Hálózat (Befejezett)

Újabb hacker

Másnap reggel egyedül voltam otthon apámmal. A reggelit nekem kellett elkészíteni, de ez sosem volt baj. Ahogy elkészítettem és a két tányért le tettem az asztalra, reggelizni kezdtünk. Apám szokásosan megint dolgozott a gépén, én pedig azon gondolkodtam, hogy amit tegnap mondott apám a másik hackerről igaz-e, így hát lassan meg szólaltam.
- Szoktál találkozni vele?
- Kivel? - csak kérdezett vissza miközben dolgozott.
- Hát... A volt exed fogadott fiával. - vágtam rá.
- Néha, de főként akkor ha ott vagyok, de keveset mutatja magát. - lassan meg fogta a kávés poharát és ivott egy kortyot.
- Akkor vagyis nem igazán tudod, hogy hogyan is néz ki.
- Minden hacker rejti a kinézetét, Leila. Azt hittem ezt meg tanultad. - vágta rá egyből gúnyosan.
- És... Ma mész az exedhez? - érdeklődtem.
- Azért érdekel, hogy lásd a fiút? Ha el is vinnélek úgy sem fog elő jönni. Azt a házat úgy át alakította, hogy még a nevelő anyja is eltéved benne néha. - ekkor már rám nézett - És nem is hiszen, hogy érdekelnéd őt amiért elő jönne. - csak nézett rám én pedig nem tudtam mit mondani, csak hallgattam - De ha annyira el akarsz jönni legyen, nem tarthatlak itthon minden nap.
- Biztos mehetek? - meglepődve kérdeztem és csak bólintott. El sem tudtam hinni, hogy ezt mondta. Végre elmehettem vele olyan helyre ahová amúgy meg nem is vinne el.
Reggeli után ahogy össze szedtem magam el is indultunk. Igaz nem mentünk valami messze, de szokásom szerint néztem az utat. Imádtam utazni, főként ha hosszú útra mentünk. Annyi mindent lehet látni amit a nagyvárosban nem nagyon van. Talán fél óra alatt ott voltunk. Egy hatalmas ház volt, na jó csak egy két emeletes családi ház volt, de olyan nem a megszokott méretekkel. Ahogy lassan be mentünk a nő jelent meg és üdvözölt minket.
- Jack, de rég láttalak. - mondta a nő és arcon puszilta - Ő pedig a...
- Fogadott lányom, Leila. - vágta rá egyből.
- Oh igen, szia Anna Hilldon vagyok. - nyújtotta a kezét felém.
- Leila Sordan, örvendek a találkozásnak. - mondtam és közben kezet ráztam vele.
- És mi szél hozott ide, Jack? - érdeklődött Anna.
- A most terjedő hírek miatt vagyok itt. - elég nyugodtan vágta rá és a nő arcáról a boldogság eltűnt.
- Hát... Az tőle függ, hogy elő jön vagy valami mást csinál. Te is tudod milyen. - mondta Anna.
- Tudom, ugyan ott van? - érdeklődött apám amire a nő vállat vont.
- Mostanában elég sokszor cseréli a szobáit. Néha itt van, néha máshol, de a házon belül. - lassan elindult a konyhába Anna és dolgozni kezdett ott. Apám elindult befelé a házban én pedig csak álltam az ajtóban és egyáltalán nem tudtam, hogy mit tegyek.
Apám csak szólongatta a fiút, de egyáltalán nem reagált, de ahogy egyre jobban telt az idő úgy éreztem, hogy figyel valaki. Lassan elkezdtem körbe nézni hátha meg látok egy kamerát, de egyet sem láttam. Ekkor jutott eszembe a mikro kamera. Mielőtt elindulhattam volna, hogy körbe nézzek a polcokon apám jött vissza.
- Imádom mikor szórakozik velem... - csak dünnyögött maga elé - Gyere menjünk, majd később vissza jövök. - meg érintette a hátam, majd az ajtó felé vette velem az irányt. Ahogy le nyomta a kilincset az ajtó nem nyílt ki. - Mi a franc, mi van ezzel az ajtóval? - lassan elkezdte feszegetni az ajtót, de semmi sem történt.
