Lelkek ( Bucky Barnes ff) /Befejezett/

Erő

Lógattam a lábam miközben a doktorok Dr Parkot vizsgálták. Jacob mellettem állt.

- Nincsen semmi baja a térdének - szólt az egyik.

Mr Pierce megint hozzám jött.

- Fogd meg a kezem Emma. Érzel valamit?

Megfogtam a kezét. De nem volt olyan gondja.

- Nincs baj a térdével, de a kezén volt egy seb.

Mr Pierce felhúzta a karján az inget. Ott volt a heg, de én ezt már tudtam.

- Hozzanak ide olyan embert, aki beteg vagy sérült.

Vártam miközben behozak két férfit és egy nőt.

- Gyere, Maszat - vett le az ágyról Jacob.

Odavitt az egyik férfihoz. Be volt kötve a lába.

- Fogd meg és mondd el mit érzel - biztatott Mr Pierce.

Megfogtam a férfi kezét. Egy hosszú vágás volt az egyik lábán. Biztos fájhatott neki, mert mély volt.

- Megvágta a lábát. Nem fáj? - kérdeztem a férfit.

- De.

- Megtudod gyógyítani? - mutatott a lábra Mr Pierce.

Nem tudtam mit tegyek. Egyszerűen a sebre gondoltam megint és, hogy jöjjön rendbe.

A férfi rándult egyet, én pedig elengedtem.

- Vegyék le a kötést!

Dr Park szedte le, de alatta nem volt semmi.

- Ez...hogyan? - kérdezte a férfi.

Ezután a másik két embert is meggyógyítottam. Az egyiknek a keze volt eltörve.

- Csináljanak neki egy külön szobát és kezdjék el a teszteket. Mindenről tudni akarok. Mit tud meggyógyítani és milyen gyorsan.

Mr Pierce kiment.

- Legyél ügyes. Fogunk még találkozni Maszat.

Így Jacob is kiment.

Azt mondta Dr Park, hogy fél éve vagyok itt, nem tudom mit jelent ez, de sok idő telt el. Azt mondta nem soká öt éves leszek.

Nagyon sok mindent kellett csinálnom, de nem volt olyan seb, betegség, amit nem tudtam volna meggyógyítani.

Egy emlék örökre bennem fog maradni. Mivel mindent megtudtam gyógyítani, így másfelé tereltek. Behoztak egy halott nénit.

Nem tudtam mit csinálni vele és nagyon sötét dolgokat éreztem, amikor megfogtam.

Az orvos szerint régen halt már meg. A következő nap egy másik férfit hoztak be. Nagyon koszos volt és hosszú haja, szakálla volt. Szíven lőtték, azonnal odahúztak hozzá.

Sírtam és elakartam menni, de hozzá értem. Ugyanazt a sötét dolgot éreztem. Végül ezután feladták ezt a próbálkozást.

Sokat voltam Mr Piercel. Jacobot azóta nem láttam.

Most egy olyan hely felé mentem, ahol még nem jártam.

- Siess, Emma!

- Jövök Mr Pierce.

Ez a férfi is nagyon tetszett. Kedves volt velem és sokszor adott nekem csokit és játékokat.

Nem találkoztam más gyerekekkel, de volt egy nő. Valeria, ő volt a nevelőnőm.

Elkezdtek tanítani olvasni, összeadni. Az orosz nyelvet is tanulom. Valeria azt mondta azért, mert Szibériában vagyunk és itt ez a nyelv fontos.

Hatalmas helységbe mentünk be. Volt egy hatalmas búra bent.

- Sok mindent mutattam már meg neked, hogy tudd mire kell figyelni. Ő a következő. Ébresszék fel! - szólt hangosabban.

Kicsit vártunk, majd a búra elindult felfelé. Egy férfi volt benne.

Magas volt, hosszú hajjal és valami maszk volt rajta. Az egyik karja fém volt.

- Miért olyan a keze?

- Megsérült egy balesetben és kitudtunk neki fejleszteni egy ilyet. Acélból van, azért látod csillogni.

Két férfi kiszedte őt és elcipelte. Mi utána mentünk.

Levették róla a maszkot. Mikor apát láttam utoljára ennyi idős lehetet.

Valami székbe rakták bele, de ami ezután jött inkább elfordultam és befogtam a fülem. Még így is hallottam milyen kínkeserves ordít.

Mikor vége lett Mr Pierce újra odafordított.

Orosz szavakat olvastak fel neki. Nem minden szót értettem.

Mr Pierce megfogta a kezem és odasétáltunk.

- Ő egy katona. Nem kell félned tőle. Nem fog bántani. Csak parancsokat kap.

Megint ránéztem a férfira, de előre bámult. Lehet nem is hall.

- Katona?

- Igen. Ő a legnagyobb fegyverünk. Mindent ki tud iktatni. Te pedig a legértékesebb ember vagy az egész létesítményben.

Megint a férfira néztem, aki végre felém fordult, de olyan gyorsan fordultam el tőle, hogy majdnem oldalra estem.

- Talán kicsit félelmetes, de neked nem fog ártani. Láttad mi történt vele?

- Abban az izében volt.

- Igen. A negyvenes évek óta van itt. Ha nincs küldetésen, akkor alszik. De ez az alvás más, mint amit te csinálsz. Ő akár éveken át is alszik.

- Olyan sokáig? Mint a medve?

- Néha sokkal tovább. Láttad mennyire nehezen lett jobban, igaz?

- Mások segítettek neki.

- Így van. Kicsit körülményes a lefagyasztás, de ő túl éli, mert szuperkatona.

- Szuperkatona? Az mi?

- Sokkal erősebb, mint egy átlag ember. Gyorsabb és ügyesebb. Nem lesz beteg és a sebei is gyorsan gyógyulnak.

- Mint nekem?

- Nem. Te rendkívüli vagy. Neki azért lassabban és őt meg lehet ölni.

Nekem azonnal begyógyulnak a sebeim, legyen szó bármiről. Fájdalmas volt, amikor eltörték a karom. Egyszer golyót lőttek a lábamba, de a testem kilökte és azonnal begyógyult.

- Akkor nem olyan, mint én?

- Nem.

- Ezt miért csinálták? - mutattam a gépre, amin fekszik. A katona megint előre nézett.

- Néha irányítani kell őt és van, amikor ez nehezen megy. Olyankor töröljük.

- Az mi?

- Töröljük az emlékeit. Azért mutattam meg őt neked, mert talán feltudod gyorsítani ezt a folyamatot. Regenerálni a testét, ha újra felébred.

- Neki mi a neve?

A katona megint rám nézett, de most nem fordultam el, csak hátrébb léptem.

- Nincs neve.

- Mindenkinek van.

- Neki már nincs. Ennyi elég is lesz. Feladata van. Gyere, Emma, menjünk.

Kifelé vezetve még hátra néztem. Mindenkinek van neve.

- Most menj a szobádba. Tanulj szépen. Lehet nem soká megint mutatok valamit.

Egy őr vitt vissza a szobámba és Valeria volt ott.

- Merre jártál?

- Mr Pierce megmutatott egy katonát. Azt mondja nincs neve.

- Tudom. Ne foglalkozz vele. Tanuljunk!