldolgozzuk.

Igen Layla, feldolgozzuk.