Apám csak Anna-val beszélt az ajtóval kapcsolatban, de meg lepetésemre az egyik szoba ajtaja kinyílt. Nem tudtam mire vélni, de érdekelt, hogy mi vagy ki tette. Így hát elindultam a nyitott ajtó felé. Ahogy egyre jobban vezetett a kíváncsiság annál közelebb kerültem egy ismerős szobába. Egy hacker szoba csak... Más gépekkel, más elrendezéssel. Nem értettem, hogy miért vezetett ide, de teljesen lenyűgözött, hogy mennyire modern eszközöket használ. Csupán csak egy fő monitorja volt a többit ilyen digitális vetítők adták a képet amiken még dolgozni is lehetett. Annyira látszott nála a high-tech, hogy egyszerre volt csodálatos és lenyűgöző, ugyan akkor ijesztő is volt.
- Sokkal másabb mint az övé igaz? - csak egy hang szólalt meg valahol a szobában.
- Igen... - válaszoltam félve és körbe kezdtem nézni.
- Meg lep, hogy nem olyan fejlett mint a tudása. Mondjuk... Lassan az is inkább öreg és kevés. - kicsit gúnyosan mondta.
- Mit akarsz tőlem? Azt amit apám is? - érdeklődtem.
- Ha jól tudom ő nem igazán az apád... Amúgy meg nem, ismerem én a híres Unknown-t. - lassan elő jött, de szokás szerint rajta is csukja volt a fején. Láttam, hogy méreget engem.
- Szóval... Te is mit akarsz tőlem? Intézzek el dolgokat amikhez neked nem kell meg jelenned? - csak kérdeztem és közben össze fontam a karjaim a mellkasom előtt várva a választ.
- Ugyan, a hatóság mindig úgy veszi a dolgokat, hogy az ő kérésükre volt. Sokszor jól is jön ez a magyarázat néhány infó lopásért. - hallottam a gúnyos és közben önelégült hangját.
- Szóval, te kihasználod a hatóság által szerzett védettséget... - mormogtam halkam.
- Ki ne tenné ezt? - kérdezte vissza - Tudod, hogy valójában miért halt meg az apád? - érdeklődően kérdezte.
- Hadseregnél dolgozott, katona volt és az egyik harcban esett el. - mondtam.
- Akkor nem tudod az igazat, ejj ejj. - mondta és közben a fejét rázta. Össze voltam zavarodva, nem értettem, hogy miért mondta ezt.
- Miért... Te mit tudsz? - kérdeztem vissza, de már félve.
- Sok mindent... - majd lassan elő vett egy dossziét és oda dobta nekem. Apám neve volt rajta: "Sam Sordan, katonai tisztviselő". Nem akartam el hinni, hogy van valami érdekes a kezemben.
- Miért adod oda ezt nekem? - lassan rá néztem.
- Hogy tudd ki is nevel igazán téged... De most jobb ha mész. - csak ennyit mondott és újra nyíltak az ajtók. A dossziét a táskámba raktam nehogy Jack meg lássa.

Körülbelül 4 órát lehettünk ott mire haza mentünk. Amikor be értünk a házba egyből a szobámba mentem. Már nem bírtam ki, hogy ne olvassam el a dosszié tartalmát. A szobámba érve csak körbe néztem ahol tudtam, hogy ott a kamera. Lassan le fedtem a lencséjét, hogy semmit se lásson senki. Ahogy az összeset le fedtem elő vettem végül a kis mappát majd lassan bele néztem. Az elején csak apám adatai voltak, de ahogy lapozgattam egyre több olyan dolgot olvastam amiről fogalmam sem volt. Aztán... Elértem a kritikus oldalt: apám halálának az oka. Lassan elkezdtem olvasni és csak annyi jött ki a számon, hogy:
- Ez nem lehet... - lassan könnyekbe lábadt a szemem.