Szabadesés | ✓

🎄hetedik fejezet 🎄

❄❄❄

❄ Gale ❄

❄❄❄

Gale hatalmas fejfájással ébredt, de minden kellemetlen érzést és rossz döntését felemésztette a tudat, hogy nem volt egyedül. A kajai lazán fonódtak Astarion köré, gyengéden egymáshoz szorítva a testüket. Mélyen magába szívta a férfi kellemes levendulás illatát és egy pillanat erejéig még arról is megfeledkezett, hogy szörnyen hasogatott a feje.

Astarion ujjai gyengéden szorultak a tenyerére, és mielőtt még észbekaphatott volna a férfi megfordult a szorításába és rá vezette a saját, csillogó kék szemeit. A mosolya szégyenlős volt, de Gale látni vélte őt.

– Hogy érzed magad? Be kell ismernem rosszul nézel ki. – A bal tenyerét az arcára simította, kisöpörve néhány fürtöt a szemei elől.

– Olyan mintha mindjárt felrobbanna a fejem.

– Tegnap elég sokat ittál, szóval nem is csodálkozom – kacagott fel a férfi. Majd feltornázva magát mosolyogva fölé dőlt és egy apró csókkal üdvözölte. Gale jólesően felsóhajtott, és egyenesen a barátja hasába fúrta az arcát. Itt a bőrén érezte a másik melegét és még a fejfájása se tűnt olyan kibírhatatlannak. Astarion ujjai a fürtjeibe olvadtak, megrebbentek a szempillái és akaratlanul nyögött fel. – Hozok egy pohár vizet, mit szólsz?

– Nem maradhatnánk egy kicsit még ágyban?

– Dehogynem – bújt vissza hozzá egyenesen betemetve a tagjait a testével. Az arcát a mellkasára fektette a tenyerét pedig a hasára fektette. Gale magán érezte Astarion lélegzetvételeit, a bőrén a bőre melegét, hiszen az egész testük összesimult és még a lábuk is összeért!

Hevesen vágtázott a szíve, mert hirtelen megértette mennyire is közel voltak egymáshoz. A tegnapi nap egy különös homályban telt, ahol nem nagyon gondolt bele a történtekbe, csak engedte, hogy arra vigye az áram, amerre kívánja, de most a reggeli törékeny fények között, hirtelen minden annyira nyersnek és valódinak tűnt. Eddig mindent egy álomnak hitt, hiszen mégis melyik valóságban választhatta volna őt Astarion? Az a gyönyörű, okos, tökéletes Astarion, aki most az ő derekát cirógatta? A saját érzéseivel sem volt egészen tisztában, de egy valamit tudott, egy valamiben biztos volt, hogy szerette ezt a férfit, és hogy akarta azt a valamit, ami kettejük között bimbózott. Nevezhette kapcsolatnak? Az anyja házában mindez csak egy színjáték gúnyjával tetszelgett, de akkor, amikor senki sem látta őket, miért értek egymáshoz? Miért csókolta meg őt, ha nem szerette volna ugyanannyira?

Vajon mindig is így érzett iránta? Csak eddig túlságosan elvakították az érzelmei ahhoz, hogy felismerje miért volt Astarion mindig annyira más a szemében, mint mindenki más? Tudta, hogy a férfi gyönyörű volt, hogy vonzó volt bárki számára, akinek volt szeme, hogy vicces, okos és talán a maga módján tökéletes is, de eddig sosem kívánta őt. Sosem szerette volna megcsókolni, a bőrén érezni a bőrét, egyszerűen csak csókolni órákon át. Gale ismerte az érzéseit, együtt élt velük már harminckét éve, és tudta, hogy mindezt nem csak az ünnepi hangulat szülte a szívébe. Szerette Astariont, sőt, ha elég bátor volt talán azt is beismerte magának, hogy szerelmes volt belé.

– Beszélnünk kell majd, Gale. – Törte meg végül a csendet Astarion, úgy mintha a gondolataiban olvasott volna. – Mindarról, ami történt. Bármennyire is kényelmes nem beszélni róla, a szótlanság általában csak ront a helyzeten, és-és én nem akarlak elveszíteni, drágám. Hátha újat mondok, de fontos vagy nekem, talán az egyik legfontosabbak egyike, ezért nem hagyhatom, hogy puszta történések tönkre tegyék ezt a sok évnyi barátságot. – Gale ujjai megtorpantak, majd mélyen magába szívta a levegőt. – Gale?