11. rész

95 8 2
                                    


 Pislogtam erre kettőt de hozzá fűzni már nem tudtam semmit. Minden erejét beletéve húzni kezdte a karomat, amit azóta el sem engedett de igaza volt, most nincs időnk szórakozni. Válaszok kellenek, most azonnal!

A Medbay végéből nyíló hűtő szobában, tárolták az olyan gyógyszereket, vegyi alkotóelemeket és összetevőket, amiknek csak így tudták megnövelni az élettartalmukat. Érdekes tény, hogy a hűtéshez felhasználták az űr zéró Kelvin azaz -273,15 Celsius-fokos hőmérsékletét.

– Hé, itt van! – szólt rám Ye, mikor látta, hogy elkalandozok. – Siess!

– Jól van, jól van... – feleltem ráérősen és mire mellé léptem már kicipzározta a zsákot, amiben Amber hideg teste, mereven feküdt a hátán, a pulton.

Gondolom azért tették ide, hogy ne a padlón feküdjön, nagyon szép gondolat, még haláluk után is gondoskodni valakiről de teljesen felesleges. Ő meghalt, nem érez már semmit. Azt a 72 órát akár a földön is kibírta volna, a Póluson pedig majd illő módon eltemetjük.

Szőkés vörös tincseit arrébb simítva, jobban szemügyre vettem a nyakát, ahol az öv mély barázdát vájt porcelán bőrébe. Piros és lila színátmenetben pompázott és a hullafoltok már átkúsztak a mostani testhelyzethez megfelelően, ami ilyenkor normális. Első ránézésre minden a helyén volt.

– Kötőhártyáin, arcán és nyakán pontszerű bevérzések, és a végtagjain védekezésre utaló jelek nem láthatóak. – mondtam ki hangosa.

– De ez hogy lehet? Mennyi az esélye, hogy végigcsinált egy több hetes képzést, befeküdt a hibernációba majd onnan felkelve rájön, hogy rossz döntést hozott és mosolyogva öngyilkos lesz...? – szólt sietősen Ye, sűrű ajtó felé pillantgatások közepette. Elgondolkodtam egy pillanatra, elővettem Viola szerszámkészletét, amiben a kése is volt, majd kivettem belőle a nagyítót.

– Egy módja lehetséges csak... – hajoltam közelebb Amber nyakához, amit kicsit megdöntöttem. – Ha eszméletlen volt. – és lám, aki nagyon keres az talál. – Háh! Ott is van az arteria carotisnál! – mutattam rá diadalittasan. El is felejtettem, hogy mennyire szeretem a versenyhelyzetekbe bujtatott rejtvényeket, főleg ha nekem sikerül megfejteni először! Jó érzés rájönni valami olyanra, amire más sosem tudott volna. Ezért is imádtam kutatásokban részt venni.

– Mi van? – kérdezett vissza értetlenül Ye.

– Valaki egy rövid időre megragadta a torkát, ami elég volt ahhoz, hogy elájuljon. Nézd! – mutattam rá egy apró hematomára, ami fél fokkal sötétebb volt a nyaka elülső-oldalsó részén a fő verőérnél. A másik oldalán is ott volt az ugyanolyan véraláfutás, ami biztos jel volt a tettes ujjainak elhelyezkedésere.

– Ebből meg tudod állapítani, hogy ki volt? – kérdezett rá a megfejtésre, amint közelebb hajolva ő is szemügyre vette a foltot. Elhúztam a számat, ahogy egyszerre kiegyenesedtünk.

– Ez nem egy varázsgömb. És én nem vagyok jósnő. Esetleg az eheti lottószámokra nem vagy kíváncsi?

– Nagyon vicces... De bármi? – erősködött tovább.

– Jobb kezes lehet, de itt mindenki az. Ezzel nem zártál ki senkit.

– Férfi?

– Hát ahhoz, hogy ezt megállapítsam túl kicsi Amber nyaka. És egyébként is, már csak mi ketten vagyunk lányok. Biztosan tudom, hogy Én nem voltam, szóval, esetleg te be akarsz valamit vallani?

– Hehe, nem köszi, én sem voltam... De ha belegondolsz kézenfekvő, hogy férfi az illető, mivel elég erősnek kellett lennie, hogy egy kézzel megszorítsa, aztán mozgassa az öntudatlan testet.

– Igazad lehet, akkor téged kizárhatlak. – mosolyodtam el és újra végignéztem az újdonsült barátnőmön, aki vasággyal együtt volt cirka negyvenöt kiló.

Among Us | Köztünk van ✓ [ Befejezett ]Where stories live. Discover now