Fény

Harmadik fejezet - Tomboló viharok

Ahogy lecsuktam a szemem, egy fénytengerben úszó nyári tájat láttam. Egy emléket a múltból, egy helyet, ahová soha többé nem juthatok vissza.

Számomra még mindig nehéz volt felfogni, hogy hol is vagyok. Az Alietna gőzzel teli, fény nélküli, sötét bolygóján. Talán a nap meleg sugarai hiányoztak leginkább.

Egyedül feküdtem az ágyon, amibe majdnem belesüllyedtem, olyan puha volt. A plafont bámultam, és egyre csak próbáltam mindenfélén gondolkodni, nehogy elsírjam magam.

Ez a szoba olyan otthonos a többi vasfalhoz képest. Körülvesz egy olyan légkör, amit még sosem éreztem. Friss levegő, de mégsem hasonlítható a Föld légköréhez. Mellesleg nem érzek semmilyen illatot, biztos a sterilitás miatt. Elvégre Víeron azt mondta, az alietnaiak közül szinte soha sem beteget, minden olyan tiszta.

Kikászálódtam a puha párnák közül, majd beléptem a fürdőbe. A szoba teljesen fehér volt, és csupán egy hatalmas kád volt benne, a falat pedig végig tükör takarta.

 - Ezek még sosem jártak egy normális fürdőszobában - nevettem el magam. 

A szürreális szoba mögött két ajtó nyílt, az első mögött a mosdó, a második pedig a törölközőket, és tisztálkodási szereket rejtette.

Közelebb léptem a hatalmas kádhoz, és megnyitottam a csapot, ahonnan hirtelen kristály tiszta víz kezdett folyni.

Legalább nyugodtan fürödhetek picit, talán elfelejtem, hogy hol is vagyok....

Mikor el kezdtem volna vetkőzni, az ajtó becsapódott, és valaki hangosan belépett rajta. Kinéztem, mire Gergely állt előttem.

 - Máris fürdesz? - kérdezte, miközben levette magáról a bugyuta sapkáját.

 - Azt terveztem - válaszoltam hűvösen.

 - Á, nem is baj - suttogta, majd lehúzta magáról a pólót.

Ez most komoly? Oké, hogy össze vagyunk zárva, de már az első percben levetkőzik? Semmi beszélgetés, vagy valami? Mellesleg amikor utoljára láttam legszívesebben megfojtottam volna.

A kezem elkezdett remegni, mire ő egyre csak közeledett.

 - Mi? Mit csinálsz? - nyögtem ki félénken. Miközben próbáltam leplezni, hogy az izmos hasát nézem.

Szorosan oda lépett mellém, majd a szemembe nézett. Én csak szaporán vettem a levegőt, mikor már csupán pár centi volt köztünk. Hirtelen az ajkát az enyémre tapasztotta, - az első csókom, vele - kezdte lehúzni rólam a felsőm, mire mérgesen hátra löktem.

 - Ezt akartad nem? - mordult fel újra közeledve.

 - Hagyj békén! - kiáltottam. - Azt hiszed ezek után képes lennék erre? - folytattam, majd az ajtó felé indultam. Pedig igenis képes lennék rá, sőt... Akkor miért ellenkezem? Félek?

Ki futottam az ajtón, ahol egyenesen Víeronbe ütköztem.

 - Mi a baj? - kérdezte a vállamat fogva, de nekem csak a könnyeim csordultak.

Gyengén ellöktem magamtól, és sebesen elfutottam. Sírva.

Miért teszik ezt velem? Mindenki. Az egyetlen, akire számítanom kellene, akiben legjobban bíznom kellene, és akibe védtelenül beleestem, pont ő akart az előbb rám mászni. Az ellenséget pedig gyűlölnöm kellene, de pont Víeron a legkedvesebb hozzám ezen a bolygón. Hová értem? Mit csináljak? Ki vagyok?