New York-i hajsza

53. •Lezárt ügy•

- Én sem tudom. - dől az egyik szemközti oldalnak. - Beszélgetni, aludni, enni, inni. Inni nagyon szeretnék. Egy jó whisky-t szeretnék inni, nem csatlakozol hozzám? - megrázom a fejem és a hálószobám felé biccentek. - Naa... Ne csináld már! Hiányzik a legjobb barátom és a berúgósos esték.

- A mik? - teszem keresztbe a kezem.

- Amikor addig ittunk magunkat, míg nem tudtuk eldönteni, hogy fiúk vagyunk-e vagy lányok.

- Azóta kicsit sok minden változott azóta, nem gondolod?

- Csak egy két apróság. - mutat az ajtómra Aiden-re, majd a talpunk alá Chris-re utalva.

- Ja, igen. Apróságok. - rázom meg a fejemet. - Beszéltél már azóta vele?

- A nappaliba ül, azt mondta nem fog aludni.

- Nem fog aludni? Hogy érted, hogy nem fog aludni? - ráncolom össze a homlokomat.

- Azt mondta, hogy az orvos valami olyan gyógyszert íratott fel neki, amitől nem igazán tud aludni.

- Miért nem boldogítod a barátodat?

- Mert erről a bizonyos barátról azt hittem, hogy halott, és nem hiszem el, hogy itt ül. De ne félj, boldogítani fogom a szép fiúdat és a legjobb barátomat, de most a másik legjobb barátommal beszélek.

- Egy, Chris már nem az én szép fiúm, kettő...

- Mi az, hogy már nem a tiéd? - szakít félbe.

- Úgy, hogy már nem az enyém.

- Akkor ki a jó büdös francé? Netán Steve-é?

- Úgy tűnik, vele jobban szeret időzni.

- Oh te jó ég! Mennyire haragszol rá?

- Steve-re? Nem tudom elmondani, hogy mennyire.

- Nem Steve-re, én Chris-re gondoltam.

- Nem jött haza, Paul. - hajtom le a fejem. - Nem haragszom rá, hisz nem haragudhatok rá. Annyi mindenen ment keresztül ebben a három évben, mint mi. Ha nem többön, hisz mi itt voltunk egymásnak. De neki nem volt ott senki. Nem volt ott a családja. - mutatok körbe. - Csak Steve, aki pedig nem szólt.

- Steve nevébe nem beszélek, de tudod jól, hogy Chris-nek mindig is fontosabb volt a te boldogságos és biztonságod. Ezen gondolkodtam, míg Clara-val sétáltunk. Mit tettem volna én, Chris helyébe? - csúszik le a padlóra. Mellé sétálok, majd én is leülök.

- Mire jutottál?

- Gondoljunk bele. Mikor már egy csapatban voltunk, akkor Chris téged nagyon, de nagyon védett az apádtól. Mivel köröztek nem is nagyon tudtál elmenni, így a házban biztonságba voltál. De aztán jött a remek tervetek Clara-val, hogy elmentek apátok birtokára. Chris tudta, hogy nagyon sarokba szorított téged, és mikor visszajöttetek hozzánk, akkor tudta jól, hogy nincs szükséged a védelmére. De az nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem féltett téged. Egyenesen rettegett attól, hogy elkapnak, de mégis hagyta, hogy segíts nekünk, a veszély ellenére is. Sosem beszéltem neked arról, hogy Chris milyen volt abba a két hónapba, mikor távol voltál, és valószínűleg nem is fogok, mert tudod... Chris, mint a bátyjám, és félek tőle, ha pedig kikotyogom akkor csúnyán kapni fogok. - húzza el a száját. - De legyen elég annyi, hogy nem volt jól. De igenis megértem azt, hogy először kiiktatta az apádat, és csak aztán jött haza.

- Én is megértem Paul. Nagyon is megértem. De nekem szükségem volt rá.

- Nekem is szükségem lett volna rá. És látod, hogy bánja. Persze minden jogod meg van rá, hogy haragudj rá.