27. Fejezet

2.1K 83 12
                                    

-Olyan kemény a farkam, hogy mindjárt szétrobban.. -súgta rekedtes hangon a fülembe, miközben a kezem a férfiasságára rakta

A szemeim csak úgy kerekedtek. Az agyam elborult. Kikészít ez a srác... Nem tudom hogy a fenébe csinálja.

Nem szóltam semmit. Mélyen belenéztem az elsötétült szemeibe, és ekkor teljesen elvesztem.

-Mit szeretnél szépségem? Mit csináljak veled? -kérdezte, miközben csókot nyomott a nyakamra

Teljesen beleborzongtam. A levegőt szaggatottan kezdtem el venni. Megszünt minden körülöttünk. Csak én voltam és Chris. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy a felsőm már egyáltalán nincs rajtam. Megfogta az egyik mellem, a másikat pedig lassan a szájába vette. A testem összerándult. Elképesztően jó érzés, ahogy csinálja.
Ekkor hirtelen Chris telefonja hangos zenélésbe kezdett. Nem tulajdonított neki nagy figyelmet. Továbbra is a melleimmel volt elfoglalva. Viszont mikor már mégegyszer és mégegyszer hívta valaki, ott már mondtam kicsit morcosan, hogy vegye fel. Még mindig nem akarta, de végül belátta, hogy kénytelen, mert addig nem fog abbamaradni.

-Igen Adam? - mondta ingerülten

-Chris! Ráérsz most? Elég nagy baj van... -mondta idegesen

-Miért? Mi történt? -pattant fel Chris az ágyról

-Itt vagyunk egy házibuliban pár haverral és találkoztunk Elizzel.

-És akkor mi van, ha találkoztatok Elizzel?

Még is ki a fene az az Eliz?! Kaptam fel a név hallatán a fejem. Soha nem hallottam még róla Chrisstől...
Kezdtem kicsit ideges lenni..

-Nagyon ki van! Valamit a piájába keverhetett valaki. Úgy néz ki, mint aki mindjárt összeesik. Folyton csak a te neved mondogatja...

-És még is mi a frászt vársz tőlem?! -vonta kérdőre a vonal másik végén lévő srácot

-Kérlek Chris! Nagyon fontos! Elküldöm a címet! -mondta és már meg is szakadt a hívás.

Chris a fejét fogta, miközben ideges pillantásokat vetett rám.

-Mi történt? -kérdeztem halkan

-A volt barátnőm egy házibuliban van az egyik barátommal. Elvileg valamit a piájába keverhettek. Adam azt mondja, hogy nagyon rosszul van. Megkért, hogy menjek oda...

-És akkor most oda mész? -vetettem rá értetlen pillantásokat

-Kénytelen vagyok oda menni... Viszont nem szívesen mondom ezt, de szeretném, ha elkísérnél... Elég fura ez a szituáció. Nem szeretném, hogy bármit is félre érts! Egyáltalán nem érzek Eliz iránt semmit!

Megdöbbentem a hallottak után. Mivel ismerem Christ már annyira, hogy tudjam, mindenkinek megpróbál segíteni...Így teljes mértékben elhiszem amit mond. Nem szívesen megyek bele ebbe az egészbe. Viszont, ha tényleg olyan rosszul van a lány, akkor tényleg segíteni kellene neki...

-Rendben. Elkísérlek... -mondtam nyugtalan hangon

Meglepődött szerintem a válaszomon, mert pár pillanatig csak nézett.
A telefon pittyegése zavarta meg a gondolatmenetét. Átjött a cím, ahova mennünk kell...
A ház kb. egy utcányira volt. Meg is lepődtünk. Pár pillanat alatt rendbeszedtük magunk, és már mentünk is a házibuliba.

-Ne haragudj rám szépségem! -mondta bűnbánó hangsúllya Chris, miközben egy puszit nyomott a homlokomra

-Ne aggódj kedvesem! Viszont remélem tisztában vagy vele, hogy kárpótolnod kell majd! -villantottam rá a legszexibb mosolyom

-Ezer örömmel! -húzta huncut mosolyra a száját

Gyors megérkeztünk a házhoz. Chris erősen fogta a kezem és a lelkemre kötötte, hogy még véletlenül se kószáljak el. Ami abszolút nem is fordulna elő...
Mikor beléptünk az ajtón, emberek tömkelegével találtuk szembe magunk. Én csak pislogtam. Azért nálunk a házibulik nem így néznek ki.
Chris felém fordult és épp valamit mondani akart, mikor egy lány ugrott hátulról a nyakába.

-Szia Édes! -nyávogta a lány oda Chrisnek

Had ne mondjam, hogy elkerekedtek a szemei. Köpni-nyelni nem tudott. Lassan rám szegezte a kétségbeesett tekintetét. Nos, a szemeim vérben forogtak. Már épp kaptam volna a csaj hajáért, mikor Chris egy gyors mozdulattal lefejtette magáról a lányt.

-Eliz! Mi a fasz folyik itt? -vonta kérdően a lányt, miközben felé fordult

Szóval ő lenne Eliz? Kaptam oda a pillantásom. Teljesen elképedtem. Ott állt előttem egy nálam fél fejjel magasabb nő. Arcát göndör barna fürtök keretezték. Olyan dús ajka volt, amilyet még soha nem láttam. Vörös rúzs díszelgett rajta. Egy fekete feszülős mini ruhában volt, ami tökéletesen kihangsúlyozta a telt idomait. Le voltam döbbenve... Ő lenne Chris volt barátnője?!

-Ugyan cica! Ne legyél már ilyen kis hisztis! -nyávogta oda már megint

-Meg ne próbálj mégegyszer így hívni! -sziszegte idegesen a csajnak

Teljesen le voltam döbbenve. Azt mondták Chrisnek, hogy mennyire rosszul van... Na erre fel..
Olyan idegbe jöttem, hogy gondolkozni sem tudtam. Ösztönből odaléptem Chris mellé és átkaroltam.

-Ki ez a kis cafka Chris? -vonta kérdőre Eliz

Na nem, ezt már nem. Mindennek van határa. Próbáltam én higgadt maradni...eskü.. de a kezem életre kelt. Eliz az arcát szorongatta, miközben szúrós tekintettel méregetett.
Chris döbbenten bámult először rám, utánna rá.

-Még is mi jogon hívsz te engem cafkának?
Adjak esetleg egy tükröt, hogy tisztában legyél a cafka jelentésével?

Eliz csak pislogott. Úgy lesokkoltam, hogy megszólalni sem bírt. Oda fordultam Chrishez, aki még mindig nem fogta fel a történteket. Magamhoz húztam, majd szenvedélyesen megcsókoltam. Ezután megfogtam a kezét és elkezdtem a kijárathoz húzni.
Már kiértünk a házból, amikor egy ismerős hang ütötte meg a fülemet.

-Zoé! Te vagy az?

_________________________________________
Sziasztooook! 🤗🤗
Megjöttem a következő résszel!
Remélem tetszik. 😁
Köszönöm, hogy velem vagytok! ❤️
Jövőhét szerdán hozom a következő részt!
Puszii






Na, de Tanár Úr!Kde žijí příběhy. Začni objevovat